Üdvözlet az olvasóknak!
Ma 2022.12.27-én szent estét elhagyva pár nappal Los Santosban, Market területén egy holttestre lelt az egyik szemétszállitó.
Az áldozat Parelle Mathis 27 éves pályakezdő pszichológus volt, az orvosi leletek szerint körülbelül 7-8 napja lehetett az egyik Marketen található konténerben. Emelett láthatóan gyilkosság volt, ugyanis az érdekes körülmények mellett az kézfeje megcsonkítva, és újjai is hiányoztak az áldozatnak. Feltehetően gyűlöletbűntény volt, az elkövető a négerek felé irányuló útálatát szerette volna kimutatni. A hullán több vágás látható, valószínüleg egy késsel vagy egy élesebb tárgyal végezték ki. A nyomozás megindul a gyilkos ellen, emellett sikerült elkapnunk a szemétszállítót aki megtalálta az áldozatot.
A következőt nyilatkozta:
"Éppen a műszakom végén lehettem, maximum félórám lehetett még, és indulhattam volna haza, ekkor a tervezett útvonalon mentem és persze kiszálltam, megfogtam a zsákokat és megcsapott egy brutálisan szagos bűz, nem értettem mi lehet az, gondoltam hogy egy állat teteme, szerettem volna megkímélni a lakókat, megkerestem a tetemet, ekkor a konténerben találtam rá a hullára, megbontránkozva estem a földre, értesítettem a rendőrséget."