Régen is vissza élés volt belőle. Mindenki ezt nyomja csak, hogy nincs mentős. De bele gondolt mindenki az OMSZ helyzetébe? Ellátási összegeikből hetente kb 4 millió forintot szereznek a frakció számlára, ebből kb 3 óra alatt el is megy az f3-as fizetésre. Nem önnfentartó frakció, az SCK pedig hiába pumpálja bele a pénzt ha a többi frakció is meg tud adni akkora f3-as fizetést és ott az mellett van több lehetőség. (dara, üldözés, stb...) Ha lenne frakciók között annyi, hogy a fizetéseket úgy beállítani, hogy f3as fizetés+jutalékok alapján az OMSZ legyen a legkedvezőbb akkor aki a pénzért megy a frakcióba az nem pl. rendvédelembe fog elmenni a fizetésért. Nyilván nem a szerelő frakciókkal mert az kivitelezhetetlen, de oda pedig nincs minden nap felvétel. 2019 végén 2020 elején ez meg volt oldva kb 2 hónapig és jelentős számban volt OMSZ-es tag, de egy ember ezt nem mondhatja ki, hogy ezt meg kell valósítani, ezt is sajnos a közösség formálja amit nem egy ember tesz ki.
A másik amiért nincs OMSZ-es. Ha egy olyan szituációba csöppen és nem tudja felszedni az illetőt akkor az a probléma, és el van küldve melegebb éghajlatra, ha pedig felszedi, de éppen egy maffiást/bandást akit utána a rendvédelem elfog akkor pedig azért rossz a mentős.
Régen olyan stílussal szóltak a mentősökhöz illetve olyan hanyag rp-t mutattak a játékosok, hogy nem kell csodálkozni ezen sajnos. Ezt nem az OMSZ leadereken múlik, hanem szintén egy közösségen. Hogy az a mentős meg van-e becsülve, segítik-e azok a játékosok akár magán úton anyagiakban vagy csak szimplán megfelelő hozzáállással vagy éppen sürgősségi rádióba 6x beírják, hogy kellene mentős de egy koordinátát nem képes küldeni az illető, emelett pedig néha beírják neki, hogy nem sürgős kiérni majd bele hal 3-4 ember. Nem kell csodálkozni, jelenleg ha nekem hasonlót írnának sürgősségibe biztosan reagálnék rá, hogy remélem maga ott lesz a 3-4 között vagy hasonló.
HIába kapnak anyagi támogatást nem tudnak nagyobb fizetést biztosítani a többi frakciónál és a többi frakciónál több az akció dús lehetőség illetve változatosság. (szerelő frakciók megint mások) Érdekesen dupla frakciózni senki nem akarna úgy hogy OMSZ legyen a második a rendvédelem mellett mert ott van elvárás és kötelezettség. Így természetesen olyan frakciót választanak ahol nincs akkora kötelezettség, nyilván érthető okokból nem azért mert a leader nem foglalkozik azzal, tehát PF-be, OKF-be és Taxiba szivesebben mennek 2. frakciónak pénzt afkolna mert nincs akkora kötelezettség.
OMSZ frakciónál rendszerileg is lehetne változtatni, hogy egy-egy műtét elvégzésénél a játékos kapjon kézhet x összeget valamint valamennyi menjen a frakció számlára is. Így aktivitás alapján az OMSZ-es kapna +pénzt a rendszer által. Ez mellett az OMSZ-nél nem kellene az f3-as fizetés limit, hogy jóval nagyobb pénzt tudjanak beállítani illetve akár azt is megtudják valósítani, hogy 1 jelentésért meetingen 500 ezer forintot oda adjanak a tagoknak. Ez alapján nem afkolással lehetne sok pénzre szert tenni, hanem aktivitással, viszont akik csinálják úgy gondolom meg is érdemlik. Ez mellett jobban keresne egy aktív omsz-es ha mentőzik mint ha valamelyik civil munkát választja, ezáltal a kezdőbb játékosoknak érdemes lenne frakcióba menni pénzszerzési lehetőségként is. Nyilván ezt az összeget OMSZ nem tudja kitermelni és SCK-sem adhat egy frakciónak milliárdokat a másikoknak pedig csak 100-200 milliót támogatásként. Egy rendszer alapján kellene táplálni az OMSZ frakció egyenlegét (mint OKF-nél is rendszer alapján megy) vagy bizonyos időnként Fejlesztő/Szuperadmin addolna a frakció számlára összeget, hogy működjön a mentős frakció.
Ezek mellett ismét csak azt tudom mondani, hogy aki úgy gondolja nincs elég mentős az menjen el egy kicsit abba a frakcióba és nézze meg, hogy játékos társai, hogy viszonyulnak majd hozzá. Ha 3-4 hónapot eltud ott valaki tölteni az előtt emelem kalapom, de azok előtt nem akik rendvédelembe 3-4 hónapja darálnak és parancsolgatnak.
Nyilván rá férne az OMSZ-re olyan utómunka vagy megoldás ami az anyagiak alapján megérős frakcióvá tenné, de ez mellett még mindig a közösség viselkedésén kellene változtatni és tiszteletben tartani az adott mentőst aki segíti mind azt a 70-100-150-200 játékost a szerveren még akkor is ha egyedül van. Ha egyedül van örüljünk, hogy van, nem baszogatni (elnézést), hogy haladjál már mert 5-en meghallnak meg így csináld úgy csináld.
Gondolkodjunk el ezen egy kicsit szerintem. Lehet választani a megszoksz vagy megszöksz opciót de úgy gondolom a jelenlegi játékos szám ezt is mutatja, hogy nem tűrik meg a szivatást, szúrkálódást, parodizálást és hasonlókat, hanem lelépnek a szerverről és felcsatlakoznak egy másikra ahol segítik a játékost és jól érzi magát. Érdemes lenne minden játékosnak kicsit a hozzáállásán változtatni és akkor egyelőre nem csökkene a játékosszám, a későbbiekben pedig lehet emelkedne.