Először is, helló mindenkinek. A napokban keresgéltem a neten, sőt még régebbi letöltéseim között is kutattam, összeszedtem az összes létező skint a gépemről, természetesen az összes LQ skin, másmilyenre nincs is szükség.
Mindegyik kiválasztott skinnek csontozat tesztelése megvolt, animációkat is lecsekkoltam velük, néhányat legalábbis.
Leginkább női skineket szerettem volna összeszedni, azokból borzasztóak voltak bent, már a tűzeset előtt is, rájuk fért volna a frissítés, láttam volt is pár topic ezzel kapcsolatban, na de hátha most. Pár férfi skint is kerítettem azért.
Néztem is a fórumon, topicot a skinekről, ahol szépen vezetve vannak, a szerveren fellelhető egyedek. Onnan most leginkább olyanokat választottam ki, amiket talán el tud engedni a közösség, egy cserére.
Ha valaki nagyon ragaszkodik a deszka női alakhoz, skinek terén, akkor most lehet elkeseredve fogja végiggörgetni a képeket, sőt biztos, de azért bizakodok benne, hogy lesz olyan is akinek tetszetős lesz amit lát.
Cserélhető - Női : 16 darab női skint találtam régi holmijaim között, annyi ID-t néztem helyükre. --- 12, 13, 40, 41, 53, 56, 69, 91, 129, 149, 150, 169, 172, 192, 201, 226.
Cserélhető - Férfi : 13 darab férfi skinem gyűlt össze, így annyit nézek a helyükre, itt is. --- 14, 16, 17, 57, 66, 112, 127, 167, (egy öreg skin csere - 209.) 232, 249, 255, 300.
[Gellért topicjában lestem körbe - (https://forum.see-game.com/threads/szerveren-megtalalhato-skinek-2021-01-18.128676/)
Innen szedtem a skineknek az ID-jét, bárki megnézheti, vagy esetleg ha talál olyan skint, amire jobban ráférne a csere, akár ide is biggyesztheti, én ezeket találtam.
( Mindegyik kép az ID-ről lett elnevezve amin van az adott skin, pont a DFF és a TXD miatt, férfinél - nőinél egyaránt, így oldottam meg. )
Így a végére, annyit még hozzáfűznék, egy hónapos fórum bannom miatt, nem tudtam én magam kirakni a topicot. Ezért egy cimbimre maradt ez a rész.
Ha ne adj isten, a vezetőségnek is megdobbantaná a szívét, ez a pár skin, küldöm őket privátban, vagyis... - küldeném, de a pajti fogja. ( Mappában amit küldésre állítottam már össze, a képek is benne vannak ID-vel elnevezve, így könnyebben lehet tudni, melyik skin melyik pontosan. )
@PigiPizzs

![44934ba35df99355f2610aeb3c19fc04.png](https://kepkuldes.com/images/44934ba35df99355f2610aeb3c19fc04.png)
![0614b268945ff081dec39f1c825a14b5.png](https://kepkuldes.com/images/0614b268945ff081dec39f1c825a14b5.png)
![27c21ee60d84ec3b8be2dbea760c6331.png](https://kepkuldes.com/images/27c21ee60d84ec3b8be2dbea760c6331.png)
![60631ce425ef9c2abc1c0538e14282ad.png](https://kepkuldes.com/images/60631ce425ef9c2abc1c0538e14282ad.png)
![88e12ee9f3388ad871829081669d0018.png](https://kepkuldes.com/images/88e12ee9f3388ad871829081669d0018.png)
![d6494cb4289c072e21a6e2d9db5a2284.png](https://kepkuldes.com/images/d6494cb4289c072e21a6e2d9db5a2284.png)
![5925ed75e3cadd43f5bf9edee023b24a.png](https://kepkuldes.com/images/5925ed75e3cadd43f5bf9edee023b24a.png)
![c18a84ff7af03d7a1cebb793b95d86ea.png](https://kepkuldes.com/images/c18a84ff7af03d7a1cebb793b95d86ea.png)
![2b0f95bdc8a9b0ca2ecdef022e630f9b.png](https://kepkuldes.com/images/2b0f95bdc8a9b0ca2ecdef022e630f9b.png)
![826df9b06238267b60aacafd8953b252.png](https://kepkuldes.com/images/826df9b06238267b60aacafd8953b252.png)
![3f830895eb8de8a89ea78c1c2cca89a9.png](https://kepkuldes.com/images/3f830895eb8de8a89ea78c1c2cca89a9.png)
![f9dc05d10a7d899a5406a34f5a1fb5ea.png](https://kepkuldes.com/images/f9dc05d10a7d899a5406a34f5a1fb5ea.png)
![ff1b830a20234e25fcadba72cb8950a2.png](https://kepkuldes.com/images/ff1b830a20234e25fcadba72cb8950a2.png)
![8193088360a3e6dcf13ffd5d8f40ad01.png](https://kepkuldes.com/images/8193088360a3e6dcf13ffd5d8f40ad01.png)
![87155e94778d27b95b86e3864dcfb67a.png](https://kepkuldes.com/images/87155e94778d27b95b86e3864dcfb67a.png)
![31cbf3b785ccf5cda0854a00b4145e3a.png](https://kepkuldes.com/images/31cbf3b785ccf5cda0854a00b4145e3a.png)
![f8217bb264efc03ab8e46e9435db0b7b.png](https://kepkuldes.com/images/f8217bb264efc03ab8e46e9435db0b7b.png)
![df69f309a71b9ee7ea0468a97d5be373.png](https://kepkuldes.com/images/df69f309a71b9ee7ea0468a97d5be373.png)
![d7bc0b84de9319d7fe03977dfbe3b673.png](https://kepkuldes.com/images/d7bc0b84de9319d7fe03977dfbe3b673.png)
![dce26fbb942d5ab48da48f28d34946d5.png](https://kepkuldes.com/images/dce26fbb942d5ab48da48f28d34946d5.png)
![82942bfceb3d24aca6e44e34b72d5a27.png](https://kepkuldes.com/images/82942bfceb3d24aca6e44e34b72d5a27.png)
![2889e03b16065175447341bbcd478cb7.png](https://kepkuldes.com/images/2889e03b16065175447341bbcd478cb7.png)
![361bbc2268cc255e65f539e9c6dcf970.png](https://kepkuldes.com/images/361bbc2268cc255e65f539e9c6dcf970.png)
![f64edac2c706ed2580b931042bb1b721.png](https://kepkuldes.com/images/f64edac2c706ed2580b931042bb1b721.png)
![70cf40a029b6371c9ca2d9a1f51fec5f.png](https://kepkuldes.com/images/70cf40a029b6371c9ca2d9a1f51fec5f.png)
![0487a6d67f11cae1db6f711ffa787ffc.png](https://kepkuldes.com/images/0487a6d67f11cae1db6f711ffa787ffc.png)
![fd65c8f699da1545eb93ef24f868b270.png](https://kepkuldes.com/images/fd65c8f699da1545eb93ef24f868b270.png)
![1b0b166bcbb909c90274dc482a377c24.png](https://kepkuldes.com/images/1b0b166bcbb909c90274dc482a377c24.png)