Sziasztok, a topic több karakter életét mutatja be, legyenek újak vagy esetleg a társszerven használtak (régi Tijuana-i Kartell-es) karakterek.
Ennek köszönhetően láthattok pár fiktív képet is, ami sajnos nem nagyon kivitelezhető az SGS szervereken, így fiktív szerveren készülnek el.
Új karakterekről új történetek, régiekről a régiek kerülnek bemutatásra és folytatásra.
Az alábbi topicban, Armando Orellana ( @the real krisi ), Lucreacia Orellana ( @Flexy ), Adriano Orellana ( én ) és Marco Hoyo ( @hooks. ) élete lesz nyomon követhető.
Ásó, csákány és minden ami a bányászáshoz szükséges. Ezek az eszközök és egy bányához voltunk láncolva mielőtt az államokba kerültünk, de ne olyan hevesen. Történetünk Guadalajara-ból indul egyenesen az Egyesült Államokig, érdekes nem? Milyen jövője lehet pár munkás embernek és a családjának ha tegyük fel nem dolgoznak egy évig? - Pontosan, semmilyen. Mi nem így gondolkoztunk amikor egy hosszú út után elértük megérkeztünk Las Venturasba. De kik vagyunk mi és mit akarunk kezdeni életünkkel?
Apám után én is Adriano lettem, amikor nap világot láttam 1984 tavaszán, pontosabban Április 11.-edikén. Fiatal korom hamar elviharzott és sok következménye nem lett hogy iskolában jártam hisz nem rendelkezem semmilyen diplomával és nem nyertem el doktori címet sem. Már ekkor rengeteg dolgoztam, talpon kellett tartani magamat és anyámat, mivel apámra nem támaszkodhattunk mivel halálát egy golyó okozta amit a mellkasába kapott egy boltrablás közepette. Így hát mint a többi környékbeli fiatal én is a Zaorejas-i mélyebb bányákban kerestem kenyerünket ásványi anyagok után bányászva.
Életem során sokat mellettem volt az unokaöcsém, akinek nem volt olyan sanyarú sorsa mint nekem de folyton együtt jártunk ide-oda. Armando Orellana, így hívják. Durván hat évvel vagyok öregebb csak nála, de nem olyan sok minden különbözünk. 1990 Október 10.-edikén jött ő világra, már fiatalabb korában kicsapongó életet élt, az iskolát ő sem fejezte be, akár csak én. Én önszántamból hagytam ott, őt kirúgták de ez nem érdekelte. Inkább a pénz lebegett a szeme előtt mint a könyvek, de hát teljesen senki sem egyforma még az ikrek sem. Én tisztán, ő feketén szerezte pénzét kisebb rablásokból és lopásokból aminek sok eredménye nem lett hisz folyton szórta kis pénzét.
Ez év elején ismerkedtem meg Veronica Zamorona-val, akivel túl nagyokat álmodtunk így nem sokáig tartott kapcsolatunk. Mindenről volt szó amit a hagyomány követelt. Eljegyzés, esküvő, nászút és gyerekek. Ezek nem történtek meg viszont az utolsó dolog becsúszott. Lucrecia, így hívják a lányom aki annak ellenére hogy elválltam az anyjától megszületett 2004.03.27.-edikén és apja családnevét felvéve a teljes neve Lucrecia Orellana lett. Nem szerettem volna gyereket ilyen fiatalon de ha a sors ezt adta nekem, elfogadom. Ennek ellenére szeretem és senkiért nem adnám egy szem lányomat. Kisebb korát inkább az anyjánál de ahogy nőtt és nőtt inkább velem töltötte, így néha nálam - néha az anyjánál volt amikből néha akadtak összetűzések. Ebből kifolyólag elindult egy per amiből győztesen én jöttem ki így Lucrecia hivatalosan is hozzám tartozott. Egy ideig anyám, a halála után pedig a nagynénéje vigyázott rá míg én dolgoztam hogy megadjam neki azt amire vágyik.
Ó igen, szegény anyám. Hála istennek nem betegség vagy tragédia által került a mennyekben hanem az idők jártak el fölötte. 62 esztendőjét betöltve távozott az élők sorából, egy hirtelen szívinfarktussal 2020 nyarán. Ekkor terveztem el, hogy ideje lenne valamin változtatni hisz Guadalajara-hoz csak a munkám és anyám kötött de bele untam a szürke mindennapokba. Ismael Sanz volt az az ember aki segített nekem a változásban, régebb óta ismertem még meg az éjszakában.
A munkahelyemen volt egy nálunk sokkal fiatalabb srác, körülbelül tizenhat éves lehetett és már dolgozott. Egyszer megkérdeztem hogy mit keres itt, és elég hosszú beszélgetésbe egyvelegtem vele amiből sok mindent megtudtam róla. Marco Hoyo a teljes nevem, mondta. Teljesen az 1999-es évek végén született télen, December elsején. Igazi szüleit nem ismerte így egy árvaházból egyenesen nevelőszülőkhöz került és élt velük normális életet míg tizennégy éves korában arra ért haza hogy házuk lángokban ég és a tűzoltók próbálják menteni a menthetetlent. A házban berobbantak a gáz vezetékek egy hibából adódoan, így mindkét szülő a házban vesztette életét. Marco így került utcára, haverjainál élt házról-házra és dolgozni munkahelyről-munkahelyre. Átmenetileg vagyok itt, az államokba készülök, mondta. Vissza kérdeztem hogy mit akar ott, amire csak azt mondta hogy szebb jövőt. Felkaroltam őt, mai napig tisztel és apjaként tekint rám aminek nagyon örülök.
Az év elején felmondtam a bányában még épp időben és többet kezdtem beszélni Ismael-el. Amikor először találkozót beszéltünk meg, az államokba hívott. Küldött készpénzt az útra, és busszal többi emberrel egy csempész úton jutottam be Las Venturasba. Imádok utazni, és nem tagadom de jó kis utunk volt oda. Az egész úton csak az járt a fejembe, hogy inkább itt vezetek mint a bányában dolgozom. Ismael az első találkozón már új munkákat ajánlott, volt ott minden de én mindenképp vezetni szerettem volna. Igaz hogy jogosítványom nem volt, de annál inkább bennem volt a vágy hogy én vezetni szeretnék. Mint mindenben, Ismael ebben is segített és jogosítványt szereztem már az előtt hogy oda költöztem volna Venturas-ban. Már én vezettem a buszt ami az embereket hordta amikor csak menni kellett át a csempész utakon. Ebből adódoan rengeteg mellék utat fedeztem fel volt hogy Armando-val kerestünk újabb utakat és lehetőségeket az emberek csempészésére. Körülbelül Novemberben költöztünk át igazából Las Venturas-ba a lányommal és magammal hoztam Armando-t és Marco-t.
Ezek vagyunk mi, én az ész (Adriano Orellana) az unokaöcsém aki az erőért felel (Armando Orellana), az egyetlen sérthetelen lányom (Lucrecia Orellana) és a fiam akire soha nem vágytam (Marco Hoyo). A jobb élet reményében vagyunk itt, kitörtünk a tréből és nem állunk meg a csúcsig.
Ennek köszönhetően láthattok pár fiktív képet is, ami sajnos nem nagyon kivitelezhető az SGS szervereken, így fiktív szerveren készülnek el.
Új karakterekről új történetek, régiekről a régiek kerülnek bemutatásra és folytatásra.
Az alábbi topicban, Armando Orellana ( @the real krisi ), Lucreacia Orellana ( @Flexy ), Adriano Orellana ( én ) és Marco Hoyo ( @hooks. ) élete lesz nyomon követhető.
Ásó, csákány és minden ami a bányászáshoz szükséges. Ezek az eszközök és egy bányához voltunk láncolva mielőtt az államokba kerültünk, de ne olyan hevesen. Történetünk Guadalajara-ból indul egyenesen az Egyesült Államokig, érdekes nem? Milyen jövője lehet pár munkás embernek és a családjának ha tegyük fel nem dolgoznak egy évig? - Pontosan, semmilyen. Mi nem így gondolkoztunk amikor egy hosszú út után elértük megérkeztünk Las Venturasba. De kik vagyunk mi és mit akarunk kezdeni életünkkel?
Apám után én is Adriano lettem, amikor nap világot láttam 1984 tavaszán, pontosabban Április 11.-edikén. Fiatal korom hamar elviharzott és sok következménye nem lett hogy iskolában jártam hisz nem rendelkezem semmilyen diplomával és nem nyertem el doktori címet sem. Már ekkor rengeteg dolgoztam, talpon kellett tartani magamat és anyámat, mivel apámra nem támaszkodhattunk mivel halálát egy golyó okozta amit a mellkasába kapott egy boltrablás közepette. Így hát mint a többi környékbeli fiatal én is a Zaorejas-i mélyebb bányákban kerestem kenyerünket ásványi anyagok után bányászva.
Életem során sokat mellettem volt az unokaöcsém, akinek nem volt olyan sanyarú sorsa mint nekem de folyton együtt jártunk ide-oda. Armando Orellana, így hívják. Durván hat évvel vagyok öregebb csak nála, de nem olyan sok minden különbözünk. 1990 Október 10.-edikén jött ő világra, már fiatalabb korában kicsapongó életet élt, az iskolát ő sem fejezte be, akár csak én. Én önszántamból hagytam ott, őt kirúgták de ez nem érdekelte. Inkább a pénz lebegett a szeme előtt mint a könyvek, de hát teljesen senki sem egyforma még az ikrek sem. Én tisztán, ő feketén szerezte pénzét kisebb rablásokból és lopásokból aminek sok eredménye nem lett hisz folyton szórta kis pénzét.
Ez év elején ismerkedtem meg Veronica Zamorona-val, akivel túl nagyokat álmodtunk így nem sokáig tartott kapcsolatunk. Mindenről volt szó amit a hagyomány követelt. Eljegyzés, esküvő, nászút és gyerekek. Ezek nem történtek meg viszont az utolsó dolog becsúszott. Lucrecia, így hívják a lányom aki annak ellenére hogy elválltam az anyjától megszületett 2004.03.27.-edikén és apja családnevét felvéve a teljes neve Lucrecia Orellana lett. Nem szerettem volna gyereket ilyen fiatalon de ha a sors ezt adta nekem, elfogadom. Ennek ellenére szeretem és senkiért nem adnám egy szem lányomat. Kisebb korát inkább az anyjánál de ahogy nőtt és nőtt inkább velem töltötte, így néha nálam - néha az anyjánál volt amikből néha akadtak összetűzések. Ebből kifolyólag elindult egy per amiből győztesen én jöttem ki így Lucrecia hivatalosan is hozzám tartozott. Egy ideig anyám, a halála után pedig a nagynénéje vigyázott rá míg én dolgoztam hogy megadjam neki azt amire vágyik.
Ó igen, szegény anyám. Hála istennek nem betegség vagy tragédia által került a mennyekben hanem az idők jártak el fölötte. 62 esztendőjét betöltve távozott az élők sorából, egy hirtelen szívinfarktussal 2020 nyarán. Ekkor terveztem el, hogy ideje lenne valamin változtatni hisz Guadalajara-hoz csak a munkám és anyám kötött de bele untam a szürke mindennapokba. Ismael Sanz volt az az ember aki segített nekem a változásban, régebb óta ismertem még meg az éjszakában.
A munkahelyemen volt egy nálunk sokkal fiatalabb srác, körülbelül tizenhat éves lehetett és már dolgozott. Egyszer megkérdeztem hogy mit keres itt, és elég hosszú beszélgetésbe egyvelegtem vele amiből sok mindent megtudtam róla. Marco Hoyo a teljes nevem, mondta. Teljesen az 1999-es évek végén született télen, December elsején. Igazi szüleit nem ismerte így egy árvaházból egyenesen nevelőszülőkhöz került és élt velük normális életet míg tizennégy éves korában arra ért haza hogy házuk lángokban ég és a tűzoltók próbálják menteni a menthetetlent. A házban berobbantak a gáz vezetékek egy hibából adódoan, így mindkét szülő a házban vesztette életét. Marco így került utcára, haverjainál élt házról-házra és dolgozni munkahelyről-munkahelyre. Átmenetileg vagyok itt, az államokba készülök, mondta. Vissza kérdeztem hogy mit akar ott, amire csak azt mondta hogy szebb jövőt. Felkaroltam őt, mai napig tisztel és apjaként tekint rám aminek nagyon örülök.
Az év elején felmondtam a bányában még épp időben és többet kezdtem beszélni Ismael-el. Amikor először találkozót beszéltünk meg, az államokba hívott. Küldött készpénzt az útra, és busszal többi emberrel egy csempész úton jutottam be Las Venturasba. Imádok utazni, és nem tagadom de jó kis utunk volt oda. Az egész úton csak az járt a fejembe, hogy inkább itt vezetek mint a bányában dolgozom. Ismael az első találkozón már új munkákat ajánlott, volt ott minden de én mindenképp vezetni szerettem volna. Igaz hogy jogosítványom nem volt, de annál inkább bennem volt a vágy hogy én vezetni szeretnék. Mint mindenben, Ismael ebben is segített és jogosítványt szereztem már az előtt hogy oda költöztem volna Venturas-ban. Már én vezettem a buszt ami az embereket hordta amikor csak menni kellett át a csempész utakon. Ebből adódoan rengeteg mellék utat fedeztem fel volt hogy Armando-val kerestünk újabb utakat és lehetőségeket az emberek csempészésére. Körülbelül Novemberben költöztünk át igazából Las Venturas-ba a lányommal és magammal hoztam Armando-t és Marco-t.
Ezek vagyunk mi, én az ész (Adriano Orellana) az unokaöcsém aki az erőért felel (Armando Orellana), az egyetlen sérthetelen lányom (Lucrecia Orellana) és a fiam akire soha nem vágytam (Marco Hoyo). A jobb élet reményében vagyunk itt, kitörtünk a tréből és nem állunk meg a csúcsig.
Utoljára szerkesztve:
