First of all: régóta nem vagyok aktív játékos (~2017), viszont mivel a poszt születését végighallgattam, szeretnék hozzá kommentelni. Bár a téma íróját a barátomnak tartom, igyekszem nem elfogultan, a tőle-, és másoktól hallott-látott (videók, fotók, fórum böngészése) közvetett információk alapján véleményezni, és megoldási javaslatokkal kínálkozni. Ezen kívül a közvetlen élmények hiánya talán több lehetőséget ad objektivitásra is. Meg, hát régen is szerettem okoskodni, a helyzet nyugaton pedig változatlan...
.
Úgy gondolom, a legál-illegál ellentét tökéletes balansz esetén is létezne. Fizikai képtelenség az, hogy, még, ha csak egy játékban is állnak egymással szemben a felek, képesek azt csak a játékra korlátozni. A nagy számok törvénye alapján ez kivitelezhetetlen mindenkinek mindenkivel. Azonban: tiszteletet lehet tanúsítani egymás iránt. Bizonyos kommentelők rövidre zárják a témát azzal, hogy "ez rám/ránk nem vonatkozik", esetleg azzal, hogy "ez szélsőség", illetve a jó öreg "na de ti.." is megtalálható. A problémamegoldás és a konstruktivitás teljes hiánya ez: azon kívül, hogy növeled a saját hozzászólásaid számát (ami sokaknak egyfajta kihívás, kötelezően hozzászólnak mindenhez), talán megveregetik a vállad páran. Wow, tökre megérte.
Az első lépés talán ez volna a probléma megoldására: a személyes sérelmek, és a szemellenző elengedése. Elvégre ez csak egy játék. Néha fel kell tudni adni az egót a nagyobb jóért (felfogható ez kisebb rossznak is, ha úgy kedvezőbb).
A két fél közötti ingame konfliktusok javarészt erőszakkal végződnek. Felesleges másokat-, és önmagunkat hitegetni azzal, hogy nem élvezünk egy üldözést és-, vagy egy lövöldözést. Ahhoz, hogy ezek az adrenalindús helyzetek szórakoztatóak legyenek, szerintem a következőkre van szükség:
A másik totális megsemmisítése sem oké. Továbbra is: ez csak egy játék, ne kisemmizni akarjuk a másikat (OOC aztán pedig végképp ne), hanem csatázni. A vadászpilóták katapultált ellenségre nem lőnek, mert a légicsatát már megnyerték.
Hallgassuk meg egymást, esetenként magyarázzuk tetteinket. Persze, javarészt csak hisztit fogunk hallgatni, de ha tízből egy alkalom képes kibékíteni az elégedetlen oldalt pár mondat beszélgetéssel, már megérte, nem?
Hagyjuk kibontakozni a másik oldalt. Bulit szervez egy banda, hogy ezzel toborozzon/szórakozzon? Nem muszáj kimenni, és lekapcsolni őket. Egy bandatagot elvittek kihallgatásra, esetleg tartanak nálatok egy "tudjátok, hogy hol a helyetek" razziát? Ha nem a buktatás-, a frakicuccok kipakolása a cél, miért is ne mehetnétek bele? A poszt írójánál tartottunk ilyeneket a hőskorban, legjobb tudomásom szerint ők is elszórakoztak rajta.
Adminisztrátori oldalról minden rendben? Puszta felvetés csupán, de jó arányban vannak a legál-illegál adminok? Hát a "civilek"? Mindenkinek a saját lova felé húz. Ez nem kritika, ilyen az ember természete.
Van aktív kommunikáció a frakcióvezetők között? Ismerik egymást legalább minimálisan? A kommentekből leszűrve van erre platform (rszsz meeting), de ott nem szokott felmerülni ilyen jellegű diskurzus.
A létszámfölény kérdésére az előbbiek megvalósítása lehet megoldást kínálna. Ha nem, akkor a következőt ajánlom:
Amikor én voltam TEK leader, a TEK egyfajta ideiglenes szolgálat volt. Bármelyik rendvédelmi frakciós lehetett TEK-es (nem tudom van-e még lehetőség arra, hogy adott illető több frakció tagja legyen), de csak akkor volt TEK duty, amikor szükség volt rá. Nem járőröztünk, nem "állandó" frakcióként működtünk. Hasonlót írtak le előttem is. Ha ez script-, és szerverszabály oldalról megvalósítható, tökéletes aranyközéputat ad: a mindennapi dolgait csinálhatja az ember egyszerű rendőr/ellenőr/nyomozóként, azonban, ha a szükség úgy hozza, van ütőképes bevetési csoport. Én világ életemben kevés emberrel "dolgoztam", talán egyfajta státusz is volt tagnak lenni, nem tudom. De azt igen, hogy ez egyrészről visszafoghatja az okvetlen túlerőt, másrészről motiváció is lehet az erőszakszervezetek tagjainak (elvégre csak jelent valamit, ha kommandós lehet az ember fia így).
Bízom benne, hogy hozzászólásom konstruktivitása nem csak a saját egóm szüleménye, és, hogy megtalálja a megfelelő audenciát.

- egyenlő esély a script által
- A látottak alapján az illegál fegyverkezési hátrányban van. Lehetséges megoldás lehet a lőszerproblémák orvosolása, vagy az "erősebb" fegyverek visszaszorítása az erőszakszervezetek oldalán.
- A való életben egy stabil, bejelentett munkahely általában biztosabb, ámde alacsonyabb jövedelmet kínál, míg a kevésbé tisztességes melóknál nagyobbat lehet szakítani, sokkal nagyobb kockázattal. A risk/reward rendszer valószínűleg csak a gumitalpúaknak kedvező. Illik még figyelembe venni azt is, hogy egy banda (/mafia) tagjánál szükséges, hogy a napi feladatellátáshoz (és ezáltal az élvezetes játékhoz) szükséges dolgokat magának kell finanszírozni. Az pedig kissé lelombozó, ha ezt buszozással-, vagy autókereskedéssel oldod meg. Akár keressenek többet a meglévő illegális aktivitások, akár legyen megengedőbb a büntetésrendszer, esetleg kerüljenek be új aktivitások: bármelyik része lehet a megoldásnak.
- Láttam pár videót "halhatatlan" rendvédelmisekről. Ez a másik oldalon is így van? Ha igen, globális megoldásért kiált a probléma, ha pedig nem, bizony van valami turpisság azokkal a skinekkel/dutykkal.
- egyenlő esély a szerverszabály által
- Az illegális frakciók fegyverkezése szabály szerint is meg van kötve. Ennek módosítása/eltörlése, vagy a másik oldal korlátozása megfelelő kompromisszum lehet.
- Az NNI CK szabálya olvasatomban ködös, visszaélési lehetőséget biztosít. Ennek átláthatóbbá, konkrétabbá tétele (és az ezzel kapcsolatos tájékoztatás !) szükséges lépés lehet. Esetleg, amely korlátokkal az NNI megteheti ezt, hadd tehesse meg azt a másik fél is.