Mivel az ötletgazda gyakorlatilag publikusan kérdezi fel a SASD frakciót, ezét úgy gondolom most már itt az ideje a frakció vezetői álláspont véleményét nyilvánítani.
Első sorban, hogy mióta van bent a terrorizmus mint fogalom, valamint erre annak idején mi szükség is volt erre a típusú szankcióra, azt sajnos személyesen nem tudom illetve nem nagyon találtam olyan illetőt aki erre a kérdésemre választ tudott volna adni.
Ugyan akkor vizsgáljuk meg kicsit a Terrorizmust mint fogalom mint a szerveren lévő jelenség.
Mint fogalom iskolában is történelem órákon tanultuk, "Olyan stratégia, amely erőszak alkalmazásával vagy az erőszakkal való fenyegetéssel félelmet és zavart kelt, hogy megzavarja valamely állam működését vagy megváltoztassa a fennálló hatalmi viszonyokat."
A Penal Code készítői pedig a következőképp fogalmazták meg mire is lehetne az ominózus pontot adni:
a) Ha egy csoport tagjai folyamatosan vagy szándékosan rettegésben tartják a város közösségét akkor bűncselekményt követnek el.
b) Ha egy személy vagy csoport támadással fenyeget vagy támadást hajt végre egy köz vagy államiépülettel szemben akkor bűncselekményt követ el.
Mint láthatjuk azért nem áll messze egymástól az akadémiai megfogalmazás, illetve a Penal Code szavai. Így végülis kijelenthetjük nem végeztek rossz munkát.
Nézzük meg az okokat mikor van realitása a 7(01) kiosztásának:
Amikor egy adott frakció olyan helyen követ el fegyveres bűncselekményt ami a publikum szeme láttára történik, és- vagy közvetlen veszélyben is lehetnek.
Első példa:
Amikor JesseCar Service vagy a Las Venturas Medical Center, illetve egyéb olyan frekventált helyen történik az ATM-ek kifosztása ahol a játékosok száma kiemelkedően magas, és akár közvetlen veszélyben is lehetnek.
Amikor az illegális frakciók már az egész térképre kiterjedően követnek el súlyos bűncselekményt.
Második példa:
Ide sorolható azon esetek amikor a már annyi ATM lett megfúrva, hogy a játékosok nem tudnak pénz levenni, vagy egy olyan lövöldözési sorozat megy végbe ahol többször is eltérő viszonyok mellet tűzharc alakul ki.
Úgy vélekedem erről a pontról, hogy amíg bent van addig osztható, nyilván ha megvan rá az indoklás. Az hogy a LVMPD vezetősége úgy döntött hogy ők ezt a szankció típust nem használják, az ő döntésük. Mi amennyiben erre racionális indok van, ki fogjuk osztani, amíg benne lesz a Penal Codeban.
Problémaként merült fel az hogy "kiszúrásból" adják szankcionáláskor. Nos nem leszek állszent, benne van a pakliban, hogy erre is használja valaki. Továbbiakban olyan is előfordulhat hogy a kis beosztású tag nem tudja eldönteni hogyan kéne szankcionálni, és rosszul dönt, vagy olyan embert kérdez meg aki szintén rosszul dönt vagy "kiszúrásra" megy.
A hiba benne van, de ez az összes pontra igaz. Úgy vélekedem amikor a fentiekhez hasonló eset történik, frakció vezető szerepben lévőket fel kell keresni valamilyen módon, és beszélni a történtekről. Ugyan akkor megkérdeztem senkihez az elmúlt időszakban ilyennel nem fordultak.
Az is felmerül és ezt tapasztalatból mondom, hogy az illegál félnek eredően nem tetszik a legnagyobb kiosztható szankció, legyen ez akármi. Ha a bankrablás lenne a "legsúlyosabb büntetés" akkor egy idő után az is meg lenne támadva, hiszen mindig is volt rá tendencia, és ez a jövőben sem fog megváltozni.
A Penal Code jelenleg is átdolgozás alatt van hiszen a LVMPD és a SASD vezetősége sem elégedett a jelenlegi Penal Code kiosztásával. Ezekbe a változtatásokba pedig Illegális frakciók vezetőinek véleménye javaslata is meghallgatásra került vagy fog kerülni.
Továbbiakban nem nagyon láttam érvekkel és tényekkel alátámasztott megszólalásokat(illetve az ilyen "nem lehet terroristát RP-zni akkor miért van bent" típusú megszólalásokban én az építő jelleget nem látom) amellett hogy a pontot miért is lenne jó kivenni, így a jövőben is fogunk találkozni az indoklással, remélhetőleg csak akkor amikor jogos.
Utolsó sorban a 35% enyhítésről egy mondatot. Ezt a dolgot Jhnny kollega intézte, miszerint az illegális frakciók tagjai 35 százalékkal kevesebb szankciót kapnak amennyiben IC valamint OOC is normális, illetve együttműködők a legális frakció tagjaival. Ez a 35 százalék teljesen szubjektív alapon kerül kiosztásra, ezért ha valaki ezt nem adja meg nem kérhető számon.
Remélem minden felmerülő kérdésre kielégítő választ sikerült adjak a témaindítónak.