
Büntetés-végrehajtás
Jelentkezési beadvány
A jelentkezési lap OOC paragrafusa:
Ebben a részben rólad szeretnénk többet megtudni, illetve a szerveren lévő pályafutásodról.
Hogyan neveznek IRL?
〈 Teljes nevemen Erdős Daninak, suliban általában Erdősként emlegetnek. 〉
Jelenleg hány éves vagy?
〈 Tizenöt, egy hónapon belül töltöm a tizenhatot. 〉
Mennyi időt tudnál aktívan a szerveren tölteni általában?
〈 Hétköznap hét órát, de előfordul hogy ettől többet is. Hétvégén szinte sosem vagyok. 〉
Hány játszott perced van jelenleg?
〈 32.255 játszott perccel rendelkezem [2020-05-07 13:13] 〉
Melyik frakciókban voltál eddig, ha voltál?
Amennyiben még egyben sem voltál, hagyd ezt üresen.
〈 Honvédségben, mentőszolgálatban, kormányban, és a közlekedési központban, taxisofőrként. 〉
Mi volt távozásaid oka egy-egy frakcióból?
Amennyiben még egyben sem voltál, hagyd ezt üresen.
〈 Honvédség - Össze gyűlt a három hibapontom.
Mentőszolgálat - Frakcióváltás (ami végül nem jött össze de nem akartam vissza menni)
Kormány - Inaktivitás (közös megegyezés alapján távoztam)
Közlekedési Központ - Inaktivitás (szintén közös megegyezés alapján távoztam). 〉
Használtál korábban másik nevet a szerveren?
Fontos, hogy ne olyan névvel csatlakozz, amivel korábban illegális életet éltél.
〈 Igen, bűntetlen előélet miatt váltottam néhányszor. 〉
Kerültél már AdminJail-be?
Válaszodban helyezz el egy képet amin az UCP-d AdminJail-ek része látható.
Fejtsd ki, miért kaptad a szankciót.
〈Kattints a börtönök megtekintéséhez. Szerintem minden egyértelmű. 〉
Részesültél már a szerverről való kitiltásban?
Válaszodban helyezz el egy képet amin az UCP-d Kitiltások része látható.
Fejtsd ki, miért kaptad a szankciót.
〈 Kattins a kitiltások megtekintéséhez. 〉
Fogalmazd meg, hogy miért szeretnél a Büntetés-végrehajtás kötelékébe tartozni.
Fontos tudnunk, hogy mennyire gondolod komolyan belépési szándékodat.
Válaszod legyen legalább 5 mondat.
〈 Szeretném folytatni a rendvédelmi pályámat. Sajnos sok a jail-em, illetve kevés a rendvédelmi múltam, ezért nem vettek fel egyik komolyabb rendvédelmi frakcióba se. Úgy gondolom - és remélem -, hogy a Büntetés Végrehajtás lehet az ugródeszka a rendvédelmi pályafutásom folytatásához. Természetesen nem FK Jumpolni szeretnék, hanem érvényesülni, és fejlődni rendvédelmi téren. 〉
Jelenleg rendelkezel TeamSpeak 3-al és működő mikrofonnal?
〈 Mind a kettővel rendelkezem. 〉
A jelentkezési lap IC paragrafusa:
Ebben a részben a karakteredről szeretnénk megtudni pár információt amire szükségünk van.
Teljes neve:
〈 Grigorij Osip Jaroslaw 〉
Édesanyja leánykori neve:
〈Svetlana Groselj 〉
Születési helye és a pontos dátum:
〈 AA Maximov Hospital, Moscow, Oroszország, 105203
1974-06-10〉
Bejelentett lakcíme:
〈 01369 Las Colinas, Colinas Str. 5 - Los Santos 〉
Jelenlegi telefonszáma:
〈 3876/1108-1880 〉
Önéletrajz (Legalább 10 mondatos legyen):
〈 1974.06.10- én születtem, Moszkvában. Kis koromban a Krav Maga nevezetű önvédelmi harcművészetet gyakoroltam, melyben kiemelkedő teljesítményt nyújtottam. 16 éves koromban elvesztettem édesanyámat, aki egyedül nevelt engem. Ekkor még rendészeti szakgimnáziumi tanuló voltam. Az iskolát elvégezve az orosz seregbe szolgáltam négy évet. Ezt követően ki költöztem Los Santosba, egy új élhetőbb élet reményében. Megismerkedtem egy hölggyel. Tőle van két csodás gyermekem, akik a mai napig velem laknak. A gyermekeim édesanyja a szülés után nem sokkal elhunyt. Most Las Colinasban élünk, egy tehetős kis házban, boldogan. Köszönöm a figyelmet. 〉