Helló belló. Na szóval, a felállás úgy néz ki, hogy amikor megütöd a bokád valamilyen okból kifolyólag, akkor sajnos nem elfogadható hogy te maradtál alul. Még csak 24 órája vagyok újra admin, de ezen idő alatt már jócskán sikerült ezt leszűrnöm. Igazából az itt a probléma, hogy amely ügynél te ezt a szankciót kaptad 3 részből tevődött össze, amelyben a 2. szakaszon kaptad a szerveren a szankciót, és az első közben még azt mondtam, hogy nem kapod meg TS-en, viszont a probléma ott kezdődött, hogy a 3. szakaszhoz érve két féltől is érkezett log, miszerint te TS-en gyakorlatilag burkolt módon, lenézően nem tetszésed nyilvánítottad ki ezzel minősítve az LCN-t, és az éppen benne lévő "ismerősöd". Illetve már PK-nál, és ez előtti ügyeknél is jeleztem, hogy amit teszel egy darabig tűrhető, csak ne lepődj meg, mikor kitör a dolog és te húzod a rövidebbet. Hát itt most sajnálatos módon betette a lecet a keresztbe az ügy, és jeleztem is az ügy végéhez érve, hogy fogsz kapni 14 nap, azaz két hét kitiltást a TeamSpeak 3 szerverről... majd ezt követően megkérdeztem van-e "Óhaj, sóhaj, panasz, kérdés?" erre pedig nem érkezett válasz pedig idő kellett ahhoz, hogy megírjam a bannod, illetve még hagytam ezen kívül is hatásszünetet. Értem én, hogy nem jó érzés mikor valaki jogosan szankcionál téged, de sajnos tűrhetetlen az, hogy te azt gondolod, hogy bárkit bármikor bármilyen nyilvános, vagy burkolt módon minősíthetsz, ócsárolhatsz. Az én szememben ilyen nincs! Lehet valaki elnézi neked, amit sajnálok, de nálam ez nem működik, főleg amikor csak te valahogy mindig képbe kerülsz, ma 3 ügyem volt veled legalább amiben szerepeltél. Részemről ennyi, az egy oldalú bírálást, pedig ezen információk rovata alapján, hogy is mondjam.. viccesnek találom. Remélem tanulsz a mostani esetből, és kicsit lentebb adsz a játékos társaid felé tanúsított gyűlöletből, és rosszindulatból! Köszönöm hogy végigolvastad, Smexy neked pedig küldöm a logokat ha igény tartasz rá. Várom a bírálást.