Kicsit jobban kibontanám a “verekedős” storyt. Azzal a céllal mentünk el a szórakozóhelyre, hogy egy kis RP-t vigyünk a helyre. Mikor odaértünk két társam belépett az interiorba, de mielőtt én bementem volna szólt egy NNI-os, hogy nem lehet bemenni. Kint állva sikerült nagyjából három másodpercet kibírnia az egyik társadnak feszültségkeltés nélkül, de sajnos tovább már nem ment neki. Odalépett hozzám, agresszíven beküldött a többi “idióta negér” után. RP-m szerintem teljesen ignoráltam a srácot, sejtettem hogy rövid időn belül maguktól kijönnek, ha nincs bent senki. Kijöttek a srácok és a kocsi fele vettük az irányt, nem különösen foglalkoztak a sráccal aki beszélt hozzám. Elértünk a kocsihoz, távozni készültünk mikor a semmiből odajött hozzánk 8-10 tag a frakciótokból. Semmiféle ok nélkül elkezdtek niggerezni, illetve egyéb trágár szavakkal illetni minket. Kimondottan ez sem érdekelt minket, csak elakartunk hajtani, de mikor beindítottuk az autó motorját körbeálltak minket, se előre, se hátra nem tudtunk menni. Nem volt más opciónk, muszáj volt kiszállnunk az autóból és elkezdeni verekedni. Ketten elszaladtunk és megúsztuk valahogy alacsony hp-val, de a harmadik srácot elvitte a rendőrség miattatok. Vártunk egy pár percet, majd megindultunk a szekciónk fele összegyűjteni a többieket, készen álltunk a revánsra. A szekción felvettük a srácokat és visszamentünk, ez alkalommal már felszerelkezve. Mire kiértünk a klubhoz felszívódott a csapatotok nagy része, nem válogattunk. Emlékezeteim szerint ott voltál a klubnál te is, de nem jegyeztem meg mindegyikőtök nevét, és hogy pontosan ki vert meg engem egy tömegverekedésben. Én mondtam a többieknek, hogy téged keresünk mikor megöltünk téged. Mikor megláttam a neved felismertem, szóval nem tudom mennyire voltál távol a klubtól. Nem gyakran írok, ezért ha már itt tartok érdeklődni szeretnék a bandánkhoz való hozzáállásotok iránt, és indokot/választ várok.
Nem egyszer történt meg, hogy ok nélkül lejöttetek a szekciónkra feszültségét kelteni, embert rabolni, lövöldözni. Mivel hogy tudjuk mennyire szerettek balhét generálni, nem érzem, hogy magyarázattal tartozunk felétek a lövöldözésre.