A logok áttekintése után a panaszt Jogosnak ítélem meg.
Elsődlegesen Zoley azért hívott ki az ügyhöz, hogy az élesre sokkolást megbeszéljétek - ami korrekten és hibátlanul meg is történt - azonban az OOC stílus és minősítés szankcionálása az ügy tovább bonyolódása miatt elmaradt. A teljes logokból továbbá látszik, hogy Vito továbbra is minősítette Zoley-t az adminisztrátor ügy alatt is. A második minősítésnél az
"elég lesz" véleményem szerint nem elégséges intézkedés és nem hagyható figyelmen kívűl.
Nincsen probléma azzal, hogy a teljes ügy is kivizsgálásra került, azonban máskor kérlek tartsd Pexy figyelemmel, azt hogy elsődlegesen ki és milyen ügyben hívott ki intézkedni.
Ami a panasz másik felét érinti, ami mellett szintúgy nem lehet szó nélkül elmenni, azaz admin ügy 1 órásra húzódása, ez a logokból ítélve nem Pexy, se nem Lele hibája, de azért ezt az ügyet 20 perc leforgása alatt is lehetett volna rendezni, megfelelő hozzáállással. Ha az adminisztrátor teljes napi logot kér akkor teljes napi logot vagy köteles küldeni, teljesen mindegy, hogy te hívtad vagy sem. Ha nem adod át a neki szükséges bizonyítékot, nem köteles az esetet kivizsgálni félinfókból. Amennyiben nincs logod szoftver vagy egyéb hiba miatt, akkor a játékos felelőssége olyan állapotba hozni az MTA-t, hogy az megfeleljen az ilyen körülményeknek is és logot tudj adni.
Lele az ügyben csak besegített, időközben más okból leadta az adminisztrátort, így őt mentesítem az ügy alól.
Ami a szankcionálást illeti, azok után, hogy Pexy így összeszedte a logokat, mindenkit külön-külön felkeresett és a töredékekből szedte össze az információkat, nem ott hagyva benneteket, korrekten és alaposan összeszedett mindent (amit nekem el is küldött), türelemmel végig vitte az ügy második felét bő 1 órában, nem tartom fairnek a túlzott mértékű szankcionálását, így jelen esetben kizárólag szóbeli figyelmeztetésben részesítem.