Rendőrség által szervezett fegyverfelvásárlás, kérdések nélkül

Állapot
A témát lezárták. A bejegyzéshez nem tudsz hozzászólni.
2021. 10. 30.
207
866
V4 karakter
Clinton Cromwell
LV karakter
Robert Bowman
Sziasztok! Bízom benne, hogy még nem került pódiumra ez az ötlet. Csak egy részletkérdés volna, mely könnyítene a szerveren felhalmozott, temérdek illegális tárgy, lő- és szúrófegyverek által okozott nyomáson. Bizonyára érzékelhettétek, hogy rengeteg civil kezébe került nemrégiben fegyver, mely korábban is problémát jelentett, viszont a játékon belüli hirdetőfelület hatására egyre inkább tükröződik a gond. Emellett pedig gyanítom sokan észrevehettétek már, ha fegyverek és alkatrészek eladására került sor, hogy nehéz olyan komolyan vehető vevőt találni, aki nem lenne rendőr, illetve általánosságban kevés a vevő, szinte mindenki csak eladni akar.
Erre lenne gyógyszer úgymond egy, a szerver rendvédelmi szervei által megszervezett fegyverfelvásárlás. A múltban voltak példák az Amerikai Egyesült Államokban, de szomszédos országokban is, hogy "egyéb feltett kérdés nélkül" bárki beszolgáltathatott fegyvert a rendőrségnek, még akár pénzért cserébe is, mely által a lakosság fokozatosan le lett fegyverezve, és a feleslegtől meg lett szabadítva.
Ez azért volna jó, mivel olyan lehetőséget nyitna akár az illegális frakcióknak, mely bárminemű kérdezősködés kikerülésével alacsony összegen biztosítana tőkét a fegyverek eladásából, ezáltal nem lenne kockára téve a biztonság és anonimitás. A civileknek is jó lenne ez, mivel szintén ilyen jellegű pénzszerzési lehetőség tárul fel őelőttük. A legnagyobb hatást mégis annak tulajdonítanám, miszerint ezen programsorozat keretén belül feltételezhetően rengeteg fegyvert sikerülne leválasztani a játékosokról. Kevesebb lenne a fegyver, nagyobb igény lenne a vásárlásra, és elindulva, láncreakcióként megújulna a fegyverkereskedelem mind F3, mind civil szintjén, mert a hiány szükséget, a szükség keresletet, a kereslet pedig kínálatot kíván.
Érdekelne, mi a gondolatotok erről, és az is, ha már volt ilyenre példa. Osszátok meg velem, mi lenne ennek a hátránya, mondjátok el részletesen, miért nem támogatjátok, és együtt kitalálunk valamit!
 
Utoljára szerkesztve:

CsirKecske

Újonc
2019. 11. 01.
50
100
Győr
V4 karakter
Clementine M Peuyrredon
LV karakter
Elliana Lucie Fontaine
V2 karakter
Sophie Bouthillier
Szia!
Egészen jó ötletet sikerült megírnod amit teljesmértékben
támogatni tudok!

Én ezt gondolom róla:
  • Nem kell hozzá külön script.
  • Csökkenne a fegyver és az alkatrészek száma a szerveren.
  • Az illegális frakcióknak több üzletelni való lehetőséget adna a későbbiekben.
  • A rendvédelmi frakcióknak új RP lehetőséget alkotna a szerveren.
  • Civil, NS/Legál/Illegál frakcióknak új pénzszerzési lehetőség.
  • Legális frakcióban lévő tagok megválhatnak a fegyvereiktől és az alkatrészeiktől szabályosan és legálisan(!).
    (Nincs szereptévesztés, nem kell végre évekig/hónapokig széfben tárolni és eldugni a fegyvereket/alkatrészeket amikre nincs szükség.)



  • Nem kell folyamatosan kampányolni. Elég ha bizonyos időközönként lenne megszervezve.
    (Különböző szezonokra/időszakokra bontva.)
  • A rendvédelmi frakciók felváltva vállalnak el ezt a feladatot.
  • A régi piac helye tökéletes lenne erre.
    (Ha már másra nincs használva.)

  • Akiknél önvédelemből van a fegyver az úgy sem fogja leadni.

Kicsit tovább vinném a témát ezzel kapcsolatban. Ebből később olyan szituációkat ki lehet alkotni ami színesítene a legális és az illegális frakciót szerepét a szerveren. Kezdjük azzal, hogy a leadott fegyvereket szállítás közben az illegális frakciók megtámadhatnák és ha sikerül azokat megkapják. A szerver nagy része amúgy is arról panaszkodik, hogy kevés lehetősége van az illegálnak. Én is ezt gondolom róla, hogy egy picit sovány az uborka. Bár azt is megtudom érteni, ha valaki úgy értelmezni ezt a részét a mondandómnak, hogy "Nagyszerű, még egy lehetőség a darára". Nem ezt akartam felvázolni. Csak annyit mondtam, hogy ilyenre is van lehetőség ha nagyon szeretnék a játékosok. Ez csak egy példa volt. Script nélkül is képes lenne bárki egy új "rendszert" behozni ami esetleg az érem két oldalának is élvezetett tudna hozni. Ettől eltekintve nem kötelező ezt a részt megvalósítani.
Én már annak örülnék, hogyha lenne lehetőség a fegyvereim/alkatrészeimtől való megválásnak anélkül, hogy kibannoljanak/jailezenek szereptévesztésért vagy kidobjam a kukába. Inkább eldugva megtartom valamelyik széfbe vagy csomagtartóba. És ha illegális szerepet fogok játszani majd előkerülnek.
 

Padawan180

Aktív fórumozó
2019. 01. 23.
289
658
V4 karakter
Nsubuga Nelson Obata
LV karakter
Mubarak Gyasi
V2 karakter
-
Jó otlet, de csak egy adott pillanatban oldja meg a gondot, vagy meg úgy sem igazán. Ettől értelme nem lesz a fegyvernek továbbra sem, ugyan úgy egy civil-illegal kereskedelmi tárgy lesz, kb az 5%uk lesz tényleg használatban. Ertsd: most eltunik 6000 fegyver, marad annyi amennyi, de ugyan úgy csak 100 darab fog kelleni a szervernek lovoldere, a maradék az kereskedesre fog szolgálni. Az utánpótlás meg érkezik folyton.
 

peaches

Zöldfülű
2023. 10. 21.
182
550
peachesandcream.hu
V4 karakter
Saleem Jamail
Jó otlet, de csak egy adott pillanatban oldja meg a gondot, vagy meg úgy sem igazán. Ettől értelme nem lesz a fegyvernek továbbra sem, ugyan úgy egy civil-illegal kereskedelmi tárgy lesz, kb az 5%uk lesz tényleg használatban. Ertsd: most eltunik 6000 fegyver, marad annyi amennyi, de ugyan úgy csak 100 darab fog kelleni a szervernek lovoldere, a maradék az kereskedesre fog szolgálni. Az utánpótlás meg érkezik folyton.
Igazad van. Eleve, le se fogja adni az, aki lövöldözni használja. Ezt is csak azok fogják nagy mértékben igénybe venni, akik ezen is keresni akarnak, gondolom én.

edit: Főleg úgy, hogy az ex sasd tag (wexen) beküldte mennyire keveset is ér egyik másik item.
 
  • Tetszik
Reactions: Kisnyavi
2021. 10. 30.
207
866
V4 karakter
Clinton Cromwell
LV karakter
Robert Bowman
Felfrissítve a témakört: Nem néz ki jól, főleg amikor nincsen nagyobb széfed az, amikor el akarod adni a járművedet, mert egy nagyobb beruházást szeretnél véghezvinni, és az alkatrészekkel teli csomagtartódat nem tudod átpakolni, hiszen sehova sem fér a rengeteg fegyver és alkatrész, emellett túl sokat nyom ahhoz tömegben, hogy magadnál tárold, kézben. Erre volna jó, ha ezektől meg tudnál szabadulni, a fent említett módon.
 

Wexen

every second counts
2019. 03. 24.
1 263
1 540
V4 karakter
Gregory D Watson
LV karakter
Garrett Cantrell
a sasd szintén vevő rá, így elérhető
 
2021. 10. 30.
207
866
V4 karakter
Clinton Cromwell
LV karakter
Robert Bowman
A jelenlegi formájában a helyzet akkor orvosolódott, habár a finomítások nem ártanak meg a rendszerben, így az árak igazgatása, és azok igényeknek megfelelő növelése olyan dolgok, amiken el lehetne közösen gondolkodni.
 

famen911

Újonc
2023. 05. 11.
36
114
LV karakter
Wanda Vanidestine
Hogy is mondjam.. a script adja az árakat, nem mi. Ezen nem lesz változtatva.
 

Dave

Klaviatúra gyilkos
Veterán Globális Moderátor
LV
2019. 01. 10.
806
409
24
V4 karakter
Roland Harless
LV karakter
David Westwood
V2 karakter
Roland Harless
Az ötlet megvalósult, ugyanis az SD részéről volt és lesz is ilyen a jövőben.
Zárom és helyezem!
 
Állapot
A témát lezárták. A bejegyzéshez nem tudsz hozzászólni.