Idillinek ható a reggel Corona utcáin. A gyerekek iskolába menet együtt bandáznak, néhányan lógnak és inkább cigiznek a sarkon. Öregebb lakók a házak előtt ülve beszélgetnek és követik a fiatalabb generáció gyorsan száguldó életét. Vannak akik Oldtimer autóikat mossák épp, az idő csodás, a szellő kellemesen lengedez. A gyönyörű tavaszi látképben, a nyíló virágok és rügyező fák között két fiatal suhanc halad el. Nem pisisek már, de még mindig tinédzserek. Utcai srácok, szülői felügyelet és az iskola védő falaitól mentesen. Az aurájuk is teljesen más, elüt a körülöttük lévő tájhoz képest. Ahogy haladnak, fagyos lesz körülöttük a levegő. Az eddig figyelő szemek lesütve az aszfaltot tekintik. Az iskolába siető gyerekhad vidám sikongatása elhallgat. A tisztuló autóról fröccsenő víz is más irányt keres, nehogy keresztezze utukat. Ugyan nem szóltak semmit, de magukkal hozták a tél rideg hangulatát. Nem néznek senkire, nincs rá szükségük. Tudják merre haladnak, a hétvégi összejövetelhez szükség lesz pár kellékre. Ők is úgy kezdték mint mindenki, az idősebb korosztály kegyeit keresték és hamar olyan társaságba keveredtek, ahol megtapasztalták a könnyű drogok világát. Az először csak teraszon ülős Indicás gondolkozós beszélgetésektől hosszú utat tettek meg. Az utcai dílerektől vásároltak drogot, saját fogyasztásra. Hamar eljutottak az Ecstasy tabletták mohó dobálásához, valamint az orruktól sem sajnálták néha azt az egy-két utcát. Beszippantotta őket a láz, egy másik valóság, egy olyan kép ami különbözik az átlagos élettől. Az állandó kábulat és a szivárványszagú levegő hamar megtöri egy átlag ember valóságképét. A dolgok addig fajultak, hogy a család és a barátok már nem tudtak közbelépni, mire feleszméltek a két srác már külön életet élt, minden régi kapcsolatot megszakítva. Egy dohos, penészes albérletben teltek napjaik, ahol minden egyes nap a buliról és a drogokról szólt. A pénz viszont fogyócikk és ennek az életstílusnak megvannak az árai. Ha elfogy a cucc, vele a szivárványfelhők is eltűnnek. A valóság villámként csap le az emberre és ebben a stádiumban nincs már visszaút. A fiatalabb generáció utcán való megfenyegetése, kizsebelése, az öregek házába való betörés pont olyan egyszerű, mint amilyen keveset lehet rajta profitálni. Hosszútávon ez nem tartható állapot. Miguel és Sancho életében pedig pontosan ez volt az elrugaszkodás pillanata. Az utcában élő drogfogyasztó ismerősöket felkeresve eljutottak a környéken terjesztő Cartelek kishalaihoz. Mondhatni az ebihalak felkeresték Nemo-t. Kiérdemelve bizalmukat, nagyobb mennyiségben kezdték el terjeszteni Corona utcáin a könnyű drogokat, aminek profitjából saját függőségüket is finanszírozni tudták. Késelés? Lövöldözés? Gyilkosság? Dehogy, ezek a gyerekek pitiáner bűnözők. Kizárólag gyengébbek fölött győzedelmeskedtek eddig és semmi tapasztalatuk nincs a felnőttek életében. Itt viszont már nem csak az esti drogozásokról van szó, egy olyan folyamatosan forgó kerékre szálltak fel, ami soha sem áll meg és leszállni lehetetlen. A piramis legalján csücsülnek és semmit sem érnek a fölöttük álló szervezeteknek, feláldozható parasztok a sakktáblán. Életük már a túlélésről szól. Történetükbe itt kapcsolódunk be.
| Sancho mindig is a tettek embere volt. A Miguelnél 1 évvel idősebb srác, heves stílusával és forró fejével hamar nevet szerzett az utcában. A betörések és utcai megfélemlítések inkább az ő nevéhez fűződnek. |
| Miguel társánál sokkal higgadtabb, ő az ész a duóban. Kapcsolatai és kommunikációs készsége révén alakították ki a környéken hálózatukat. Úgymond a kisebbik rossz, ő inkább az idősek megfélemlítésével kezdett a bizniszbe, valamint az éjszakai betörések is sokkal testhezállóbbak hozzá. |
