Országos Rendőr-főkapitányság
Felhívás
SZÉN-MONOXID MÉRGEZÉS WILLOWFIELDEN
|
A Los Santosi Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2021. április 30-án 18 óra körül arról érkezett bejelentés,
hogy Willowfield-Stadion utcájában egy férfi valamint az őket ellátó mentőszolgálat munkatársai rosszul lettek.
A rendőrök a helyszínre mentek, ahol megállapították, hogy a házban szén-monoxid mérgezés gyanúja merült fel
és egy 33 éves férfi a helyszínen életét vesztette, valamint a segítségnyújtásban részt vevők közül 2 mentős is rosszul lett.
A gyanú szerint a konvektor gáz kivezetőjét eltömítették, így az egyedül otthon tartózkodó alvó férfinak, esélye nem volt a túlélésre. |
|
Az eset körülményeinek kivizsgálása érdekében – szakértő bevonásával – a Los Santosi Rendőr-főkapitányság ismeretlen tettes ellen Gyilkosság Civil személlyel szemben gyanúja miatt indított büntetőeljárást.