
» HIVATALI SZEMÉLY ELLENI ERŐSZAK A KAPITÁNYSÁGON «
A napokban egy férfi ügyintézési szándékával látogatta meg a városi kapitányságot, melynek portáján kisebb várakozás után inzultálni kezdte annak dolgozóját. Munkatársunk végig higgadt maradt, nyugalommal kezelte a hirtelen mozdulatokat és durva szóbeli provokálást. Az elkövető a szóváltás közben többször is bántalmazta kollégánkat, aki a kapott ütésektől nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az események közben munkatársunk a portai pánik gombot használva tudott jelezni az éppen szolgálatot ellátó rendőreinknek akik a jelzést követő 5 percen belül azonnal odaértek majd a férfit őrizetbe vették. Ezután kezdeményezték az előzetes letartóztatását az elkövetőnek. Hosszú tárgyalások és az ügy részletes vizsgálata után a bíróság 8 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte az elkövetőt “hivatali személy elleni erőszak bűntette végett”. |
- Az Országos Rendőr- főkapitányság szóvivője hozzátette.. "Mostanában rengeteg bántalmazás éri a szolgálatot ellátó kollégáinkat, azonban megteszünk mindent az ilyes fajta atrocitások elkerülése érdekében. Hatalmas feszültség bontakozott ki a rendvédelmi dolgozók és az állampolgárok között. Rendőreink részéről megpróbáljuk a lehető legjobban lekezelni a szervezetet ért vádakat és bántalmazásokat, legyen az verbális, vagy fizikai bántalmazás."
