Születése, gyerekkora:
Oliver Seecityben született, aki 2002. március 10-én látta meg a napvilágot.
Seecityben nőtt fel szegényes körülmények között, egy árvaházba.
Egy nap, mikor a város utcáin sétáltak barátjával Alex-el, találkoztak egy Fagin nevű férfival.
Fagin az illegális életben jártas volt, és a gyerekeket lopásra, csalásra és más bűnös tevékenységekre tanította.
Így ez vezette őket az illegális élet felé.
A gyerekek lopással foglalkoztak amíg el nem különűltek Fagin-tól. Ezek után egy másik bandához csatlakoztak.
Alex idővel a banda vezetője lett így kezdett elsodródni Oliver-től, szinte már csak a banda miatt tartották a kapcsolatot.
Oliver átverése:
Alex megakart szabadulni Oliver-től a háta mögött.
Adott neki egy csempész munkát, ahol drogot kellett átvinnie a Spanyol határon egyedül.
Oliver bízott a bandában így elvállalta a munkát. Este felkészült a munkára, már csak a reggelt várta.
2018. június 13. 8:00 kor megpróbált átmenni egy furgonnal a határon mit sem sejtve.
A határon átengedték, majd nem sokkal utána egy nagy csapat rendőr várta őt.
A börtön:
Oliver-t elkapták, miután Alex csapdát állított neki.
Végül egy Spanyol börtönben kötött ki.
Hamar rájött, hogy itt nem lesz könnyű dolga.
Az idő múlásával Oliver megismerkedett a börtön alvilágával is.
Különböző bandák működtek itt, és mindenki a saját érdekeit védelmezte.
Minél hamarabb próbálkozott csatlakozni valamelyik bandába, hogy legyenek társai.
Los Castañas bandájában kötött ki, akikről kiderült, hogy őket is drogkereskedelem miatt hoztak be.
A szökés:
Több hónapon keresztül tervezték a börtönből való szökést.
A szökés során minden apró részletre odafigyeltek.
Titkos alagutakat ástak, információkat gyűjtöttek a börtön őreiről, és figyelték a rutinszerű járőröket.
Az egyik éjszaka végre elérkezett a nagy pillanat.
Csendben, lopakodva az alagutakon haladva sikeresen kiszöktek és egy furgon várta őket.
A szökés után:
Oliver visszament Seecityben, de a banda tagjai Spanyolországban maradtak.
Ezek után azon járt az esze, hogy megbosszúlja amit barátja tett.
Letelepedett San Fierro-ban és elkezdett a barátja után kutatni.
Nyomozott, kutatott, és minden apró információt összegyűjtött, amit csak talált.
A bosszú:
Oliver megtudta, hogy Alex továbbra is Seecityben tartózkodik.
A banda tagjai segítettek Oliver-nek távcsöves fegyvert szerezni, így már csak arra várt, hogy rátaláljon Alex-ra.
Egyik éjszaka felmászott egy magas épületre, ami a banda rejtekhelyéhez közelében volt.
Előkészítette a fegyvert, betöltötte és má rcsak Alexra várt.
Egyszer a semmiből felbukkant Alex, majd várt a megfelelő pillanatra.
Oliver szemeiben a düh és a bosszú lángolt, ahogy a fegyverét Alex feje irányába emelte.
A hideg acél cső megremegett a kezében, elsült a fegyver.
Alex feje szinte szétrobbant, majd Oliver gyorsan távozott a helyszínről.
A bosszú után:
Ezek után Oliver úgy döntött, hogy belekezd az illegális életbe, hiszen már sosem fog a jó útra térni.
Elkezdett fegyverekkel és kábítószerrel kereskedni.
Ezek mellett embereket rabolt ki és megfosztotta őket a vagyonuktól.
Nappal a városban járkál éjszaka pedig keresi az áldozatait.