![]() Lebukott a helyi olasz bűnszervezet A napokban három összehangolt akció során lecsapott a Nemzeti Nyomozó Iroda Bevetési Osztálya, és a Terrorelhárítási Központ vezérkara a helyi olasz bűnszervezetre. Az elfogások nem mentek gördülékenyen, mint ahogy számítani is lehetett rá, a bűnszervezet tagjai nem hagyták magukat, többen is tüzet nyitottak a rendőrökre. Több bűnöző is életét vesztette, köztük a maffia vezetője is. A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai január óta nyomoztak a szervezet ellen, akik többek között az ismert Little Italy Ristorante üzemeltetésével foglalkoztak. A bűnözők papíron pultosként, biztonsági őrként, valamint szakácsként voltak bejelentve a Nemzeti Adó és Vámhivatalnál. A háttérben viszont fegyver és kábítószer kereskedelemmel, fegyveres rablásokkal, pénzmosással, adócsalással szerezték hatalmas vagyonukat. ![]() Az LCN megjelölésű társaság feje, Thomas La Royali, egy hétfő esti elfogáson került a nyomozók kezére. Hosszas kihallgatás után, mely során La Royali több embere nevét is elárulta, a Büntetés Végrehajtási Intézet vette át, és rabosította a főnököt. T.L.R. még aznap este kimenekült, egy korrupt fegyőr segítségével, viszont nem tartott sokáig rejtőzködése. Másnap az NNI ismét lecsapott, ám a maffiavezér fegyvert rántott, ezért a nyomozók lelőtték - élettel összeegyeztethetetlen sérülést szenvedett. Thomas La Royali több túszejtés, fegyveres rablás, és pénzügyi csalás mellett a múlt hónapban elhunyt Aryan Cruz gyilkossága mögött is állt. Még aznap estére egy hatalmas rajtaütést dolgozott ki a Nyomozó Iroda, mely során az igazságszolgáltatás elé állították volna a szervezet többi tagját is. A rendőrség kiérkezése meglepte a fej nélküli maffiát, válaszul többen lőfegyverükhöz nyúltak. Az akción elhunyt a szervezet több ismert, befolyásos karaktere is. Az este három előállítással zárult. Valentino Bianchit, Pablo La Royalit, és Piero La Royalit életfogytigtartó börtönbüntetésre ítélték a hosszú vádlista miatt. ![]() Az elfogási sorozat után a Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Osztálya folytatja tovább az ország megtisztítását a nemzetközi bűnözői csoportoktól. 2021.04.14. Los Santos. Sway Hadnagy, Nemzeti Nyomozó Iroda Rendőrségi sajtóreferens (( Képek az egész nyomozásról, és az elfogásokról. )) |