
"Quien observa, no se equivoca."
Név: Nestor Cordova
Született: 1987/01/12
Származás: Brazília

Becenév: Senhor Nervo
Aláírás:

Nestor Cordova Brazília legsötétebb nyomornegyedeiben nőtt fel, ahol a túlélés nem választás, hanem szükségszerűség. Az erőszak, az árulás és a félelem mindennapi kenyérként szerepelt a gyerekkorában. Már egészen fiatalon felismerte, hogy aki nem hajlandó könyörtelen lenni, az elveszik. Az utcák nem neveltek – ők kiválogattak. A gyengék eltűntek, a többiek megtanulták, hogy második esély nincs. Ő az utóbbiak közé tartozott.
Nervo először sofőrként dolgozott egy helyi bűnszervezetnek. - Ő nem tudott róla, hogy mibe vágta bele a fejszét. Közel három évig élte így az életét, később drog- és fegyverszállítmányokat is bíztak rá. Éles eszével már itt is kitűnt, ezért növekedett iránta a vezetők bizalma.
Az idő múlásával Cordova nemcsak túlélte a környezetét, hanem tanult is belőle. Megfigyelte, hogyan működnek a dolgok – ki kinek parancsol, ki mikor hazudik, ki meddig él. Tudta, hogy a káoszban csak akkor maradhat fenn, ha megtanulja, hogyan irányítsa azt. Már tizenévesen képes volt manipulálni másokat, de sosem nyíltan. A befolyását csendben építette, lépésről lépésre. Sohasem a pénz vezette, hanem ambíciók. Ahogy egyre mélyebben beépült a kartell szervezetébe, nem maradt észrevétlen. Nestor higgadtsága, éles esze és kivételes türelme kiemelte a tömegből. Nem volt az a típus, aki vitatkozik vagy bizonygat. Inkább kivárta, amíg a többiek hibáznak – ő pedig belépett a keletkező űrbe. Egyre több ember alatt dolgozott, egyre többen tartoztak neki hálával – vagy félelemmel. Ami igazán különlegessé tette őt, az a viselkedése volt. Bárkit tisztelettel kezelt – legyen az utcai futár vagy felsőbb vezető. De soha nem tévesztették meg. A tisztelet nem volt gyengeség jele, inkább eszköz. Egy olyan álarc, amit Cordova akkor is viselt, amikor már eldöntötte valakinek a sorsát. Nem fenyegetett, nem kiabált – csak elintézte. | fegyverszállítmány a 2000'-es években.
![]() |
Azonban senki sem tökéletes, így Nestornak is megvannak a maga gyengeségei. - Túlzottan vágyik a hatalomra, bármit képes érte megtenni. Ebből kifolyólag sokesetben indulatos, ami az ő hátrányát jelentheti.
Senhor Nervo képzett bérgyilkos, évek óta dolgozik a szerepben. - Rengeteg gyilkosság köthető a nevéhez. - Függetlenül ettől, ok nélkül sohasem öl, vagy fenyeget.
Nestor erőssége az, hogy hamar észleli ha valaki ellene fordul. Élete során ennek köszönhetően tett el láb alól olyan embereket, akik őt akadályozták.
Napjainkban Nestor Cordova a hírhedt Cartel Do Cla Vermelho bűnszervezetben végzi tevékenységét. A Mão Negra alapító tagja és vezető személye.
