
~ [ JELENTKEZÉSI LAP ] ~
Néhány fontos dolog magadról:
Sziasztok! Hubának hívnak, de jobban szeretem ha Matthewnak szólítanak. Hobbiaim közé sorolható a foci, viszont sportágban a küzdő sport sokkal jobban vonz, ezért is karatézok. Illetve próbálom magam fejlszteni az informatikában, ugyanis későbbiekben célom, hogy szoftver fejlesztő legyek, illetve lehetőség szerint minél többet tanuljak ezen a területen. Szegeden élek a családommal, barátkozó típusnak tartom magam, viszont ha megszoktam egy közösséget akkor nem szívesen váltok egy teljesen újra.
Mióta játszol a szerveren?
2022 nyara óta.
Eddig elért eredményeid a szerveren:
SCT-ben telephelyvezetői rang
SCCS-ben lassan fél éve vagyok tag
Sok RP tapasztalat és barátok
Voltál már legális, illegális, esetleg mindkét frakció tagja?
Csak legális frakció tagja voltam, illetve vagyok.
- SCCS
- SCT
Voltál már Ideiglenes Adminsegéd?
Igen, voltam már párszor.
Miért szeretnél a See Game Helpdesk tagja lenni?
Megszeretném könnyíteni mind a játékosok, mind az adminok dolgát azzal, amivel egy S.G.H. tudja. Illetve új feladatkör, ki szeretném magam próbálni kicsit komolyabb, több felelőséget igénylő feladatokban, illetve hogy mennyire tudok ezeknek eleget tenni.
Mi motivál abban, hogy SGH legyél?
Bebizonyítsam magamnak és másoknak, hogy képes vagyok ellátni ezt a feladatot, illetve hogy eljussak egyszer oda, hogy admin legyek. No meg persze a játékosok megkapják azt a segítséget, amit nyújtani tudok.
Mennyi időt töltesz a szerveren?
Hétközben átlagosan napi 5-6 órát, hétvégén nagyjából 10 órát.
Mit tennél SGH-ként ha;
- egy játékos akivel találkozol szabálytalankodik?
Szólnék neki OOC, hogy ezt ne csinálja mert szankciót von maga után.
- event helyszínen valaki verekedést kezdeményez?
Megpróbálnám őket leállítani, lenyugtatni illetve itt is megjegyezném, hogy ne csinálják mert nem szabad.
- privát üzenetben olyan dologra kérnek amihez adminisztrátor szükséges?
Elmondanám, hogy az ilyen kérdésekben Adminokhoz forduljon, mert sajnos nem tudok ebben és ilyen dolgokban segíteni.
- látsz egy helytelen / szabálysértő hirdetést?
Írnék neki, hogy nem erre való a hírdetés, ha viszont többszöri ilyen eset lépne fel akkor írnék AS chaten.
- egy játékos ütközéskor /do Megremeg -et használ?
Írnék neki, hogy legközelebb fejtse ki az rp-t hosszaban mert ebben a formában hanyag rp-nek minősül.
- egy barátodtól (indokolatlanul) több millió see forintot kapnál?
Vissza adnám neki, illetve értesítenék egy Admint a történtekről.
- egy játékostól privát üzenetben olyan kérdést kapnál amire nem tudod a választ?
Megkérdezném AS chaten, hogy most jött egy ilyen kérdés, erre pontosan mit válaszoljak mert nem tudom biztosan.
- privát üzenetben pénzt kérnének tőled?
Leírnám neki, hogy ne kéregessen, mert szabálysértés illetve ha kell leírnám neki hogy hol vagy mivel tud pénzt keresni.
- rp szituáció közben van szüksége egy adminnak rád betanításhoz?
Amennyiben nem vagyok benne valami fontos dologban, akkor állnék szolgálatára.
Mik azok az általad fontosnak tartott helyszínek, amiket egy kezdő játékosnak biztosan bemutatnál?
Városháza a munka felvétel miatt illetve a mellette lévő okmányiroda. A 2 szerelő telep. A pláza az alapvető dolgok bevásárlása végett. Autókereskedés, autó vásárlás céljából. Illetve a kórházat a sérülések kezelésére.
Válassz ki egy szabadidős tevékenységet a szerveren és írd le, hogyan mutatnád be egy kezdő játékosnak:
[Kicsit alap viszont a horgászatot mutatnám be]
Talán az első és legfontosabb, hogy össze gyűjtsünk annyi pénzt ami elég arra, hogy a kellékeket megvegyük amik a következők. Damil, orsó, hotog, bot és egy úszó, ezen felül opcionális a bottartó amire rá tudjuk rakni a botot, ami sípol ha kapás van. Szükségünk lesz csalira is (pl. száraz csalira) illetve egy horgász lexikonra amiben benne van minden tudni való a halakról és hogy melyik csali melyik halhoz tartozik. Egy autóra is szükség van mivel a halakat valamiven tárolni kell, persze ez elhagyható amennyiben a Palominónál lévő tónál horgászunk, mert ott egyből van halas leadó. Ezen kívül már csak egy horgászengedély kell és meg is vagyunk a kellékekkel.
Majd össze kell raknunk a horgászbotot, az i betűt lenyomva előhozzuk, majd az m betűt lenyomva előhozzuk a kurzort is. Rányomunk a barkácsolás részre majd megcsináljuk a botot, illetve a csalit is rárakjuk, csak jobb click a csalira miközben a horgászbot a kezünkben van. Ha ez megvan akkor elmegyünk az egyik tóhoz vagy a Déli határhoz. Ha oda értünk elővesszük a horgászbotot (m betűt lenyomva előhozzuk a kurzort, illetve i betűvel az inventoryt és jobb click a botra) majd a kurzort kinyomva, hosszan bal click és egy csúszka előjön és ott tudjuk nézni hogy mennyire akarjuk bedobni a botot. Majd ha bent van, lerakjuk a bottartót, (inventory, m betű és jobb click a bottartóra) majd még mindig kurzor módban maradva lerakjuk a bottartót egy tetszőleges helyre, majd rárakjuk a botot bal clickel. Ha kapás van akkor sípolni fog a bottartót, ebben az esetben kurzor módba lépve jobb click a botra, és a kezünkbe vesszük. Kilépve a kurzor módból el is keződik pár másodpercen belül egy minigame ahol a kics fehér vonalat kell középen tartani a zöld részben, a bal click nyomogatásával. Ha jól csináltuk megkapjuk a halat, amit le tudunk adni a leadónál ahol különböző halakért különböző pénz összeget kapunk. Vigyázzunk, hogy legyen az invetntorynkban elég hely (minimum 6 kg helyet javaslok mert a legnehezebb hal 6 kg).
Válassz ki egy munkát a szerveren és írd le, hogyan mutatnád be egy kezdő játékosnak:
A kamionos munka
A városházára elmegyünk, majd felvesszük a kamionos munkát. Elmegyünk a kis teherautó ikonhoz a térképen, ami BlueBerry-ben van. A markerbe besétálva kibérlünk egy kamiont, majd elmegyünk a DPD-hez San Fierooban. A műszakvezetőhöz besétálva, kurzor módban rákattintunk jobb klikkel. majd kiválasztjuk, hogy melyik pótkocsit visszük el és hova. Fontos, hogy csak olyan pótkocsit tudunk vinni ami a mi szintünk vagy az alatt van. Ezek után elmegyünk a lerakodó ikonhoz. beállunk a téglalapba úgy, hogy zöld legyen mert csak akkor tudjuk leadni a fuvarlevelet, ami az inventorynkban van az iratoknál lévő helyen, Ezek után ezt kell ismételni. Nyilván minél nagyobb szintűek vagyunk annál több pénzt kapunk.
Írd le hogyan mutatnád be egy kezdő játékosnak a Farmot VAGY a Méhészetet:
Növényfarm
Először is a térképen vannak különböző helyeken farmok. Ezek közül az egyikhez elmegyünk majd kibérlünk egy farmot. Bemegyünk és körül nézünk, van bent 2 db kapa 2 db ásó (Hogy ketten is lehessen a munkát csinálni) egy kis könyv amiben jogosultságot tudunk adni illetve a farmnak a nevét tudjuk állítani. Ezek után el kell menni a piacra ahol veszünk locsoló kannát 2db-ot, 40 darab akármilyen most mondjuk répa magot. Majd a farmhoz vissza érve, bemegyünk és a kapát a kezünkbe vesszük és felkapáljuk. Ugyan ez a procedúra az ásóval is, megfogjuk és ásóval ásunk mindenhova egy kis lyukat. Majd fontos, hogy mielőtt a magokat bele tesszük az előtt meg kell locsolni. Az üres kannákkal oda megyünk egy csaphoz, majd kurzor módban jobb klikk a kannára és megtölti, itt 1 üres kannából lesz 8 db vízzel teli kanna ami 8 kis kocka locsolásra elég, 1 kanna 1 kg hely. Majd ha meglocsoltuk elültetjük a magokat. Ezt ajánlott napi 2-szer locsolni nehogyk iszáradjon. Persze ha kiszárad akkor el kell távolítani az összes elszáradt növényt, azokat kidobni majd újra csinálni az előbbieket. De ha ügyesek voltunk és nem száradtak el a növények akkor le kell szüretelni őket és elvinni a piacra ahol le lehet adni, és megkapjuk a jussunkat.
Voltál már jailben? [UCP-s képet csatolj]
Voltál már bannolva? [UCP-s képet csatolj]
Utoljára szerkesztve: