Az alapítványról:
Az alapítvány létrejöttét Ivano Luchese kezdeményezte 2019-ben, bár tervei már 2018-ban mérlegelésre kerültek.
Elsődleges működési feladata az alapítványnak, az állami és államközeli alkalmazottak segítése. Ezen segítés nem feltétlen csak anyagi támogatás ($) alatt értetendő, hanem igény esetén ingyenes pszichiátert, ügyvédet, avagy csoportterápiákat is szervezünk.
Az alapítvány a fent felsorolt indokok mellett lényegében afféle szakszervezetnek (érdekképviseletnek) is minősül, de az egyéb feladatai végett alapítvány besorolást kapott.
Felhívás:
2019.02.14.-én a Honvéd vezérkar jóváhagyta az alapítvány működési tevékenységének kiterjesztését a Honvédelem állományára.
A jelenlegi HETI költségvetés megközelítőleg 400.000$-ra tehető, mely (heti szinten) kerül szétosztásra a Honvédelem állományának BELÉPETT tagjai között.
A csatlakozás menete:
A csatlakozás előtt látogasson el HONLAPUNKRA (katt) és olvassa el tájékoztatónkat, majd az ide is bemellékelt minta alapján küldje be jelenetkezését.
((FONTOS: A fenti linken lévő topichoz másoljátok be a lapot, NE pedig ide. Erre a topicra viszont érdemes feliratkozni, ide fogom kitenni hogy az adott frakcióban ki, mennyi pénzt kap. Köszönöm.
UI: A kérdésekre a főtopic (linken elérhető) alatt, avagy privátban is szívesen válaszolok, ellenben ne itt pörögjön a topic.))
Neve: VÁLASZ
Elérhetősége (tel): VÁLASZ
Munkáltató megnevezése: See City Honvédség
Betöltött pozíció: VÁLASZ
Kód:
[center][img]https://goo.gl/CMC9ZH[/img][font=century gothic][size=5]
[color=#ffc954][b]Neve: [/b][color=#BDBDDB] VÁLASZ
[color=#ffc954][b]Elérhetősége (tel): [/b][color=#BDBDDB] VÁLASZ
[color=#ffc954][b]Munkáltató megnevezése: [/b][color=#BDBDDB] See City Honvédség
[color=#ffc954][b]Betöltött pozíció: [/b][color=#BDBDDB] VÁLASZ[/center]
Utoljára szerkesztve: