A nevem Latfi Nagi. 27 éves vagyok, és ha azt kérdezed, mivel foglalkozom, azt felelem: „export-importtal”. Hogy mi az áru? Néha cigaretta, néha kézifegyver, néha emberek. A Balkánon az erkölcs nem valuta — de a Kalasnyikov mindig fizet.
Származásom homályos, mint a múltam. Az apámról csak annyit tudok, hogy vagy halott, vagy olyan mélyen van elásva a rendszerben, hogy már csak egy név egy dosszién. Anyám egy albán faluban nőtt fel, aztán eltűnt egy belgrádi bordély hátuljában. Nem volt gyerekszobám — csak határok, poros utak, hamis papírok és a túlélés ösztöne.
17 évesen már három különböző hamis személyim volt. 19-re hat különböző országban kerestek kábítószer-csempészetért. De a drog sose volt az én világom — túl sok érzelem van benne. A fegyver más. Tiszta, rideg, üzlet. A lőpor szaga olyan nekem, mint másnak a friss kávé.
A hálózatom átnyúlik Koszovótól egészen Szófiáig. A nevem csak suttogva hangzik el a kikötőkben és a hegyi határátkelőkön. Latfi – a név, ami golyót jelent annak, aki rosszul ejti ki. Embereim nincsenek sokan, de hűségesek. Nem a hűségükért fizetek nekik, hanem azért, mert tudják: ha elárulnak, nem leszek én az, aki megöli őket – hanem a saját lelkiismeretük, miközben nézik, ahogy a családjuk eltűnik a térképről.
Nem vagyok hős. Nem mentem meg senkit. Nem hiszek Istenben, és nem ígérek senkinek jövőt. Csak azt adom, amit mások nem mernek kérni: erőt, tüzet, bosszút. És mindezért cserébe csak egy dolgot kérek — hogy ne állj az utamba.
Mert Latfi Nagi nem kérdezi, hogy ki vagy. Csak azt, hogy mennyit érsz, ha már halott vagy.
Származásom homályos, mint a múltam. Az apámról csak annyit tudok, hogy vagy halott, vagy olyan mélyen van elásva a rendszerben, hogy már csak egy név egy dosszién. Anyám egy albán faluban nőtt fel, aztán eltűnt egy belgrádi bordély hátuljában. Nem volt gyerekszobám — csak határok, poros utak, hamis papírok és a túlélés ösztöne.
17 évesen már három különböző hamis személyim volt. 19-re hat különböző országban kerestek kábítószer-csempészetért. De a drog sose volt az én világom — túl sok érzelem van benne. A fegyver más. Tiszta, rideg, üzlet. A lőpor szaga olyan nekem, mint másnak a friss kávé.
A hálózatom átnyúlik Koszovótól egészen Szófiáig. A nevem csak suttogva hangzik el a kikötőkben és a hegyi határátkelőkön. Latfi – a név, ami golyót jelent annak, aki rosszul ejti ki. Embereim nincsenek sokan, de hűségesek. Nem a hűségükért fizetek nekik, hanem azért, mert tudják: ha elárulnak, nem leszek én az, aki megöli őket – hanem a saját lelkiismeretük, miközben nézik, ahogy a családjuk eltűnik a térképről.
Nem vagyok hős. Nem mentem meg senkit. Nem hiszek Istenben, és nem ígérek senkinek jövőt. Csak azt adom, amit mások nem mernek kérni: erőt, tüzet, bosszút. És mindezért cserébe csak egy dolgot kérek — hogy ne állj az utamba.
Mert Latfi Nagi nem kérdezi, hogy ki vagy. Csak azt, hogy mennyit érsz, ha már halott vagy.
