Közlekedés realitása

Állapot
A témát lezárták. A bejegyzéshez nem tudsz hozzászólni.

Kőváriii

Zöldfülű
Támogató
2019. 04. 27.
154
117
Bora-Bora
V4 karakter
Lars B Hallstein
LV karakter
Lion Keenway
V2 karakter
Layla Scarlett
Mit értek ,,közlekedés realitása" címszó alatt?

A ,,vakond", ,,veszett egér" közlekedést, mégpedig, hogy a játékosbázisnak sokkal több mint a fele, vakon megy előre, rettentő nagy iramban, mivel sietnie kell, mikor semmi oka nincs rá. Mit lehet tenni ennek az ügynek esetében? Mivel a legtöbb játékost az IC szankciók (csekk, börtön) nem igazán érinti meg, így a szabályzat szigorításán van nálam a legnagyobb hangsúly.

Mit lehetne és miért a szabályzaton kellene módosítani, milyen szankció járna érte?
Szabályzatban nem találtam semmi olyan pontot, ami a szerveren való közlekedésre térne ki, nyilván érthető okokból, hisz ez a rendvédelem dolga, amit IC kell lebonyolítaniuk. Viszont van az a kategória ahol már annyira irreálisan közlekedik egy adott illető, hogy minősíthető lenne ,,PG"-nek is. Mondok egy nagyon egyszerű, hétköznapi példát, SF irányába haladó személynek az alagút végén eszében sincs még a motorfék sem, nem még a fék, így csutka gázon kb. 200-nál ránt egy kézit, és úgy megy át mindenen, majd még a reptéri alagútnál lévő buckák se izgatják, hogy átdobják szembe sávba, megy full gázon. Mi történhet ezután? Rendvédelem elkezd intézkedni, kap egy csekket, vagy esetleg egy börtönt. Emberünk bemegy bankba és kifizeti azt a nagyon nagy összeget amit kapott, a rosszabb esetben 50.000$-os kamatjából, vagy a még többől és ugyanúgy fog közlekedni. Viszont ha ezt esetleg egy kickben, vagy admin jailben szankcionálnánk, akkor az illető jobban átgondolná, hogy megéri-e neki egy újból betöltést, esetleg várósort, vagy egy UCP-n is látszódó jailt, amiért mellé még ült kb. 60 percet.
Megjegyzés
Így is a legtöbb embernek a kereskedésből áll a szerveren az élete, RP-t alig talál az ember, és mellé még a közlekedésben sincs semmi reális, viszont ezt vissza lehetne fogni. Azt is tudom, hogy sokan most nyomnak erre a topicra egy ,,haha" emote-ot, és mennek tovább a dolgukra, esetleg még kapok egy semmit érő, véleményét ki nem fejtő kommentet mellé. Ezért szeretném megkérni azt, aki kommentel, esetleg az ötletem ellen is, annak legyen érve, miért áll ki a véleménye mellett, ne csak az legyen, hogy, ,,fölösleges", ic ügy".​
 

Osas

Újonc
2019. 04. 29.
73
238
V4 karakter
Fedir Belous
azért ne tegyünk úgy, hogy ezek a dolgok csak a playerek miatt vannak. elég lett volna, ha 2 helyett 4-6 óránként lehet locsolni, akkor nem lenne mindenki rohanásra ösztönözve, plusz fele-harmad távot tennének meg napi szinten, ergo kevesebb esély van balesetre. amúgy rendvédelem ha annyira szeretné, akkor telepítene egy rakat traffit forgalmasabb pontokra, ezzel lassítva a forgalmat, nem pedig járőrbe vadásznák a forgalmi hiányos kocsikat.
 

rhymes

Pötyögtető
2019. 10. 17.
503
5 519
Miskolc
V4 karakter
kwamie.burch
LV karakter
adelina.greek
Event időben sosem volt túl nagy hangsúly azon hogy normálisan vezessenek az emberek.
Eventeken kívül meg nincs akkora baj, mint amennyire beállítják a szerveren az emberek.

Az pedig sajnos nem várható el a vezetőségtől hogy már erre is szabályzati pontot hozzanak be, ezzel is tovább korlátozva a játékmenetet.
 

Kőváriii

Zöldfülű
Támogató
2019. 04. 27.
154
117
Bora-Bora
V4 karakter
Lars B Hallstein
LV karakter
Lion Keenway
V2 karakter
Layla Scarlett
azért ne tegyünk úgy, hogy ezek a dolgok csak a playerek miatt vannak. elég lett volna, ha 2 helyett 4-6 óránként lehet locsolni, akkor nem lenne mindenki rohanásra ösztönözve, plusz fele-harmad távot tennének meg napi szinten, ergo kevesebb esély van balesetre. amúgy rendvédelem ha annyira szeretné, akkor telepítene egy rakat traffit forgalmasabb pontokra, ezzel lassítva a forgalmat, nem pedig járőrbe vadásznák a forgalmi hiányos kocsikat.
Traffi nem ér semmit, az én belátásom szerint, vagy lelassítanak előtte vagy ugyanúgy mennek tovább. Ugyanúgy ha nincs event időszak, akkor is vannak ugyan ilyen szintű emberek, akik úgy közlekednek mintha fun szerveren lennének.
Event időben sosem volt túl nagy hangsúly azon hogy normálisan vezessenek az emberek.
Eventeken kívül meg nincs akkora baj, mint amennyire beállítják a szerveren az emberek.

Az pedig sajnos nem várható el a vezetőségtől hogy már erre is szabályzati pontot hozzanak be, ezzel is tovább korlátozva a játékmenetet.
Nem feltétlen kell rá új szabályzat pont, elég ha csak az adminok egy kicsit jobban oda figyelnének erre is, vagy esetleg ha valaki ezért tesz pk-t, az szankcionálva legyen. 2 indokkal is lehet osztani a szankciót e-miatt, ami szabályzatba van foglalva. -NonRP, PG.
 

Icco

Barangoló
Támogató
2019. 01. 11.
131
508
25
Győr
V4 karakter
Linda Manders
LV karakter
Vito Baretti
V2 karakter
-
Csatlakozom az előttem szólókhoz.
Event végéig sajnos nem lesz jobb a közlekedés, utána látványosabban fog javulni szerintem, mivel sok jármű már nem megy ki az utakra, ergó ez magával hozza a forgalomcsökkenést is. IRL Kresz bevezetése reménytelen, mégiscsak egy játékszerveren vagyunk. Esetleg a szerelők árait lehetne emelni, viszont azzal meg a csóróbb playerek járnak majd rosszul. A 100 milliós akkor is úgy fog vezetni, ahogy akar, mert mindent is ki tud fizetni. Ha jailba rakják vagy bannolják, akkor meg el fog menni, és fele ennyi player lesz.
Említetted a szabálypontba helyezést.: Szerintem felesleges, mert senki nem fogja betartani. Kikapcsolódni járnak fel az emberek. Ha ezt is szabályozzuk, olyan lenne, mint a kereskedés betiltása. Sok játékos el fog menni más szerverre, ez pedig nem érdeke a vezetőségnek.
Event után térjünk vissza a témára.
 
  • Tetszik
Reactions: Márk44

rhymes

Pötyögtető
2019. 10. 17.
503
5 519
Miskolc
V4 karakter
kwamie.burch
LV karakter
adelina.greek
2 indokkal is lehet osztani a szankciót e-miatt, ami szabályzatba van foglalva. -NonRP, PG.
NonRP fogalmat mindenre is rá lehet húzni. A PG pedig nem foglalja magába ezt a dolgot, semennyire sem pg levágni az utakat, valamennyiket ugratni mivel teljesen rálisan nézve is megtörténhet, ergo "nem hősködsz", mivel nem minden esetben fogsz belehalni.

Ezen felül pedig nem lenne kapacitás minden "nonrp-s vezetés" dolgot ki/felülvizsgálni.
Értsd ezt úgy, miszerint ha én például levágok mindent, tehát külső szemmel "nonrpsen vezetek" az nem minden esetben az, aminek látszik. Ha van indoka az embernek levágni mindent, annak utána kell járnia az adminnak hogy valóban elegendő-e, azt pedig 600 playrből 400 playernél, 20 aktív adminnal lehetetlen kivizsgálni minden ügyben. Látottakra pedig csak úgy nem oszthat senki jailt, mivel azzal belenyúlhat egy kialakult RP szituba is akaratlanul ha éppen "jogosan" vezetek úgy. Ezzel nem csak az aktuális helyzetben velem, hanem azoknak akiknek én például segíteni megyek másítja meg a kialakult szituációt, ami pedig az én nézetemben "elkapkodott, hibás bírálat".

De ezen felül pedig mint thommas elmondta még anno a liveben, nagyobb hangsúly lesz fektetve az ütközésekre.
 

Kőváriii

Zöldfülű
Támogató
2019. 04. 27.
154
117
Bora-Bora
V4 karakter
Lars B Hallstein
LV karakter
Lion Keenway
V2 karakter
Layla Scarlett
Csatlakozom az előttem szólókhoz.
Event végéig sajnos nem lesz jobb a közlekedés, utána látványosabban fog javulni szerintem, mivel sok jármű már nem megy ki az utakra, ergó ez magával hozza a forgalomcsökkenést is. IRL Kresz bevezetése reménytelen, mégiscsak egy játékszerveren vagyunk. Esetleg a szerelők árait lehetne emelni, viszont azzal meg a csóróbb playerek járnak majd rosszul. A 100 milliós akkor is úgy fog vezetni, ahogy akar, mert mindent is ki tud fizetni. Ha jailba rakják vagy bannolják, akkor meg el fog menni, és fele ennyi player lesz.
Említetted a szabálypontba helyezést.: Szerintem felesleges, mert senki nem fogja betartani. Kikapcsolódni járnak fel az emberek. Ha ezt is szabályozzuk, olyan lenne, mint a kereskedés betiltása. Sok játékos el fog menni más szerverre, ez pedig nem érdeke a vezetőségnek.
Event után térjünk vissza a témára.
Volt amikor aktívan játszottam, és taxiztam. Akkor eventen kívül is kb. 550-600 player volt, 2 éve azt hiszem. Akkor se volt sokkal másabb a helyzet, mindenki csak ment. És ha event van, ha nincs, akkor se ártana legalább annyira normálisan közlekedni, hogy a forgalmasabb kereszteződésekben ha még meg sem állsz körülnézni, de legalább lelassítasz, és csak elnézel balra-jobbra és mész tovább. Vagy esetleg a beláthatatlan kanyarokat nem levágva 300-al belemenni a másikba.
NonRP fogalmat mindenre is rá lehet húzni. A PG pedig nem foglalja magába ezt a dolgot, semennyire sem pg levágni az utakat, valamennyiket ugratni mivel teljesen rálisan nézve is megtörténhet, ergo "nem hősködsz", mivel nem minden esetben fogsz belehalni.

Ezen felül pedig nem lenne kapacitás minden "nonrp-s vezetés" dolgot ki/felülvizsgálni.
Értsd ezt úgy, miszerint ha én például levágok mindent, tehát külső szemmel "nonrpsen vezetek" az nem minden esetben az, aminek látszik. Ha van indoka az embernek levágni mindent, annak utána kell járnia az adminnak hogy valóban elegendő-e, azt pedig 600 playrből 400 playernél, 20 aktív adminnal lehetetlen kivizsgálni minden ügyben. Látottakra pedig csak úgy nem oszthat senki jailt, mivel azzal belenyúlhat egy kialakult RP szituba is akaratlanul ha éppen "jogosan" vezetek úgy. Ezzel nem csak az aktuális helyzetben velem, hanem azoknak akiknek én például segíteni megyek másítja meg a kialakult szituációt, ami pedig az én nézetemben "elkapkodott, hibás bírálat".

De ezen felül pedig mint thommas elmondta még anno a liveben, nagyobb hangsúly lesz fektetve az ütközésekre.
Nem is árt, ha valaki figyelmetlen vagy illetve rp szituációból adódóan siet valahova. Csak ha már ő okoz egy balesetet, akkor legalább a baleset súlyosságának híven rp-zne, és egy baromi nagy csattanást nem tudna le egy ,,öve megfogja"-val. Ha még tényleg rendes rp szituációt lehetne létrehozni, hisz egy fél óra rp-be nem hal bele senki, ha hívsz mentőt, rendőrt, tűzoltót. A frakcióknak is több rp lehetősége lenne, és nem csak a folyamatos üldözések-lövöldözések lennének a rendvédelemnek sem, meg a tűzoltóknak a tűz oltás.
 

Targinjo

Zöldfülű
2019. 01. 10.
208
265
V4 karakter
Valerie Hayakawa
LV karakter
Targo Vieria
Értem amit mondasz. Event ide vagy oda, egyszerüen maradjon mindenki a saját sávjában. Baleseteim 90%-a az hogy átjön az én sávomba. Nekem is jó a kamatom,viszonylag gyorsan közlekedek de, figyelek arra hogy ne basszam össze az autót. Nem is értem, többet áll sorba szerelésért mint amennyit nyert azzal hogy, mindehol nyomja a w-t azt lesz ami lesz. Számomra is irritálo ez a leszarom hozzáállás és nem tudom mit lehetne tenni. (Több youtube videoban is láttni hogy tartósan szembe sávba közlekednek...nem értem)
 

Doki

Fórum Mester
FőAdmin
v4
2019. 01. 10.
1 522
4 456
V4 karakter
Dr Julian Rauschenberg
Amennyire tudják az adminok szűrik ezt, egyik pillanatról a másikra pedig nem lesz erre megoldás a jelenlegi helyzetben. Az ötletet pedig olyan szempontból lezárom hogy V4-ben urma szavaival élve jóval nagyobb következménye lesz a nonRP-s közlekedésnek.
 
Állapot
A témát lezárták. A bejegyzéshez nem tudsz hozzászólni.