Katona fivérek

Állapot
A témát lezárták. A bejegyzéshez nem tudsz hozzászólni.
2019. 01. 10.
1 807
18 416
Eversong Woods
V4 karakter
Tacko Fall
LV karakter
Zal'in Bacuss
Katona 'Kampó' Krisztofer és Katona Rajmund huszas éveikben járó magyar-roma származású testvérek.
A fiúk gyerekkoráról sokat nem lehet elmondani, amolyan döngölt padlóról talpraálló figurák.
Alvilági ügyleteikbe még Magyarországon fogtak bele, tudatmódosító szerek és szteroidok árulásával, valamint sofőrködéssel, ami leginkább a műkincsek határon való áthozatalát jelentette.

Krisztofer és Rajmund a zeneiparban is jártasak valamelyest, amolyan kezdő autotune-olt SoundCloud rapperként viszik pályafutásukat kisebb-nagyobb (leginkább kisebb) sikerekkel.

2019-ben lehetőségük nyílt az amerikai álom megkóstolására, Krisztofer egyik gyerekkori futball csapattársa, Budai Endre révén.
Az utazás elhúzódott egy évvel a papírok és egyebek kiállítása végett.
Endre közös megegyezés alapján tűnt el az amerikai-magyar organizáció színpadjáról ideiglenesen, több részre bontva az ő általa betöltött szerepeket.
A testvérpár is ezért lett kihívva az államokba, ők is megkapják képletesen Endre egy részét.

A két Katona fiú június 29-én érkezik az államokba.
 
Utoljára szerkesztve:
2019. 01. 10.
1 807
18 416
Eversong Woods
V4 karakter
Tacko Fall
LV karakter
Zal'in Bacuss
f0951006ce84d1dba075ba50b1831968.png


9f6d8a6fdfebe42173767f7b52accc08.png

1d73b901e9844c9fafa3c3d61e214abf.png
 
Állapot
A témát lezárták. A bejegyzéshez nem tudsz hozzászólni.