![cJzgQLs.png](https://i.imgur.com/cJzgQLs.png)
Játékos (IG) neved:
Jesus Ahmad al. Ibrahim
Panaszolt fél admin neve:
Droogo, Plami
Panasz pontos megfogalmazása:
Egy régi barátommal felmentünk pöppet nosztalgiázni, illetve hát szerettünk volna, egy szintén régi barátunkkal, Ricsivel beszélgetni Ts-n, ám ezt két admin nem nézte jó szemmel, s követett minket beszélgetéseink során, eleinte csak átmentünk Ricsi vip szobájába, ahova a két admin jó szokásukhoz híven követett, Pami elsőként aztán Droogo, persze ő ez alatt le volt muteolva, tehát még csak nem is azért jött be utánunk, hogy szeretne csatlakozni eme beszélgetéshez, gondolom nem talált jobb elfoglaltságot, mint 3 régi barát beszélgetését hallgatni.. Végül pedig felvetettem, azaz mondtam Kexy-nek és Ricsinek, hogy menjünk át olyan társalgóba, ami 3 személyes, elvégre oda nem követhetnek, hisz admin kihasználásnak minősülne, Pami hozta a formáját, s mivel bejönni valóban nem jöhettek be, de rosszul esett neki, hogy továbbra is csak beszélgetni szerettünk volna, elhúzott engem, ill. Kexy-t, majd "előbújt" egy arrogáns stílus az adminból, hogy mi módon képzeljük ezt a "flegmázást", idézem: "Mire fel flegmázol?!" (eléggé feszültnek hallottam a hangját így hajnal 1órakkor) nem tudtuk, hogy lereagálni, mindketten elröhögtük magunkat (Kexy and me), erre felförmedve Pami azt válaszolta, ja várj.. semmit mivel meg se hallgatott egyikünket sem, érdekesnek találom, hogy kiprovokálja az admin az egyébként is irónikus flegmázásomat, ami abból állt, hogy "De, gecc ez az admin még csak nem is beszél, le van muteolva, mért követnek, Ricsi mennyünk társalgóba, ha nem bír kimenni miután megkérted, elvégre, oda nem követhet mivel admin kihasználás.", tehát nevetséges, hogy ennyire unatkozik az admin, hogy más privát beszélgetésébe "belemásszon", és kiprovokáljon hajnali 1-kor, s miután nem adtuk meg neki a lehetőséget, még neki áll feljebb, s kitílt egy szavas indokkal , admin név nélkül etc. Én kérek elnézést amiért nem kerestem a társaságát ennek a két adminnak, ezek után szívesen megbeszélhetnénk ezt TS-n, hogy még nekem "Mire fel?" ..
Bizonyítékok:
Jesus - You are banned permanently. Reason: "Stílus"
Kexy - You are banned permanently. Reason: "Szia. "
Megjegyzés:
Neharagudjatok Drogo, s Pami, hogy nem kerestem a társaságotokat, annak ellenére, hogy harmadjára követtetek a szobába, ahova átmentünk, s köszönöm, hogy észhez térítettél, miszerint flegmán álltam a dolgokhoz, azzal, hogy a negyedik szoba átmenés után megoldást találtam a problémánkra, ezzel megnehezítve, hogy kövessetek, de szerencsére megoldókészséged ebben is nagyon nagy vonalú volt, hisz megfosztottál egy 4 éves játékbeli kapcsolat 1 év utáni barátinak tervezett beszélgetésétől. (Paminek figyelmébe ajánlom a FLEGMA kifejezést, EZ flegma volt, azzal ellenben, hogy átmentünk egy 3 személyes társalgóba, hogy ne tudjatok követni..)
koji válasza:Helyezem
Moderátor által szerkesztve, ekkor: