Ismerje jogait, joga van ártatlannak maradni [FAQ]

[Apoka]

Spoiler: Out-of-character

((
Ez a leírás nem professzionális, viszont témája a jogi tanácsadás, ami tájékoztatási funkciókkal szolgál az államban tartózkodó civil állampolgároknak. A tévhitek és az emberi ostobaságok kizárása érdekében tartom ezt a témát vitatandónak; mivel sok egyén nem veszi a fáradtságot ezen jogszabályzatok, direktívák, akár alkotmányjogok ismereteinek elsajátítására. Amivel gond nem is lenne, mivel végtelen ideje senkinek nincs, és nem mindenki erre szakosodik, viszont ezzel addig nincs gond, amíg ezeket a tévhiteket és badarságokat el nem kezdik terjeszteni.

A téma egyesek számára, úgymond komplex, bonyolult lehet vagy abszolút nem fordítanak rá figyelmet. Fontos leszögezni az elején azt, hogy az alábbi információk csak egy csipetet mutatnak be a valóságból, ami még ennél is szofisztikáltabb és bonyolultabb.
Megemlíteném és leszögezném az elején, hogy az alábbiak ismerete egy civil személy és egy közfeladatot ellátó személy közegén belül bontakozhat ki. Hasonló RP szcenárió szituációját deeszkalálhatja, de ez a menet fordítva is igaz.

Felmerülő kérdéseiteket ebben a témában nyugodtan kifejthetitek, mivel részben ezért is jött létre. Megpróbálok/megpróbálunk minél előbb kielégítő válaszokkal szolgálni.

A leírás kiegészítések, módosítások és egyéb szerkesztések alanyát képezheti a jövőben.
))

Ne értekezzünk a rendőrséggel
A rendőrség fogalma alatt értjük az összes békefenntartói szervezetet, amely közszolgálatot végez az állam területein.
Nagyon egyszerű a válasz arra, hogy miért is ne beszélgessünk, ne válaszoljunk a rendőrség által feltett kérdésekre: mert soha nem fogjuk magunkat kimagyarázni, és csak ártunk magunknak. A rendőrségnek nem tartozik a feladatkörébe az, hogy a terepen azonnali döntést hozzon, konklúziókat vonjon le a mi monológunkból, hogy most valóban ártatlanok vagyunk-e, vagy sem. Viszont amit elkövetünk az az, hogy információval szolgálunk, amiket ellenük használhatnak fel.
Hála legyen az ötödik alkotmánymódosításnak, amelyet 1791-ben ratifikáltak a jognyilatkozatba, amely egyik alárendelt jogesete a következőképpen szól: "Senkit sem lehet kényszeríteni arra, hogy saját személye ellen tanúskodjék, önvádaskodjon [...]".
Jogunk van hallgatni, amennyiben gyakorolni szeretnénk jogainkat (referencia: Miranda v. Arizona, 1966), amivel megvédjük magunkat az önvádaskodástól.
Ne mondjunk semmit, mivel úgysem magyarázhatjuk ki magunkat egy letartóztatásból; nem tudunk semmilyen olyan információval szolgálni, ami a mi javunkat szolgálhatná egy bírósági meghallgatás, tárgyalás előtt (Bizonyítékokra vonatkozó Szövetségi Jogszabályzatok, 801. norma, (d)(2)(A)). Akkor is magunk ellen tanúskodunk, amikor mi tudjuk, és ténylegesen biztosak vagyunk abban, hogy ártatlanok vagyunk, ezért konzultálunk a rendőrséggel.
Nem. A rendőrség soha nem fogja tanúvallomásainkat a mi javunkra fordítani, sokkal inkább ellenünk. Az emberi természet hajlamos stresszes szcenáriók, tényezők befolyásolása alatt nagyon kis valótlanságot beépíteni az eseményleírásokba, magyarázatokba, amelynek kiderülése esetén (pl. egy másik tanúvallomás ellent mond a miénkkel, ezzel együtt összeférhetetlenség merül fel), már önmagában megalapozza a rendőrségben azt a gyanút, hogy fals a vallomás, valamint a rendőri megvezetéses tettünk is negatívan hozzájárulhat az ítélethez. Minél több információval szolgálunk a rendőri szervek számára, annál gyérebb az esélyünk egy potenciális bírósági ügy megnyerésére.
Az ügy végkimenetelénél mi fogjuk a rövidebbet húzni, és mi fogjuk megbánni, hogy értekeztünk a rendőrséggel. Jogunk van egy jogi képviselőhöz, aki jelen lehet a rendőrségi kihallgatásainkon (VI. alkotmánymódosítás).
Ne beszeljünk feleslegesen, mert mi fogjuk megbánni, hallgassunk a jogi reprezentálónkra. Az ügyvédek túlnyomó többsége állítja, amelyet a rendőri szervezetek is alátámasztanak, hogy a klienseik tudatlanok, hülyék, mivel azt képzelik, hogyha vallomást tesznek, akkor a rendőrség biztosíthatja ártatlanságukat, védelmüket, így nincsenek tisztában lehetőségeikkel. Egy kihallgatás folyamatát bármikor megszakíthatjuk, amennyiben nem kívánunk választ adni, és a hallgatás jogával kívánunk élni.

Jog a jogi képviselőhöz
A Powell v. Alabama (1932) jogeset volt a legelső olyan bírói határozatból származó jogeset, amely módosítja a jogi képviselőhöz való jogot; ennek értelmében, a jogi képviselethez egy ügyvéd által fundamentálisnak minősült, és az ügy felett elnöklő törvénybírónak erről a jogról értesítenie kell a vádlotti felet. Továbbá, amennyiben az alperes nem képes anyagilag fedezni a magánügyvéd szolgáltatásait, úgy a bíróságnak kellő idővel a tárgyalás előtt ki kell jelölnie egy ügyvédet képviseletére, hogy az megfelelően felkészülhessen a tárgyalásra.
A Gideon v. Wainwright jogesete (1963) (VI. alkotmánymódosítás) kijelentette, hogy mindazon büntetőeljárás néző vádlottnak joga van a jogi reprezentálójához, egy ügyvédhez, amennyiben a vádlott nem képes magánügyvédet fogadni anyagi háttere miatt, így a bíróságok közvédőket rendelnek el a képviseletükre. Ezen jogeset felülírta a Betts v. Brady (1942) bírói határozatát, amelynek értelmében a nincstelen, szegény személyek nem élhettek a fentebb megemlített joggal.
A fentebb megemlített Miranda v. Arizona (1966) jogesete kötelezi a rendfenntartói hatóságokat, hogy ismertessék a bűnügyi gyanúsítottat, a kihallgatás alanyát a hallgatás, valamint az ügyvédhez való jogáról. Hasonló kihallgatásokat azonnal be kell rekeszteni, amennyiben a vádlott nem kíván további válaszokat szolgáltatni a feltett kérdésekre, és gyakorolni kívánja a hallgatási jogát. Amennyiben az intézkedő hatóságok nem ismertették az alávetett személlyel a jogait vagy az nem érti meg a felsoroltakat, úgy a kihallgatás alatt szerzett információk nem használhatóak fel az ügyészség által bizonyítékként a bírósági tárgyaláson.
A Brown v. Mississippi (1936) jogesetéből megállapították, hogy egy akaratlan vallomástétel, amelyet a rendőri szervek erőszak alkalmazásával, kényszerítéssel szereztek meg, nem minősül hiteles, érvényes bizonyítéknak a tárgyalás bizonyítási szempontjából.
A kiskorú vádlottak védelem alatt vannak az In re Gault et al (1967) jogesetének értelmében, amely kimondja, hogy a megfelelő eljárásról szóló klauzula a XIV. alkotmánymódosításban, ugyanúgy megilleti a kiskorúakat, mint a nagykorúakat.
A Montejo v. Louisiana (2009) jogesete felülírta a Michigan v. Jackson (1986) határozatát, amelynek értelmében a gyanúsított egy rendőri kihallgatás során lemondhat védőjogáról akkor is, ha a kihallgatás azután kezdődik, hogy a gyanúsított a tárgyalásban vagy hasonló eljárásban védőjogát érvényesítette.

Jogtalan kutatási műveletek
A negyedik alkotmánymódosítás a jognyilatkozatban létrehozta azt az alkotmányos jogot, amely immunitással szolgál az indokolatlan, protokolloknak nem megfelelő kutatási operációk ellen. Nagyon sok legfelsőbb bírósági ügynek végkimeneteléből származó törvény lett jóváhagyva, ilyen például a Terry kontra Ohio (kutatást végezhet egy intézkedő rendőrtiszt, amennyiben feltételes gyanúval rendelkezik, hogy az alá vont személy bűncselekményt követett el, követ el, vagy fog elkövetni, és valamely doktrínára hagyatkozva, fegyveres lehet); Katz kontra U.S. (újradefiniálja és tovább erősíti a IV. módosítást); Weeks kontra U.S. (meghatározza azon kutatásokat és lefoglalásokat, amelyek engedély nélkül lettek végrehajtva egy magánterületen); Mapp kontra Ohio (vádemelés során megakadályozza az ügyészség számára azon lefoglalt bizonyítékok érvényesítését, bemutatását egy tárgyaláson, amelyek nem protokolloknak megfelelően, nem törvényszerűen lettek lefoglalva; szorosan konzisztens a Weeks v. U.S.-el).
Hasonló doktrínára hagyatkozhatnak a hatóságok, mint például a tisztánlátási, egyszerű érzékelésre hagyatkozó doktrínára (plain view doctrine). Ezen doktrína alkalmazásában a hatóságnak és az intézkedő ügynökségeknek jogában áll lefoglalni olyan tárgyakat egy adott helyszínen vagy házkutatási műveletben, ha azon tárgy nem lett megemlítve az aláírt házkutatási affidavit nyilatkozatában, de az feltehetőleg közvetett bizonyítékként szolgálhat az ügyben.
A Riley v. California (2014) ügyéből keletkezett határozat, amely a IV. alkotmánymódosítást erősíti, kijelentette, hogy egy mobiltelefon vagy hasonló készülék információinak indokolatlan, jogosulatlan átkutatása és/vagy lefoglalása a hatóságok által alkotmányellenes.

Fontos megjegyezni, hogy a rendőrtisztek nem végezhetnek kutatásokat személyünkön, gépjárművünkben, magánterületünkön, telefonunk vagy egyéb információt tároló eszköz adataiban, amennyiben ezeket nem indokolja egy doktrína, követelmény. Vagyis megtagadhatjuk az engedélyt arra, hogy kutatást végezzenek, és ezen tanácsok megfogadása majdnem annyira ajánlottak, mint a "ne beszéljünk a rendőrséggel" intelem. Azon rendőrtisztek, akik megsértik ezen polgári jogokat, súlyos fegyelmi eljárások elé nézhetnek, akár büntetőeljárások elé is.
Amennyiben mégis beleegyezésünket adjuk (ami teljesít egy követelményt a rendőrség számára) a kutatási műveletek végrehajtására, úgy bármikor megszakíthatjuk a folyamatot, akárcsak egy kihallgatás folyamatát. Két specifikus esetben nem élhetünk ezzel az engedély megtagadással: reptéri vizsgálatoknál, valamint fegyházi látogatásoknál. A rendőrségnek az engedélyezett kutatások során nem kötelezettsége felvilágosítani az alá vont személyt az előbb említett folyamatról (Schneckloth v. Bustamonte, 1973).

Általános közúti igazoltatás
Amikor egy gépjárművet operálunk, és a közforgalomban veszünk részt, úgy kötelesek vagyunk felmutatni a hiteles engedélyeinket, amelyek aláírják, jóváhagyják ezen műveletek helyességét, mivel egy gépjármű operálása közúton egy privilégium, nem jog. Identitásunkat igazolhatjuk jogosítványunkkal is, e mellé még szükséges egy forgalmi felhatalmazás, amely igazolja a törvényes létünket a közforgalomban a jelenlegi gépjárművel, valamint egy szerződést a biztosítótársaságtól vagy annak másolata, lefényképezett bizonyítéka.
Tematikusak maradva, a rendőri intézkedés során az eljáró békefenntartó kérdéseket tehet fel, amikre megtagadhatjuk a válaszadást.

Példaként vegyünk egy szcenáriót: gyorshajtás esetében a rendőr első kérdése lehet, hogy "Tudja-e, hogy mennyivel haladt?" vagy "Tudja-e, hogy mennyi ebben a zónában a sebességkorlát?" - az emberek tudják, hogy nem hiába teszi fel a kérdést a rendőrtiszt, ezért inkább megpróbálnak legalább részlegesen igazat mondani, ha nem a teljes igazat. A feltett kérdésre a válasszal elismerik, konkrétan bevallják, hogy törvényt szegtek, így védekezésre esélytelenek vagyunk egy bírósági tárgyaláson a vallomásunk alatt; mi a tanulság? Ne értekezzünk a rendőrséggel, amennyiben törvényszékre emelnénk a potenciális ügyet, mivel rendőrségi konzultációval csak magunk ellen vallunk. Egy jó tipp arra, hogyan kerülhetjük el a pénzbírságokat ilyen esetekben: ne hajtsunk gyorsan.

Amennyiben a szituáció fordulatot vesz, és az intézkedő tiszt felszólít minket, hogy hagyjuk el gépjárművünket, úgy kötelesek vagyunk eleget tenni kérésének. Ellenben megszegjük a közszolgálatot végző békefenntartó parancsát, akadályozzuk az intézkedést, azaz egyfajta igazságszolgáltatást; nem a mi feladatunk, hogy abban a pillanatban, azon a helyen eldöntsük az intézkedő rendfenntartó intézkedéseinek helyességét. Amennyiben kihágásokat, szabálytalanságokat észlelünk a hatóságok részéről, úgy azokat megcáfolhatjuk a megfelelő időpontban és helyszínen, egy bírósági tárgyaláson vagy a szervezet belügyi osztályánál, amennyiben lehetőség adatik erre.

Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága kinyilvánította, hogy a véletlenszerű DWI/DUI ellenőrző pontok létesítése alkotmányosak és nem mondanak ellent a IV. alkotmánymódosítás fogalmaival. Ezen ellenőrző pontok szabályai, szabályosságai és elvei államonként változhatnak, attól függően, hogy milyen hatályosított rendeletek és törvények vannak érvényben a nevezett területen (Michigan Department of State Police v. Sitz, 1990).