Sziasztok!
Ez a téma segítség fog nyújtani ahhoz, hogy megértsétek a Titkosszolgálat működését.
Mi is a titkosszolgálat lényege?
Alapvetően minden titkosszolgálati tevékenységet az NNI végez. Mivel a szervezet egy jól elkészített struktúrára épül, úgy gondoltuk, hogy kell egy alosztály amit megfelelően tudunk irányítani- és koordinálni, illetve bevonhatunk külső embereket is a munkába.
Hogyan épül fel a szervezet?
Az osztály az NNI alárendelt egysége amit egy megbízott igazgató irányít. A szervezetbe jelentkezhetnek az NNI nyomozói, más rendvédelmi szervek tagjai, illetve tiszthelyettesi munkára civil személyek is. Összevonva végzünk egyszerre hírszerzési feladatokat, és elhárítást.
Mi a titkosszolgálat feladata?
a) Támogassa a Kormány politikai céljainak megvalósulását, továbbá a Kormány érdekeinek érvényesítését szolgáló tevékenységet folytat;
b) Felderíti a Kormányt veszélyeztető törekvéseket, tevékenységeket;
c) Információkat gyűjt a nemzetbiztonságot veszélyeztető szervezett bűnözésről, terrorszervezetekről, maffiacsoportokról, illetve kábítószer- és fegyverkereskedelemről.
d) Ellátja a hatáskörébe tartozó szervezetek (Rendőrség, TEK, NNI, NAV, Kormány, OMSZ, OKF) állományának nemzetbiztonsági ellenőrzésének feladatait.
e) Szükség esetén nyomozást folytat szervezetek tagjainak megfigyelése érdekében.
Kik csatlakozhatnak a szervezetbe?
Legkönnyebben az NNI tagjai csatlakozhatnak, utána rendvédelmi szervek tagjai, és ezt követik a külsős, civil emberek.
Mik a felvételi követelmények?
A rendvédelmi múlt előnyt jelent, de nem kizáró ok. A lényeg, hogy eltudja látni a szervezetet információval, és segíteni tudja a munkánkat. Fontos, hogy ide is lesz elvárt napi aktívság amit szigorúan fogunk venni.
Hogyan lehet bekerülni a szervezetbe?
Két módon lehet valaki a titkosszolgálat munkatársa: 1. felvételi alapján; 2. személyes meghívás esetén.
A felvétel úgy fog kinézni, hogy lesz megadva egy lap amit ki kell tölteni és emailre továbbítani kell a teljes anonimitás végett.
Személyes meghívás abban az esetben történik, ha megbízunk egy adott személyben, hasznos információkat oszt meg velünk, vagy egy fontos ügy miatt próbaidőre beszervezzük a szervezetbe. IC külsős cégek alapján is lesz majd lehetőség bejutni.
Hol lehet felvenni a kapcsolatot a Titkosszolgálattal?
Hamarosan elkészítésre kerül egy valós email cím, ahová majd IC üzeneteket lehet küldeni. Emellett fórumon privát üzenetben lesz lehetőség kapcsolat felvételre.
Milyen kérdésekkel, beadványokkal, panaszokkal lehet a Titkosszolgálathoz fordulni??
Minden olyan értesülés, ismeret, valamint információ ami a hatáskörünkbe tartozik. Ha esetleg nem ránk vonatkoznak az információk továbbítjuk majd a megfelelő helyre.