- 2019. 09. 21.
- 1
- 7
- V4 karakter
- Henry Dalton
Henry Dalton és a „Sörmaffia”
Karakter és frakció történet
Karakter és frakció történet
Henry Dalton a belfasti Royal Victoria-ra keresztelt kórházban látta meg a napvilágot. Egy Banbridge nevű kisvárosban nevelkedett, amely az észak-ír főváros közelében leledzik. Szülei a város alsóbb társadalmi csoportjához tartoztak, egyszerű földművesként tengették napjaikat. Henry családja míg szerető és dolgos volt, addig pénzügyi helyzetük annál inkább kilátástalannak tűnt. Az időközönkénti nélkülözés közepette az ifjú Henry megtanult becsülni mindent, ami csak elé került. Szegénységüket csak az tetézte, hogy családja nem éppen apró volt, mivel három testvérrel rendelkezett. Volt egy húga, Sophie, és két idősebb bátyja, Robert és Sean. Robert fivérét mindig is csodálta, hiszen ő is megörökölte anyjuk szorgalmát, az egyetemen orvosnak tanult.
A fiatal Henry gyerekkora míg nem volt eseménydús, de történtek apró dolgok, amelyek jövőjét megalapozták. Ilyen például egy látszólag jelentéktelen eseménysor, amikor is apja ideiglenesen lesérült. Mrs. Dalton-nak magára kellett vállalni a feladatot, hogy két legkisebb gyermekének nevelése mellett még alkalmimunkát is végeznie kell, egészen pontosan egy kávézóban, ahová magával vitte Henry-t is. Kezdetben mint takarító dolgozott ott, majd a személyzetnek feltűnt, hogy kellemes kisugárzása és jó modorának köszönhetően néhány vendég igen megszerette a hölgyet, és ezáltal annak munkahelyét is. Ennek köszönhetően vették fel főállásban pincérnek, akkor csillogtatta meg igazán tudását Isabelle Dalton. Jellemét a vendégekhez igazította annak reményében, hogy borravalóra tegyen szert, amely „trükköt” legtöbbjük könnyedén be is vett. Ezt figyelve Henry elkezdte elsajátítani édesanyja fortélyait, olyannyira, hogy diákévei alatt ezen kávézóban vállalt munkát ő is, s a vendégek kor- és nemtől függetlenül, de mind meg voltak elégedve a fiatalember munkájával.
Ahogy teltek-múltak az évek, a dolgok egyre kezdtek elfajulni. Nevezhetjük ezt annak az időszaknak is, „amikor nem volt jó írnek lenni”. Sean fivére igen rossz társaságba keveredett, pár hónap alatt el is tűnt. Ekkorra kezdett igen erősen kiéleződni a brit kontra ír konfliktus, amelynek következtében Észak-Írországot ellepték a zavargások, tiltakozást jelképező felvonulások és egy-egy fegyveres megmozdulás is. Robert és értelmiségi barátai a felkelés mellett álltak, sztrájkoltak. Egy tüntetés alkalmával történt az, hogy a rebellis tömeget csitítgató rendőrség megfitogtatta erejét, tüzet nyitottak. Azon lövöldözés hamar kisebb mészárlásba torkollott, a legidősebb Dalton testvér pedig áldozatául esett a golyózápornak. Henry-hez hamar eljutottak a hírek, s Bob halála egy kisebb sokként érte őt, még ha a külvilág számára ez nem is tűnt nyilvánvalónak. Kialakult ennek hatására egy amolyan kényszer szokása, hogyha valami negatív történik vele, akkor aktuális otthonában, vagy egy kávézóban leül, és egy forró kávé mellett elgondolkodik a történteken, magában feldolgozza azt, reflektál az adott tragédiára. Ezen esetből azt szűrte le, hogy „A jó emberek, akik segítenek, azok oly könnyedén meghalnak. A tragikus valóság az, hogy a halál nem válogat”.
Henry és Sophie köteléke igen erős volt, azonban egy jó ideig némileg vontatott lett, hisz húga a különböző olcsón beszerezhető kábítószerek függőjévé vált hánytatott sorsuk következtében. A Dalton család eljutott odáig, hogy a szülőkön kívül más pénzkeresőjük nem volt. Sean elköltözött otthonról és szinte minden kapcsolatot megszakított velük, Sophie pedig képtelen volt felhagyni a narkotikumokkal szakértők segítsége nélkül, amire persze nem telt a szűkös keretből. Henry középiskolai tanulmányait befejezvén egy válaszút elé érkezett az életében: úgy döntött, hogy katonának áll. Fő célja az volt, hogy finanszírozni tudja húga káros szenvedélyének megfékezését, egy olyan intézménybe vihesse őt, ahol leszoktatják azokról. A kiképzését követő két évben a seregben szolgált, majd később a felderítéshez került, ahol igazán kimutatta foga fehérjét. Ott jó teljesítménye miatt azt tanácsolták neki, hogy jelentkezzen az SAS-hez, vagy az MI5, esetleg a SIS-hez. Végül az MI5 mellett tette le a voksát, alkalmas hírszerzőnek bizonyult. Az ottani kiképzése során ismerte meg a benne rejlő potenciált, miszerint higgadt vérmérséklete miatt igazán megpróbáltató helyzetekben is képes helytállni, adaptív környezetéhez. Úgy viselkedett, ahogy beszédpartnere akarta, hogy viselkedjen, hamis perszónákkal megtévesztve másokat. Gondolkodása rendhagyó volt, hisz nem úgy adta elő magát, ahogy gondolta, hogy mások szeretnék, vagyis nem próbált belelátni mások fejébe. Ő egészen konkrétan tudta egy-egy rövidebb felmérést követően, hogy milyen az adott ember. Fejében sosem az zajlott le, hogy „Ha én ő lennék, akkor vajon szerinte mi lenne a következő lépésem?”. Azt gondolta, hogy: „Én magam vagyok, ő pedig ő. Tudom, hogy miféle ember, ahogyan azt is, hogy hogyan bánjak vele”.
Henry MI5-os évei távol álltak egy álommunkától, de a család iránt érzett felelősség érzete folytatásra kényszerítette. Brit kollégái ír származása miatt fenntartásokkal kezelték. Felettesei Írországhoz nem kötődő ügyekkel bízták meg, mivel azt gondolták, hogy az ifjú Dalton-t testvére és az IRA kapcsán hajtaná a kíváncsiság, és hátha felvenné vele a kapcsolatot, mint magánszemély, amit kihasználva megbuktathatnák a terrorszervezetet. Ez viszont nem így alakult. Habár Henry katonai karrierjét eleve a családjáért kezdte, de a puszta tény, hogy Sean elhagyta őket akkor, amikor a legnagyobb szükségük volt rá sebet ejtett kapcsolatukon, és nem állt szándékában beszélni bátyjával. Buzgó, nacionalista jelleme, szabadszájúsága és felettesei titkon dédelgetett vágyainak sikertelensége miatt eltanácsolták. Főnöke mindössze annyit nyilatkozott: „Csak menjen máshová, mondjuk a CIA vagy az FBI-hoz, ott ezt a magatartást jobban tolerálják!”
Az eltanácsolást követően a CIA mellett döntött, megfelelőnek bizonyult azon szervezethez is, és amerikai állampolgárságot is kapott munkáltatói révén. Kapóra jött számára egyúttal az is, hogy húga Henry seregben töltött évei alatt teljesen megtisztult, tovább folytatta tanulmányait, és egy bulin megismerkedett egy orvostanhallgatóval, akivel az USA-ba költöztek. Azon belül Washington-ba, amitől nem messze található McLean, ahol történetesen a CIA központja honos. '99 decemberében határozta el végül, hogy ideje az „Újvilág”, Amerikába költözni. Szüleitől 26-án vett búcsút Belfast nemzetközi repülőterén, majd csomagjainak kíséretében gépre szállt. McLean-ben két hétig húga és említett párjával lakott, miközben új munkáját művelte. Az évek alatt félretett pénzéből egy kis lakást vett magának a környéken, amely rendelkezett pár szobával, s állapota sem volt meglehetősen rossz. CIA-s karrierje elején egy igen bizarr ügybe keveredett, ugyanis egy horvát háborús bűnös és fegyvercsempész, Oliver Brajković kézre kerítése és kihallgatásával bízták meg. A kettő egymással egy kisebb macska-egér játékot folytatott le, amíg Brajković-ot Dalton sarokba nem szorította és őrizetbe nem vette. A George Bush Hírszerzési Központba vitték rögvest, ahol egy elszeparált kihallgatóban elbeszélgetettek. Dalton egyből tudta, hogy Mr. Brajković-csal nem érdemes köntörfalazni, így hát modorát igen nyersre fogta.
Henry: Kifigyeltem, hogy magának a Melkite templomban zajlanak le az üzleteinek jelentősége, ugyanis a kevésbé méretes fegyvereket ott adja át, a gyóntatófülkén keresztül. Tudjuk, hogy magán kívül is vannak fegyvernepperek, akik ugyanígy járnak el. Szóval, ha a szeretne még pljeskavicát zabálni az életben – ekkor egy dossziét vett elő, abból pedig képeket kezdett el kiteríteni Oliver elé –, akkor árulja el, hogy ezen személyek közül kik terjesztik az árujukat abban a templomban! Mondja el, hogy mikor üzletelnek, hogy hány pribéket tartanak magukkal, és hogy mekkora tűzerővel rendelkeznek!
Oliver: Ne várja, hogy kifecsegjek olyan információkat, amik a szakmabeli hírnevemet csorbítanák.
Henry ettől a ponttól fogva nem udvariaskodott tovább.
H: Tudod, Slobodan – nevezte így Brajković urat gúnyosan –, ebben tévedsz, mert éppen ezt várom tőled. Tudnom kell, hogy melyik kisfiú fogdosó pap reverendája alatt lapulnak a te kufár barátaid, és te elmondod nekem, méghozzá most azonnal. Fogd szépen a kis ujjacskádat és mutasd meg, hogy kik gyalázzák meg Isten házát, azt is, hogy mikor, hogy hányan tartanak velük, és hogy milyen játékszereket hoznak magukkal.
O: Tisztelettel megtagadom, mister. – Jegyezte meg cinikusan.
H: Te is érzed azt, Brajković, amit én?
O: Nem.
H: Pedig ez a börtönben sínylés ammóniától bűzlő szaga. Akár egy üzleted miatt is öt évig ülhetsz, de én ennél többnek voltam szem- és fültanúja, ahogyan a készülékeink is.
O: Mondtak már nekem ilyesféle fenyegetést, de az ügyvédem mindig kihúzott a csávából.
H: Ügyvéd ide vagy oda, rendelkezünk ellened bizonyítékokkal, édes mindegy, hogy a te ügyvéded le tudja-e faragni az életfogytiglant és a pénzbírságot mindössze 60 évre és egy alacsonyabb összegre. Ha elmondod nekünk, amit tudsz, akkor elengedünk és többet nem is fogunk utánad nyomozni, ha nálad nagyobb halak ügyeibe bele nem keveredsz. Most pedig megkérdezem utoljára, Slobodan, és ha továbbra is tisztelettel megtagadod, akkor egy ondóval körbemázolt cellában fogod letölteni életed hátralevő részét, ahol úgyis akad valaki, aki majd egy villával kikaparja a szemed. Nyisd ki a szád, amivel a bureket zabálod, és mondd el, amit tudni akarunk!
Oliver-t Henry végül szóra bírta, nehezen, de sikerült. Érezte Mr. Dalton, hogy nem lesz könnyű dolga, hisz Brajković-ot mindenki egy amolyan „becsületes tolvajként” ismeri az alvilágban, tartja a száját, ha kell. De az, hogy felnyomjon pár nála kisebb kaliberű fegyverkereskedőt, ezzel pedig saját bőrét mentve a racionálisabb döntésnek tűnt akkor a horvát bűnöző számára. Szűkszavú válaszokat adva, de végül megkapták az információt, amit hallani akartak.
Henry Dalton egy kiváló CIA ügynök volt. Azt viszont nem bírta feldolgozni ott töltött ideje alatt, hogy a „nemkívánatos” ügyeket kénytelenek voltak eltusolni és kitörölni. Olyan emberek életéről kellett döntenie, akik pusztán rosszkor voltak rossz helyen. A negyedik évében megelégelte ezt az egészet, és hosszas papírmunka árán, de felmondott a CIA-től. Kiszeretett az igazság szolgáltatásból. Innentől kezdve egészen hétköznapi munkákból élt meg. Mindenféle munkát végzett, kikötői rakodótól kezdve, postáson át, egészen kidobóig minden. Ezen időszakban sűrűn járt egy bárba, az Old Ebbitt Grill-be, amely Washington egyik legrégibb szórakozóhelye és étterme. Amolyan törzsvendég lett ott, azonban egy napon összetalálkozott egy új pincérnővel.
Henry a bár egyik bokszában ült. Előtte húga, Sophie ült, akivel éppen elcsacsogtak az otthoni helyzetekről.
H: Hogy van a mama és a papa? – Kérdezte nyugodtan, hangjából némi kedvességet árasztva.
Sophie: Ó, te még biztos nem hallottad a híreket… Nos, egy hete tűz ütött ki a farmon. A nagy szárazság miatt felgyulladt a pajtában a szénakazal. A tűz tovább terjedt, majd az egész pajta felégett. A kerítés egy része is megégett, az egyik tehénre, Betsy-re, ráesett egy gerenda.
Dalton egy pár másodpercig szótlanul ült, és meredt maga elé.
H: Küldök majd haza pénzt, amiből a károk egy részét fedezni tudják. Túlórával akár az egészet…
S: Így is eleget dolgozol, hozzánk is olyan ritkán ugrasz be valamit meginni. Évek óta nem voltál otthon, neked nincs is honvágyad, Henry? – Jegyezte meg testvére szavába vágva.
H: Nézd, Sophie, én-
Ekkor egy pincérnő jelent meg asztaluk mellett. Acélkék szemeivel mindkét Dalton testvérre tekintett, először Sophie-ra majd Henry-re.
Pincérnő: Mit hozhatok önöknek?
S: Én egy lattet kérnék. – Ahogy ezen szavak elhagyták Sophie száját, a pincérnő már jegyezte is.
P: És az úrnak?
H: Én ír kávét.
P: Ír kávét…? – kérdezte a hölgy kissé meglepetten – Rendben, máris hozom a rendelésüket!
Így is lett, a hölgy visszatért italaikkal. Henry és Sophie elbeszélgettek, közben kávéikat iszogatták. Amint azzal végeztek összeszedték holmijukat, majd a kijárat felé indultak. Az említett pincérnő egy tálcán rendeléseket vitt ki, amikor is lendületes lépteinek köszönhetően összeütközött Henry-vel, akit a hordozott poharak és csészék tartalmával kissé leöntött.
P: Annyira sajnálom, uram!
Henry vállat vont, majd kifelé menet visszanézett az ifjú hölgyre.
H: A kávé íze nem az igazi, de legalább a pincérnők jól néznek ki.
Henry 2005-ben rövidesen pizzafutárként dolgozott. Egy esős, esti műszak alatt egy rég nem látott személybe botlott bele, ahogyan az egyik vásárló ajtajától a motorjához sietett. A környék a hold sápadt fényében úszott, az utca kihaltnak tűnt. Ám egy ismerős, rekedtes hang csapta meg Henry fülét, ahogyan sisakját készült feltenni.
O: Te életed végéig ezt akarod csinálni, Henry?
H: Nem a pénzért csinálom.
O: Igazán? A szüleidnek is ezt fogod mondani, amikor beköszönt a tél, és nem lesz hova beterelni a barmaikat, mert nem telik új pajtára?
Henry erre nem mondott semmit, szótlan maradt.
O: Ide hallgass, Dalton! A kihallgatás óta megfigyellek, akár én magam, akár a társaim. Minden egyes lépésedről tudok 2001-től bezárólag. Amikor tegnap leöntött az a szőke, ma pedig az egyik vásárló cigijének füstjével arcba lehelt. Nekem vannak fegyvereim, neked pedig készséged ahhoz, hogy akárkit rábírj egy üzlet megkötésére. Közösen csúcsra járathatnánk az ipart. Mit szólsz az ajánlathoz, kölyök?
Henry-t nem kellett sokáig győzködni, belement Oliver játékába, és az ő szabályai szerint játszott. A horvát gengszter érezte, hogy az ír ifjonc válasza igenleges lesz, így partnerségüket megelőzte egy kis előleggel, amit a Dalton házaspárnak fel is adott postán. A csomagban egy levelet hagyott nekik, melyben Henry főnökeként referált magára, aki úgy érezte, hogy „legjobb alkalmazottjának” szülein érdemes segítenie. A levélen kívül persze némi pénzt is küldött, amely bőven elég volt a családi farmot ért károk megjavíttatására. Ezen tettel bizonyította Mr. Brajković emberségét, jó megalapozása volt kettejük jövőbeli barátságának, testvéri kötelékének. Ezt követően Brajković úr az üzleteket továbbra is maga bonyolította le, ifjú társa mindössze kísérője volt, felmérte a terepet és elleste a „szakma fortélyait”. Ezt követően a kisebb üzleteket Dalton-ra bízta, megcserélődtek a szerepek, hisz ott az ifjúnak kellett kommunikálni az ügyfelekkel. Mielőtt a nagyobb halakra tértek volna rá, előtte Henry-t megbízta pár üzlet megkötésével, önállóan persze. Azokat követően Mr. Dalton újonnan szerzett keresetét rakétaindítókba fektette, amelyet egy aukción vételezett gondolván azt, hogy majd csak jó lesz valamire. Később ezen megérzése kamatosul megtérült, hiszen cserekereskedelemi alapon megvált az imént említett befektetésétől, és egy nagy rakomány fegyver és lőszert kaptak az albánoktól. „Záróvizsgája” az volt, hogy egy igen nagy üzletet bonyolítson le, annak az év egyik, ha nem a legnagyobbját. Arab ügyfeleknek ő és Brajković uraság 150 láda AK-47-es gépkarabélyt, és 200 láda 7.62x39mm-es lőszert adtak el, amelyből kaszált végösszeg 1.019.000 amerikai dollár lett.
Henry kamaszkorában nem éppen a szociális jellemnek bizonyult. Baráti társasága igen szűk volt, ahogyan az ifjú Dalton megnyilvánulásai is, hisz akik nem ismerték azok számára egy többnyire szűkszavú, időnként morbid humorú srácként jött le. Ha nem is a szociális életben való részvétele miatt, de a különböző munkahelyeken kifejlődtek említett készségei. Az évek múlásával egyre beszédesebb lett, magabiztosabb a saját bőrében. A hírszerzés előtti évei során is képes volt perszónákat felvenni, mondhatni megjátszani magát, akkor még nem tudván, hogy ezen adottsága a megfelelő kezekben egy igen manipulatív eszközévé is válhat. Mint minden embernek az ő életéből sem maradhatott ki a szerelem, ami Dalton uraság esetén egy hamvas szőke hajú, acélkék szemű, Fleur de Rocaille illatú pincérnő személyében érkezett. Az első pillanattól fogva magával ragadónak tartotta a sápadt bőrű, piszeorrú fiatal hölgyet.
P: Helló, mit hozhatok…? Á, maga az. Egy ír kávé rendel?
H: Igen, viszont tegezz, ha kérhetem. Tudod mit, ha leülsz, akkor rendelek neked is egyet. Amikor először hallottad úgy meglepődtél, mint aki életében nem ivott.
P: Én- Nos… A főnököm nagyon határozott a munkakörünket illetően, és kávézgatás a vendégekkel nem éppen odatartozik.
H: A főnököd úgy érzem kiengeszteli a pénz, amit itt hagyok neki. Ne kérettesd magad. Ugyan, Ms…?
P: Daphne. – Ekkor a pincérnő, Daphne, leült.
H: Örvendek, Daphne, én Henry vagyok. A parfüm, amit viselsz… Fleur de Rocaille. A '90-es évek nagy illata.
Daphne ezen megállapítás hallatán elmosolyodott, meglepettségét jól leplezte.
H: Nehéz nem észrevenni, ha egy nő ezt viseli... – mondandójában itt szünetet tartott. – Pláne, ha szemrevaló. – elmosolyodott Dalton maga is, majd így folytatta: – Előző kollegináim „edukáltak” engem a parfümökről, amikor az országba költöztem.
Daphne: Akkor te tényleg ír vagy, nem csalt a fülem. – egy Henry számára aranyosnak vélt vigyor ült ki a nő arcára. – Másik tippem az újfundlandi lett volna.
H: Nézd, Daphne… Nem a pia vagy az étel miatt vagyok törzsvendég. A napjaim fénypontja az, amikor téged láthatlak. Mikor végzel ma?
D: 5-kor, de addig még vagy 3 óra.
H: Jól van, szavad ne feledd. – Ekkor felállt, majd felvette zakóját.
D: Hová készülsz? Mi lesz a kávéval, Henry? – Mondta ezt a férfi nevét kihangsúlyozva.
H: Majd iszunk egyet máshol, amúgyis kezdem már unni ezt a placcot. 5-re érted jövök.
D: Ha te mondod… De akkor el ne késs!
H: Nem fogok. – Ekkor rámosolygott, majd kisétált az épületből.
Egy kis idő múltán az óra ötöt ütött. Dalton 10-20 perce ott ült autójában a bár előtt, és akkorra már kis zsebfésűvel igazgatta frizuráját a kocsi visszapillantó tükrébe tekintve, miközben rágózott. Daphne ekkor lépett ki az étteremből, és lassan, nyugodtan, mint aki sehova sem siet megindult Henry járműve felé. Megkerülve azt beült főhősünk mellé, az anyósülésre. Mr. Dalton hangjában érezni lehetett a melegséget, ahogy randipartnerének köszönt. Felvázolta neki gyorsan a tervet, majd megindultak. Útközben nem beszéltek túl sokat, de ez valahogy egyiküket sem zavarta. A közös csend, amikor egy szót sem kell mondanotok egymásnak, de ti mégis jól érzitek magatokat. Washington Iron Gate étterméhez megérkezvén leparkolt, majd kinyitotta Daphne ajtaját, és Henry vezetésével bementek az épületbe. Leültek egy kétszemélyes asztalhoz, majd rendeltek, italokat, mivel mindketten jobbnak látták így. Hamar kibontakozott társalgásuk, megtalálták közös témáikat, például saját filmes- és zenei világuk. Noha filmes ízlésük nem is egyezett, addig számukra legkedvesebb filmjeiket kölcsönösen elfogadták, jónak tartották. A legnagyobb dolog amiben nézeteik azonosak voltak az nem más volt, mint az életfilozófiájuk. Daphne-t lenyűgözte Henry elmés meglátásai. Egy ponton Dalton így szólt: „De vajon mi is az élet, Daphne? Az, hogy előre tekintünk, vagy hátra tekintünk. Ennyi. Na és hol a pillanat?”.
Az év 2006. Ezen a ponton már Henry közel egy éve üzlettársa Oliver Brajković-nak, Daphne Graham-mel pedig már négy-öt hónapja együtt van, össze is költöztek. Az egyik éjszaka Henry és horvát barátja elment iszogatni egy klubba. Mindketten kicsit többet ittak a kelleténél, de a balkáni úr jobban bírta, mint észak-ír „kollegája”. Henry az este folyamán valahol elhagyta doboz cigarettáját, de ez a távozás pillanatáig fel sem tűnt neki, amikor is kifelé menet összeütközött véletlen egy digóval. Hangos káromkodásokkal konstatálta ezt, majd amint lépett egyet előre, az épület ajtaján kifelé, egy szál cigiért matatott zsebében, ahol a kis dobozka ismerős felületének hiánya fogadta. Ekkor rájött, hogy nincs meg. Ittas elméjének bugyrából valahogy megszületett az a teória, hogy az imént „vállal lekoccolt” fickó egy zsebtolvaj, úgyhogy nem volt rest, maradék egyensúlyérzékét összeszedve sarkon fordult, és visszament. A pultnál találta meg az illetőt, aki épp rendelni készült. Dalton léptei nehezek voltak, lehetett hallani, ahogy emelgeti jobb-bal lábát, hogy oda tudjon lépni az illetőhöz. Egy üres poharat elemelt az asztalról, majd a waxolt hajú olasz fickó fején törte azt, aki menten összerogyott, és fájdalmában fejét tapicskolta. Főhősünk ekkor zakójából egy pisztolyt rántott elő, egy amolyan maroklőfegyvert. Annak markolatát használva eszközül, egy jól irányzott mozdulattal a térdepelő digó szemei közé suhintott egyet, megütve azt, aki ezáltal kiterült a padlóra háttal. Oliver ekkor visszalépett az ajtón, lecsekkolva, hogy mi van társával, és megindult felé, ám későn, hiszen ekkora már Henry „áldozata” dzsekijének egy rekeszéből egy bontott doboz cigarettát vett elő, amiről szentül meg volt győződve, hogy az övé. Mr. Brajković karon ragadta Henry-t, majd kisétáltak az épületből.
O: Ez mégis mi a faszra volt jó?
H: Hát… Az a faszfej... Elvette a cigim!
O: Te észnél vagy, baszd meg? Tudod, hogy az a lenyalt hajú barom kinek az unokaöccse?
H: Nem, nem is igazán érdekel. – Mondta ezt cigivel a szájában, miközben öngyújtóért kutatott zsebében, amit meg is talált, és rágyújtott.
O: Na jó, húzzunk el a picsába mielőtt kijönnek balhézni. Gyere már, az Isten áldjon meg! Pöfékelhetsz éppen eleget az autóban is. – Mondta ezt Brajković úr, ahogy beült autójába.
Néhány nappal később Henry aggódva sétált ki egy kórházból barátnőjével, akit aznap este támadás ért, pár alak helybenhagyta. Először Daphne menekülni akart, de ez nem sikerült neki, hisz a támadói hátul is elállták útját. Az egyik egy precíz mozdulattal sebet ejtett ajkai találkozásának bal oldala mentén. Utána készpénzt vettek el tőle, s a kukák közé lökték, majd pedig egy négylevelű lóherét hátrahagyva leléceltek. Mr. Dalton számára hamar kirajzolódott, hogy kiknek a műve volt ez az incidens. A helyi olaszok egyik emberének unokaöccse, aki történetesen azon család egyik „katonája”, kis Tony volt az, akit egy klubban összevert Henry egy doboz cigaretta miatt, s ki bosszútól fűtve Henry-nek egy amolyan „üzenetet” küldött ezzel az esettel. Dalton nem hagyhatta ezt annyiban, úgyhogy felkereste Oliver-t, és engedélyt kért tőle, sőt követelte, hogy bosszút állhasson ezért a galádságért. Brajković meg is adta ezt neki, megígérte, hogy ő maga is segédkezni fog benne. Azonban arra kérte, hogy ne vonjon be most az egyszer ifjú bajtársa több embert, hiszen ez az ügy csakis rájuk tartozik, képesek ők maguk elintézni ezt. Elkocsikáztak kis Tony környékére, és amint megpillantották az utcán rögvest kipattantak az autójukból. Henry a hátsó ülésről egy baseball ütőt vett elő, Oliver pedig a kesztyűtartóból egy pisztolyt vett magához, a nadrágjába csúsztatta. Hé, Tony, nézd csak mim van a számodra! – mondta ezt, ahogyan Anthony felé sétált. Ennek hallatán az olasz gengszter megfordult, Henry pedig egyet suhintott jobbról baseball ütőjével, aminek végével arcon találta célpontját. A Tony mögött álldogáló fickó már fegyveréért matatott nadrágjában, de Brajković úr szinte egyből meghúzta a ravaszt, s megsebesítette a férfit mellkasán, aki menten összeesett.
H: Na idefigyelj, te kis geci. Ha még egyszer a szeretteimen keresztül mersz üzengetni nekem, akkor a bácsikád nem csak amiatt fog hibáztatni, mert egy köcsög buzeráns vagy, hanem amiatt is, mert agyonverlek, mint egy kutyát. Megértetted, amit mondtam?
Tony: Meg… meg! – Mondta ezt térdelve, két nyöszörgés közepette.
H: Nem meg, hanem igen. Igen, megértettem.
T: Igen, megértettem.
H: Én is így gondoltam. Balhét meg ne akarj, mert nem akarod te sem, hogy a problémád legyek, nem igaz?
T: Igaz, nem akarom.
H: Máskor nem támadsz rá se a barátnőmre, sem pedig rám, máskor nem lesz ilyen alkalom. Ne is lássalak, ha meglátsz, akkor nagy ívben elkerülsz. Felfogtad, amit mondtam?
T: Igen, többet nem lesz ilyen.
H: Nem jössz oda, ami a mi területünk.
T: Nem terveztem, de-
H: Hé, faszfej, nem pofázol. – mondta ezt Anthony szavába vágva. – Én szabom a feltételeket, te meg beleegyezel. Most pedig takarodj a szemem elől!
Ennek hallatán kis Tony nyomban eliszkolt, futásnak eredt. Oliver Henry mellé állt, majd konstatálva a jól végzett munkát célzott, mély levegőt vett, majd jobb lábon lőtte a megfutamodott nagymenőt. Az nyöszörögve kapott lábához, és pár másodperc után bicegve vánszorgott tovább.
2011 ismét a változások éve volt Henry számára. Az üzletek megkötése után egyre többet járt bárokba, egyre több harcba keveredett. Hajnalok hajnalán ért csak haza, és akár délig is nyomta az ágyat. Akár két-három napra is eltűnt, miközben Daphne otthon aggódott, hogy vajon mi lehet szerelmével. Ezen a ponton már pontosan jól tudta, hogy kivel él egy tető alatt, hogy kinek az ajkára ad csókot szinte minden nap, amikor elmegy munkába. Szépen lassan eltávolodtak egymástól, és bár Henry ráeszmélt általa vétett hibáira, addigra már késő volt. Az egyik reggel Mr. Dalton borotválkozást követően talált rá pájára, aki éppen rendezgette a holmijait zsákokba és bőröndökbe. Henry-t ez meglepetten érte, hisz mit sem sejtett Ms. Graham szándékairól.
H: Tán készülsz valahová? – Kérdezte ezt a köntöst viselő férfi.
D: Henry, szerintem ideje beszélnünk.
H: Hallgatlak. – Mondta ezt, miután egy kis sámlit húzott maga alá ülőalkalmatosság gyanánt.
D: Szerintem szakítanunk kéne… Ne erőltessük azt, ami nem megy.
Henry sóhajtott egyet.
H: Akkor már ketten vagyunk ezzel így.
D: Persze, szép volt, jó volt. De már… vége.
Henry szótlan maradt. Nem akart semmi olyat mondani, amit később ő maga is megbánna.
D: Nekem nem egy éjszakába elszökős alak kell, hanem egy férfi, akivel letelepedhetek… Valami maradandót akarok, Henry. Őrületbe kergetsz ezekkel a kicsapongásaiddal.
Dalton egyszerűen képtelen volt megszólalni.
D: Én… Te… Ó, úgysem fogsz megváltozni, bármennyire is szeretném azt hinni.
Henry és Oliver egy viszonylag szokványos üzletre készültek 2013 nyarán. Néhány feltörekvő, fiatal bűnöző jelezte feléjük, hogy géppisztolyokat vételeznének tőlük. Mr. Brajković tett nekik egy ajánlatot, miszerint eladnak nekik 25 darab UZI géppisztolyt, melynek darabja 350 dollár darabonként, és 120 darab lőszert, amelynek darabára 10 cent, tehát összességében nézve 8750 dollár értékű lőfegyvert, és hozzá 12 dollárt érő muníciót. A „suhancok” belementek, annyi kikötésük volt, hogy valamiféle zárt területen legyen az üzlet, mondjuk egy kikötői raktárban, amiből egy szerencséjükre Henry és Oliver tulajdonában állt egy. Éjszaka volt, a kései homályban találkoztak. Henry-ék bent vártak az épületben. Először az említett vevők felpakolták az árut járművükre, majd eljött a fizetség ideje. Brajković uraság a raktár bejáratának küszöbén állt, vele szemben egy fiatal, Puerto Ricoból származó úriember, mögötte pedig társai. Az egy aktatáskát készült átadni, Oliver pedig tárt karokkal készült átvételére. Henry a raktárban egy asztalnál feljegyzéseket írogatott, ekkor pedig négy fegyverdörrenésre lett figyelmes. Letette tollát, majd a kijárathoz rohant kivont pisztollyal, ahol a küszöb épületen belüli oldalán feküdt társa háttal a földnek. Letérdelt barátjához, majd azt mondta neki „Tarts ki, cimbora, minden rendben lesz! Csak tarts ki, Oliver. Itt ne hagyj engem...” – a végén pedig elcsuklott hangja. Brajković úr szemei még mozogtak, Dalton-ra tekintett. Henry tekintetével felmérte hörgő barátja állapotát, egyből tudta, hogy nagy a baj. Két lövés találta el, egy a mellkas közepén, egy pedig felkar-váll tájékán. Az első valószínűleg a tüdejét találta el, ami ezáltal kilyukadt, légmellet kapott. Autók hangját hallotta. Óvatosan elsétált barátja mellett, kilépett az épületből, és a tovaszáguldó autóra tüzet nyitott pisztolyával, még ha senkit sem sebesített meg ezzel. Mérgében elhajította fegyverét, majd mentorához sietett, letérdelt mellé. Épp telefonját készült elővenni, amikor is barátja utolsó megmaradt erejével megfogta lágyan karját, jelezve, hogy ne tegye, neki már késő. Henry megfogta Oliver jobb kezét, markában tartotta azt, nem volt hajlandó elereszteni. „Itt vagyok, Oliver… Nem vagy egyedül, ne félj.” – Oliver ekkor lecsukta szemét, arcán egy könnycsepp gördült végig.
Oliver Brajković temetésén közel háromezer gyászoló vett részt, akik mind ismerték és nagyon is szerették az „öreget”. „Kollégái között” egy amolyan szavak nélkül megköttetett egyesség jött létre, amely szerint, ha valaki rátalál a gyilkosaira, már pedig valaki úgyis rá fog, akkor azt közösen kivégzik, és Henry-t, mint illetékes és egyben Mr. Brajković legjobb barátja, aki utolsó perceiben is ott volt mellette, pedig majd értesítik előtte. Az egyik személlyel ő maga végezhet belátása szerint. Három nappal később a temetést követően rátaláltak a tettesekre a zsidók és az olaszok. Élve fogták el mind a négyet: a vezért, a gyilkost, és a két másik mitugrászt. Az olaszok javaslatára megkötözték a delikvenseket, kiütötték őket, majd egy vödör cementbe helyezték lábukat egy hajón, és megvárták, amíg megszilárdul az. Eközben egy kivallatást maga Dalton hajtott végre, aki kicsikarta, hogy melyikük adta le a lövéseket. Egy pitiáner, mexikói strici bizonyult Oliver gyilkosának. Az akció szándéka is kiderült, miszerint úgy gondolták, hogyha Oliver-éket „kivonják a forgalomból” az üzlet során, akkor ingyen tesznek szert fegyverekre és lőszerre, ezenfelül megszabadulnak a város, sőt a megye legnagyobb fegyverneppereitől. A művelet ott ment félre, hogy amikor Brajković-ot lepuffantották, akkor Henry-t nem találták, és meglepettségükben inkább megfutamodtak. A hajón maradtak a „nagymenők” egy darabig, iszogattak, elbeszélgettek. Amint az éj leszállt rögvest kiállították a négy elkövetőt a hajó szélére. A mexikóit, kinek neve Juan, Henry saját kezűleg akart a mélybe taszítani. „Háromra.” – mondta ezt az öreg Tony, az oly régen említett kis Tony nagybátyja. „Egy, kettő, három!” majd közösen taszították bele a négy tagot a vízbe. Az egyik ordítások közepette veszett el a mélyben, ám a víz elnyelte hangját. Egy szörnyű halált kaptak egy annál is szörnyűbb vétekért cserébe. Arra ítéltettek ezek a semmirekellők, hogy egy „láthatatlan kéz” fojtása által hunyjon ki belőlük az élet utolsó szikrája is.
A leszámolás éjszakáján megköttetett egy megállapodás. A megye nagyobb maffiavezérei némi felelősséget éreztek Henry iránt. Ő volt mindannyiuk hőn szeretett barátjának legnagyobb bizalmasa, az ember akivel végül tényleg csúcsra járatta a szakmát. Az adott nemzetiségi bűnszervezetekből egy-egy „szakmabelit adományoztak” Dalton-nak, egy-egy emberüket, akik akkoriban relatíve fiatalok voltak, és előttük még ott volt egy teljes élet, amiben bűnözői karrierjükből kihozhatnák a maximumot, persze egy kellő tudással rendelkező, korukhoz inkább közelálló vezető alatt, aki akkoriban Henry-nek bizonyult. Henry „kódexében” mindenki ugyanolyan volt, legyen az zsidó, olasz, fekete, vagy bármi egyéb, így egy ilyen színes társaság megfért nála. Ezekből az emberekből alakított ki magának egy saját bűnszervezetet. Már csak egy megfelelő fedőcég kellett nekik. „Don Dalton” fejében született meg az a nagyszerű ötlet, hogy egy több nemzetiség italait elkészítő gyár lenne erre legalkalmasabb, amely egy adott állam szerte több alkohol kifőzdéből, üzemből épülne fel. Így jött létre 2014-ben a Universal Hooch nevű multikulturális cég. Az előbb említett képzett, ifjonc maffiózók, és eme gyártelepek nagyratörő munkásai avanzsáltak későbbiekben a „Sörmaffia” tagjaivá, élükön vezetőjükkel, Henry Dalton-nal.
