Nyomozásban résztvevő személyek: ~ Armin Zulovic r. Őrmester, Eric Keller r. Őrmester~
Előállított személy neve: ~ Kjeld Toft ~
Vádak: ~ IKBN, GYKH, IFBE ~
Előállított személy által használt gépjármű: ~ Toyota Camry ~
Nyomozás részletes leírása: ~ D-01 egység alatt nyomozati tevékenységet végeztünk kollégáimmal, mikor a rendszer bejelzett egy felénk haladú gépjárműre amint GYKH illetve, IFBE körözés szerepelt. Nem tétováztunk, erősítést vételeztünk és félreállítottuk. Amint több egység sietett segítségünkre ki tessékeltük gépjárművéből és megkezdtük az előállítást. Még a helyszínen sor került ruházat átvizsgálásra, találtunk nála 10 darab nem szokványos cigarettát. Ezt követően beszállítottuk az NNI központjába ahol kihallgatásra került. A kollégák megkezdték a kihallgatást. Mivel kábítószer gyanúja merült fel így azon nyomban a központban általam került kivizsgálásra. A gyanúnk beigazolódott. A kihallgatást követően bebörtönzésre került, a vádpontok GYKH, IFBE majd az IKBN-nel kiegészülve. A végleges döntés alapján 300.000$ bírságban részesült és 200 nap letöltendőt kapott.~
Nyomozásban résztvevő személyek: ~ Eric Keller r. Őrmester ~
Előállított személy neve: ~ Charlie Patterson ~
Vádak: ~ IKBK, IFAB, IFAÁ, IKAB, IKAÁ ~
Előállított személy által használt gépjármű: ~ Volkswagen Caravelle ~
Nyomozás részletes leírása: ~ Keller nyomozóval éppen nyomozati tevékenységet folytattunk Blueberry környékén, ekkor úgy gondoltuk, hogy leparkolunk és gyalog vesszük az irányt. Oda jött hozzánk, hogy nincs-e eladó antikunk. Tovább folyt a beszélgetés még nem kiderült, hogy van jó pár illegális tárgya, alkatrészek, kábítószer és egyéb kábítószer gyanús anyagok, egyéb savak. Megbeszéltük, hogy elmegyünk privátabb helyre. Erre ő oda vezetett minket a garázsához, kihozta nekünk autóját. Míg Keller nyomozó a pénzügyi dolgokról próbált vele megegyezni én addig átpakoltam a mi autónkba. Ezt követően egy előre megbeszélt jelre lefegyvereztük. Megindultunk a központba előállítás végett. Míg én az anyagok bevizsgálásával foglalotoskodtam Keller nyomozó a kihallgatással foglalkozott. Mire én bevizsgáltam az ismeretlen anyagokat addigra ő is végzett a kihallgatással. Mr. Charlie Patterson 195 nap és 300.000$ bírságban részesült. A kihallgatás és az összehangolt munkának hála a nyomozóval, gyorsan és zavartalanul telt.~
Előállított személy által használt gépjármű: ~ Mavercik ~
Nyomozás részletes leírása: ~ Zulovic r. Őrmesterrel végeztünk nyomozati tevékenységet. Az MDC rendszerében találtam rá Ben Walsh nevére. Ekkor megbeszéltük, hogy felkutatjuk még a mainap és kézre kerítjük. Kicsivel később a rendszer érzékelte a járművét. Pláza előtt parkolt, mi megvártuk. Idő közben segítségünkre érkezett egy rendőr egység. Megkezdtük az előállítást. A célossal volt egy másik személy is aki az előállítás közepette kereket oldott be az épületbe ahonnan pár perce rá fegyver rohant ki. Őt a rendőri munkatárs semlegesítette, én a helyszínen igyekeztem tudásomat kamatoztatni és ideiglenesen ellátni. Az ellátás után kórházba vittük és műtétre került sor. Hosszú műtés után a központba vettük az irányt ahol megtörtént a kihallgatás és az előállítás vége. Ben Walsh fegyveres rablás, míg Leif Harald emberölési kísérlet hivatalos személlyel szemben, illegális fegyver és töltény birtoklás volt a vád. Ben Walsh remek magatartása és együttműködését társammal mérlegeltük és 20% enyhítésben részesítettük. Így Ben Walsh 72 nap letöltendőt és 62.400$ bírságot kapott, míg Leif Harald pedig 200 nap letöltendőt és 300.000$-t. Óvadék lehetősége nem áll fenn. ~