Tiszteletem megérkeztem én is a pkhoz, mivel eljutott hozzám is.
Első sorban szeretnék a panaszra reagálni:
- Bemutatkozás teljes mértékben IC ügy rpm szerint adjon isten fogadj istent rpzek ahogy ezt szokás is a valóságban. Szerintem ha kipattansz és nekem esel ne várj érdemi választ, de mint említettem ez IC ügy és IC az elbeszélgetés ezzel kapcsolatban megtörtént.
-Össze-vissza roedózik, kérlek definiáld ennek a pontos jelentését, mert ez így teljes mértékben nem igaz, de remélem megtudod magyarázni. Amiről nem vagyok köteles tájékoztatni téged hiszen IC esemény, de amikor elbeszélgettem az esetről az igazgató úrral megindokoltam az esemény valóját ami a következő lenne: A szolgálati gépjármű műszaki problémákkal küzdött, sajnos a váltóval voltak problémáim és nem mükődött megfelelően, illetve miközben a váltóval küzködtem nem jelezte a mögöttem haladó megfelelő szándékát, mivel nem láttam hiszen holttérből kezdte volna meg az előzést továbbiakban azért előztem vissza mert akadályozta a forgalmat a nem megfelelő sebesség megválasztásával.
- Illetve ha IC felkeresés megtörtént egy IC ügy kapcsán (szerintem az) akkor miért szükséges a PK használata ?
- Továbbiakban sem vagyok orvos.
Másod sorban szeretnék reagálni a hsz-re, röviden néhány szóval:
- " Viszont nehogy már én legyen a szemét, mert valaki RP szerveren nem úgy viselkedik egy frakcióban, ahogyan azt kéne." - Megfelelő hátterét megadtam az esetnek és hozzá az indoklást, személyi és vagyoni sérülés nem történt amennyiben történt volna akkor hidd el megállunk és hívunk egy rendőrt helyszínelés miatt, ahogy megálltam a jelzésedre is hiszen azt hittem, hogy valami egészségügyi problémával küzdesz és mint mentős kötelességemnek éreztem, hogy ilyen jelzésre félreálljak.
- " edit 2 - Igen komolyan veszi a tagotok az egészet, amit írok azt be is nevetősözi. Érdekes. " - Attól, hogy még nevető smilet alkalmazom nem azt jelenti, hogy ne venném komolyan, hiszen a kettő független. A smilek érzem állapotokat jelölnek meg text formájában, hiszen erre vannak kitalálva. Ebben az esetben azt szerettem volna kifejezni a smile alkalmazásval amit te sajnos rossz néven vettél illetve rosszul értelmeztél , hogy számomra ez a pk ily módon szürreális, hiszen IC megtörtént a megkeresés így nem látom értelmét a pk-nak. Sajnálom, hogy belőled ez megbotránkoztatást válltott ki, gondolom amennyiben nyugalmi helyzetben lennél nem így történne és nem zavarna a reakcióm ezzel kapcsán. Továbbiakban ez nem tárgya a pk-nak és kérlek ne bírálkodj felettem és ne kelts rosszhírnevet ezzel kapcsolatban amennyiben nem bizonyosodtál meg teljesen róla.
Ui.: Ha ezzel kapcsolatban megfelelő szabályt feltudsz mutatni miszerint én ezzel szabálysértés követtem el a korrekciót azonnal végrehajtom és teljes mértékben vállalom érte a felelősséget, viszont ha nincs erre vonatkozó szabályozás kérlek ne korlátozd az alaptörvénybe foglalt jogaimat.