Fujiko Yamaguchi karaktertörténete

[Aemi]

Fujiko Yamaguchi​

*A képen Fujiko és apja szeretett Nissanja látható, a baleset előtt.*​

Spoiler: Kinézete -Közepes testmagasság -Vállig érő, átlagosan copfban kötött fekete haj -Elől-hátul formás, homokóra alak -Nyakában mindíg egy sál díszeleg -Általában feketében jár

Spoiler: Tulajdonságai -Céltudatos -Hangszálai miatt halk -Megbízható -Idegenek előtt nem kommunikál sokat -Bátor

Spoiler: Története Fujiko 2003 március 3-án látta meg a napvilágot, egy elég tehetős család sarjaként, Funabashi városában, Chiba prefektúrában. Anyja egy tanárként dolgozott a helyi iskolában, apja pedig egy szerelőműhely igazgatója volt.. Szülei Fujiko számára születésekor nyitottak egy számlát, ahová minden hónapban feltettek 60.000 Yent, ezzel is megalapozva jövőjét. 5 éves koráig meg sem tudott szólalni, mivel hangszálai nem feszülnek eléggé. Erre születése után 8 hónappal derült fény, amikor is gügyögni próbált. Ameddig csecsemő volt, csak mutogatással tudta jelezni szüleinek hogy mit is szeretne. Születési rendellenessége miatt nem járt óvodába, helyette heti 2 alkalommal látogatott el szüleivel pszichológushoz, vagy orvoshoz. Az előbbi megállapította, hogy nem az akaratával van gond, Fujiko beszélne ha tudna, az utóbbi a probléma okát vélte felfedezni. Amikor felvetődött a műtét kérdése, Fujiko tudat alatt is csóválta a fejét, ellenezte a külső beavatkozást. 6 évesen tanult meg hangokat képezni, akkor is csak suttogva. Ez a hangszíne azóta is megmaradt. 7 éves korában magániskolába iratták, tekintettel a különleges bánásmódra amit igényel. Csendes kislány létére is nagyon akaratos és figyelemfelkeltő volt. Iskola után általában apja műhelyében lábatlankodott, ismerkedett az akkori tuningautókkal. Apja barna Nissan Silvia S13-ja fogta meg a legjobban, sokat ült a volán mögött, és játszadozott a kormánnyal. Ekkor még fel sem bírta fogni, hogy apja éjszakánként több 300 km/órás sebességgel szeli át Tokyo autópályáit azzal az autóval. 10 éves lehetett, amikor a számára csak barna szörnyként emlegetett vad géppel apja elvitte éjszaka egy körre. Fujiko akkor kezdte érezni, hogy ereiben vér helyett benzin folyik, beleszeretett az autókba és a tempóba amit elértek. 12 évesen már apjával mászkált mindenféle versenyekre, csodált mindent amit motor hajt és négy kereke van. Ebből adódóan sokat maradt apjával, tanulta el a szakma rejtelmeit, és emellett azt a mennyiségű fegyelmet, amivel jár a 200 km/órás álomhatár meglépése. Fujiko anyja nem volt a leghűségesebb nő sem férje, sem lánya felé. Megunta hogy családja nem lát mást csak az autókat, hogy férje kevesebb időt tölt vele mint a saját lányával, ebből adódóan mindíg más férfiaknál kereste az örömöt. Nem sokáig bírta titokban tartani, egyszer volt rá precedens hogy kocsikázás közben Fuji és apja meglátta Mogi-t. Amint hazaértek, összepakolták a cuccait és kitették az ajtó elé, mellé egy kis cetlivel. Ekkor a kis halk lány 14 életévét töltötte. Mivel az apja telephelye elég nagy volt, és a hangyászban a kulcs általában Fujiko érkezésekor mindig a kulcslyukban volt, egy őrült ötlettől vezérelve beindította, és a telephelyen kocsikázott, lassan, körben a műhely körül. Apja egyből kirohant, először idegesen szaladt volna autója után, de amikor meglátta hogy kislánya vezeti, és milyen határozottan és szelíden bánik a kocsival, csak összefonta karjait a műhely oldalának támaszkodva, és nézte mit művel a kis néma, büszke mosolyával arcán. Fuji ahogy megpillantotta apját, meglepődve egy picit nagyobb gázfröccsel határozottan szembefordította az autót szeretett apjával, felrántotta a kéziféket, és kivéve sebességből az autót kipattant belőle. Lehajtott fejjel várta a fejmosást, amikor apja magához ölelte és homlokára egy puszit nyomott, “Én kis büszkeségem.” címszóval. Sokáig tanult apja műhelye körül, a telephelyen vezetni, természetesen szülői felügyelettel. Pár hónapra rá, egy ismeretlen, fekete ponyvával letakart autó érkezett a telepre, egy kis zugába lett leparkolva. 16 éves volt, amikor apja egy utcai verseny közben az autópályán 290 km/órás sebességgel egy kamionba rohant, egyből szörnyethalt. Amikor megtudta a hírt, sírva rohant a ráhagyott műhelyre és nézte ahogy haza vontatják a felismerhetetlenségig tört Silvia-t. Fiatal kora ellenére tovább vezette a céget, és ügyeskedett ő is a műhelyben. Mivel a műhelyben dolgozókon kívül senkire sem számíthatott, próbálta magát kis körben megértetni, hogy később ne legyen gondja. Munka mellett nem bírta folytatni az iskolát, hamar ki is iratkozott. A kis Fujiko története bejárta a világhálót, ekkor talált rá Ayame Yamaguchi, látogatott ki hozzá és fogadta örökbe, ezzel vélhetőleg jobb jövőt biztosítva neki. Csak később avatta be piszkos üzleteibe, és tanította meg mindenre amit tudott. Ayame visszaköltözött SeeCity városába, és vinni akarta magával lányát is, de Fujiko kért egy pár hetet, mondván hogy még akadna valami amit el kell intéznie. Gondoskodott arról, hogy távolról még tudja irányítani szerelőműhelyét, és hogy minden a legnagyobb rendben legyen felvett egy műhelyvezetőt, aki hetente helyzetjelentést ad. Ayame tudta hogy Fujiko autóval szeretne jönni, ezért gondoskodott róla hogy meglegyenek a hamis iratok is. Indulás előtt egy nappal észrevette a telep végében megbújó letakart kincset, már csak kíváncsiságból is lerántotta a leplet róla. Apja évekkel ezelőtt egy német import BMW 330i e46-al lepte volna meg lányát 18 éves korára, de erre sajnos már nem volt lehetősége. Fuji amikor meglátta a kis bordó szépségét, véletlenül az anyósülést találta a sofőrülés helyett, furcsa volt neki hogy balkormányos. Kellett neki egy kis idő mire átlátta az autó kezelhetőségét, még a telephelyen tett vele pár kört hogy kiismerje a bömöst, utána már csak a hosszú útra való készülődés maradt, és egy kiadós alvás után indult is SeeCity-be.