![VoK0rJX.png](http://i.imgur.com/VoK0rJX.png)
~ [JELENTKEZÉSI LAP] ~
Néhány fontos dolog magadról:
[Dominik vagyok 15 éves vagyok Tatabányán élek. Nemrég kezdtem a középiskolát a Tatabányai Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakképző iskolába szakács szakon. A nyár folyamán elkezdtem az AM kategóriás jogosítványt amit sikeresen letettem. 9 éve aktívan judosom több nemzetközi versenyen is részt vettem amiken elég sikeres eredményekkel térhettem haza. Általában a szabad időmben a szerveren vagyok vagy ritkán barátaimmal töltöm az időt. Gyakran járok fel Fradi meccsekre amiket nagyon élvezek. ]
Mióta játszol a szerveren?
[2018 elején kezdtem azóta kisebb, nagyobb kihagyásokkal játszom.]
Eddigi elért dolgok:
[100000 játszott perc, Rengeteg IC és OOC barát, Fix&Drive leader. ]
Miért szeretnél a See Game Helpdesk tagja lenni?
[ Mikor elkezdtem a játékot rengetegszer fordultam az SGH-k felé kérdésekkel és mindig megkaptam a választ. Így elhatároztam hogy szeretnék én is ennek a csapatnak részese lenni, mivel most alkalmam nyílt a jelentkezésre. ]
Miért téged válasszunk?
[ Remekül tudok csapatba dolgozni, terhelhető vagyok emellett aktív is illetve szeretek az embereknek segíteni. ]
Naponta hány órát tudsz online lenni?
[ Változó de akár 3-4 órát is hétköznap de hétvégén jóval többet. ]
Mit teszel,ha egy olyan játékossal találkozol aki keveri az IC/OOC-t?
[Minden kép jelzem az adminisztrátorok felé majd elmagyarázom neki az IC jelentését ami igy néz ki: IC azaz In Character karakteren belül magyarul a játékon belül lévő személy OOC Out of Character: Karakteren kívüli személy, te aki a gép előtt ülsz. ]
Mutass be egy általad választott munkát és indokold meg,hogy miért ezt a munkát választottad:
[ Benzin szállító: A kezdőknek talán a legjobb munka. Rengeteg pénz, egyszerű feladat. Hogyan is kell elvégezni? Rendkívül egyszerű városházán kiválasztod a munkát ha ez megtörtént elmész a depóhoz amit a térképen egy kis kamion ikon jelez. Az égig nyúló markerbe bele mész majd ki választod a munka kocsit. A kocsi lehívó markerrel szembe van még 1 ugyanolyan amibe bele menve megkapod a fuvarlevelet. Majd a kis négyzetbe bele állsz amit a tartályok elött látsz megnyomod az E betűt és elkezdi feltölteni a kocsidat benzinnel. Amint ezzel megvagy a chat ki ír egy szöveget amiben megtalálod az úti célodat (a térkép is jelzi egy piros alapon fekete kis tűz jellel). A célhoz érve a benzinkútnál találsz egy benzin tarolót az elé állva (pontosan a négyzetbe) ismét E betű megnyomásával elkezdi a kamionból a tartályba tölteni a benzint ha ez megtörtént megkapod a fizetésedet illetve a chat ismét írja feladatodat amennyiben szeretnéd folytatni a munkát. ]
Mi a 3 legfontosabb helyszín, amit megmutatnál egy kezdő játékosnak? Miért pont az?
[Városháza: Ez a hely ami több célt szolgál, például: Iratok elkészítése, és ezen a helyen tudod fel venni a munkát
Munka felvétel: Bal oldali épületbe az ajtóval szemben egy NPC áll, akinél fel lehet venni különböző munkákat mint, például a benzin szállító.
NPC-hez érkezve kurzor módba jobb klikkel rákattintasz az NPC-re és kihozza a munkák listáját. Ha már van munkád a /felmond paranccsal tudsz felmondani és új munkát keresni.
Iratok elkészítésé: Városházán a jobb épületbe tudod ezt megtenni hasonló kép mint a munkát. Annyiban változik ez hogy az NPC-re kattintva nem a munkák lehetőséget tudod kiválasztani hanem iratokat mint a személyigazolvány, horgászengedély stb.
Korház: Ha a karaktered eszméletét veszti (avagy meghal) ezen a helyen fog újra éledni. Ha pedig megsérül a karaktered a mentősök ezen a helyen fognak el látni. /call 104 paranccsal lehet mentőt hívni, ha pedig nincs elérhető mentős szolgálatban akkor a korház bejárata melletti gyógyító CP-nél tudod magad meg gyógyítani bizonyos összegért.
Autós iskola: A kezdők számára az egyik legfontosabb hely hisz itt lehet letenni a jogosítványt. A térképen egy "T" betű jelzi, az interiorba belépve egy NPC fogad minket akinél némi pénz összeg kifizetése után el lehet kezdeni az elméleti oktatást. Amennyiben itt sikeresen le tetted a vizsgát (minimum 80%-os teszt kitöltése után lehet folytatni), az épületből kilépve egy kék kör (CP) fogad minket, ha belesétálsz akkor egy autó fog le spawn-olni, oktatóval az anyós ülésen. A térkép jelezi az útvonalat viszont figyelni kell a közlekedési szabályokra hisz ha túl gyorsan mész az oktató figyelmeztet, 3 figyelmeztetés után megbuksz a teszten de amennyiben sikeresen elvégzed a tesztet az oktató át nyújtja a jogosítványod. ]
Mit teszel ha éppen egy RP közepén vagy, de egy kezdő játékosnak segítség kell?
[ Amennyiben PM üzenetet kapok minden kép válaszolok. De ha betanításról van szó, mindenképpen hamar le tudom az RP-t és a kezdő játékos segítségre sietek. ]
Látsz egy NONRP-s hirdetést. Mi az első dolog amit teszel?
[ Szólok az adminisztrátoroknak AS chaten, hogy ez XY nevű játékos egy NonRP-s hírdetést tett fel. ]
Mit tennél,ha azt látod,hogy az egyik SGH társad bindet használ ütközésnél?
[ Eleinte figyelmeztetném hogy szabálysértés. Ha többször is előfordul bizonyítékokkal fordulnék az SGH vezetők felé. ]
Voltál már jailbe? [UCP-s képet csatolj]
[Igen voltam. https://imgur.com/vHpJn1d]
Voltál már bannolva? [UCP-s képet csatolj]
[Sajnos már bannolva is voltam. https://imgur.com/4kMjZ4l]