Neved:
< Daryll Deshawn >
A ban időpontja:
<2021.03.20>
A ban időtartama:
< örök>
Neve, aki bannolt:
< Coco>
A ban oka:
< OOc szidás adminszidás és közösségrombolás >
Amiért szeretnéd az unbant:
< Tisztelt SeeGame System, Korábban igen tiszteletlenül és obszcén kifejezéseket használva beszéltem az Adminisztrátorokkal, illetve nem tudtam elfogadni, ha nem nekem adtak igazat. Ennek eredménye is lett, végleges kitiltásom van a szerverről, illetve a fórum felületéről és a TeamSpeak 3 szerverről is. A viselkedésem semmi sem magyarázza, teszi jóvá, azonban mégis vettem a bátorságot és az egyetlen megmaradt felületen vettem fel veletek a kapcsolatot, mivel szeretnék kapni egy utolsó esélyt. Tudom, hogy sok gond volt velem, szabályt szegtem, illetve verbálisan bántottam másokat és tiszteletlen voltam. A szerverről való kitiltásom egy OOC veszekedés eredményezte, amelyben elvetettem a sulykot. Amennyiben nem kapom meg a kért feloldást, attól függetlenül is szimplán szeretnék bocsánatot kérni személy szerint Minnie-től (bár, hogy jól tudom, már nem erősíti az Adminisztrátori csapatot). Szeretnék elnézést kérni Jamietől is, akivel szemben szintén tiszteletlen voltam, valamint végső sorban Cocotól is és az egész csapattól. Szerettem itt játszani és ez a Ti érdemetek volt első sorban. Igazából annyit tudnék még írni, hogy megkomolyodtam, összeszedtem magam és szeretnék újból játszani és egy végső esélyt kapni. Nem azért írtam ezt az üzenetet ilyen hosszan, hogy mellébeszéljek, csak legalább egy bocsánatkérést szerettem volna közölni. Köszönöm szépen, kellemes Ünnepeket Nektek! Üdv, Daryll Deshawn >
Utoljára szerkesztve: