Cvetko Vasic, Anka Sokol - Magic

Állapot
A témát lezárták. A bejegyzéshez nem tudsz hozzászólni.

spix

Újonc
2022. 10. 04.
6
81
V4 karakter
cvetko.vasic
f1faa379e7c9391044487a98d7aa4614.png


Panasztevő InGame neve:
Cvetko Vasic, Anka Sokol


Panaszra tett Adminisztrátor neve:
Magic


Panasz oka, leírása, kifejtése:
Egy rablás vette kezdetét, ahol elkezdtek üldözni engem, és segítettek a többiek. Odaértem interiorhoz, ahol egy pds kocsit kilőttem, az volt egyedül rajtam, bementünk, rá 10 percel kimentünk, gondolván nincsenek kint mivel az-az egy kocsi volt rajtam. Ekkor töltött be nekünk a világ, feketeség volt, mikor töltött be ( feketeség volt mindakettőnknél ), ránk fogták fegyver de mikor betöltött egyből futottunk és lőttünk. Anca Sokol egyből írt reportot, hogy szeretnénk RP folytot. Jött Magic egy másik reportban, feltehetőleg PG miatt. Nem fogadtuk el az RP folytot elmondása szerint. Két lehetőséget adott felénk amit minimálisan fejtett ki, mi mondtuk, hogy gyorsan átbeszéljük, de erre minden rendvédelmis elment, és nem választhattunk a lehetőségek között. Nem hinném, hogy kettő darab full rampages, mellényes, fegyverrel a kezükben kimenő bűnöző csak úgy megadja magát, és nem rohanja le őket. Eddig akárhány RP folytos adminügyben volt részem, mindig az adminügy végén kellett kiválasztani, hogy folytatjuk-e az rpt, és nem várták el egyből, hogy amint felajálják, fogadjuk el (nem volt időnk se dönteni, mert minden rendvédelmis irogatott ooc chatre + nyomást gyakoroltak ránk úgy, hogy legtöbbjüknek köze nem volt hozzá, mivel nem voltak ott.) Adminügy végén volt ott 4 darab rendvédelmis ha nem több, simán bevihettek volna, de ők mindenképpen a szankcióra játszottak már.


Kötelező bizonyíték (pl.: log, kép, videó):
https://streamable.com/1an7pn , https://clips.twitch.tv/PlumpStormyCormorantSoBayed-u2om3B65RtfvL_GV , https://armin.kim/seepaste/SsKd


Megjegyzés:
köszike
 
Utoljára szerkesztve:

Magic_

Barangoló
SzerverAdmin
v4
2019. 06. 09.
99
134
V4 karakter
Kai Carlos
Sziasztok. Az ügy elején fel lett ajánlva, hogy mehet tovább az rp vagy marad a jail. Közel 20 percig nem tudtatok választ adni, hogy folytatjátok vagy sem, a kérdésre kérdéssel válaszoltatok, holott egyértelmű, hogy PG történt. Szerintem vártam eleget arra, hogy mondjatok egy igent vagy nemet. Ennél több mindent nem hiszem hogy hozzá tudok fűzni, ott a videó / log, abban megtalálható minden. Várom a bírálatot.
 

spix

Újonc
2022. 10. 04.
6
81
V4 karakter
cvetko.vasic
Sziasztok. Az ügy elején fel lett ajánlva, hogy mehet tovább az rp vagy marad a jail. Közel 20 percig nem tudtatok választ adni, hogy folytatjátok vagy sem, a kérdésre kérdéssel válaszoltatok, holott egyértelmű, hogy PG. Szerintem vártam eleget arra, hogy mondjatok egy igent vagy nemet. Ennél több mindent nem hiszem hogy hozzá tudok fűzni, ott a videó / log, abban megtalálható minden. Várom a bírálatot.
Mondtuk, hogy döntésképtelenek vagyunk, az a 20 perc nem csak erről szólt. Elmondtuk a mi részünket, hogy feketeség volt és amint betöltött futni kezdtünk. Az adminügy arra van, hogy a dolgokat megbeszéljük, gondolataink elmondjuk, nem pedig arra, hogy gyorsan lezavarjuk csak mert valakinek dolga van.

EDIT: Célunk nem a szankció levétele vagy, hogy újra játszuk az rpt. Csak nem értjük, hogy miért kéne egyből választani a lehetőségek között úgy, hogy az ügyet meg se vitattuk.
 
Utoljára szerkesztve:

Dzsuzi

A lelátó az otthonunk.
FőAdmin
v4
2019. 02. 08.
1 446
4 001
Budapest
V4 karakter
Giuseppe Luchese
Csao, elolvasom a panaszkönyvet, és majd írok.
 
  • Fire
Reactions: durk

Dzsuzi

A lelátó az otthonunk.
FőAdmin
v4
2019. 02. 08.
1 446
4 001
Budapest
V4 karakter
Giuseppe Luchese
Pg volt egyértelműen, hiába volt feketeség, rátok van tartva a fegyvert. Kb mozogni sem tudtok, és már le vagytok lőve, esélyetek nagyjából 0 - Egyébként olvastam a logot, és írtátok hogy ha a rendvédelem csinálja ezt akkor mivan?
Jogos a felvetés, volt már erre példa, hogy egyedül hatolt be a TEK-es, ugyan úgy jailt kapott mint ti.
Persze ha egyszerre 20 ember hatol be, az teljesen más.

Igazából, az ügy már meg lett vitatva, csak ti nem értettetek egyet azzal, hogy fekete a kép, és rátok van fogva.
A motoros srácoknak egy nagyobb rpjük volt, nem szerették volna húzni az időt, ha egyszerre 8-9 ember csinálja a dolgát, azt nehéz megszervezni, és egybe tartani is, főleg este, mivel másnapra lehet suli/meló.
A végére ők nem szerették volna folytatni az rp-t, ami érthető is, mivel így is elhúzódott az idejük.

Ezen a "kis" ügyön, 30percig ment a vita. - Nagyon sok idő, ezt te is tudod.
Legközelebb leírjátok a véleményeteket, ha az admin másképp dönt, és nem felétek, és felajánlja az rp folytot, akkor folytassátok, ha nem értetek a döntéssel egyet, akkor tudtok pk-t rakni, és már is nem ucp-n látszódik a jail.

Ebben a szituációban nem kellett volna lövöldözni, remélem megtudtam értetni hogy mi is volt a probléma, és hogy mi miért történt.

Ha van még kérdésetek akkor keressetek fel pm-ben bárhol.
 
Állapot
A témát lezárták. A bejegyzéshez nem tudsz hozzászólni.