Szia!
Kórháznál újraéledtél és beleálltál az ott utasokra várakozó taxisba. Eleve egy felesleges konfliktust generáltál - rögtön újraéledésedet követően. És mivel ő nem ment el, mert miért tenné, te rávertél egy párat baseball ütővel a taxira, hozzáteszem RP-vel de ezt nem is kifogásoltam. Emellett a hátadon volt egy Automata Kalasnyikov, amit elő is vettél, de valahogyan kifelejtettél a logokból. Állításod szerint, csak "ellenőrizted, hogy be van -e töltve", míg a taxis azt állította "rátartottad". Nem volt bizonyíték, így efelől el is vonatkoztattam, mindesetre nem OOC-ztad le ezt. Miután végeztél a dolgoddal, nekiálltál questezni, AK-val a hátadon. Erre az volt a magyarázatod, hogy nincs hová tenned. Ezt is szankcionálhattam volna, de elengedtem ezt a szabályszegést.
Meghallgattalak az adminügy során, ott volt lehetőséged elmondani az álláspontodat, így egyenlő esélyeitek voltak. Úgy véltem és még mindig vélem, hogy ezen nincs mit taglalni, pár PM-et kihagytál, amiben utólag is leírtam neked, hogy mi volt a gond, de ezzel nem értettél egyet. Innentől kezdve az egyetlen opció a panaszkönyv, mert nem tudtunk dűlőre jutni, felesleges ezt PM-ben vagy IG->OOC vitatni.
Leírtam azt is, hogy egy maffia tagjaként szerintem nem reális, hogy gyakorlatilag magadra hívatod a rendőrséget - ugyanis egy közfeladatot ellátó személy kocsiját megrongáltad amúgy abszolút indokolatlanul, egy AK társaságában, amit elő is vettél. A maffia rejtőzködve működik, tagjai kerülik a hatóságokat. Itt gyakorlatilag ha nem admint hívott volna a taxis, hanem rendőrt akkor egy kisebb tűzharc keletkezhetett volna, ami követelheti a karaktered életét is akár.
A tőled kapott teljes log.
A másik féltől kapott teljes log.
Az ügyintézés.
A tőled kapott utólagos PM-ek. Azért valljuk be, jóval több PM-et kaptam, mint azt te mutatod.
Az utolsó kérdést ami a logban szerepel már csak mellékesen tettem fel, a döntést alapjáraton már meghoztam. Ekkor vártam kB 9 percet mikor is deemoN kiosztotta az offjail-t.
További szép délutánt!