![VoK0rJX.png](http://i.imgur.com/VoK0rJX.png)
~ [JELENTKEZÉSI LAP] ~
![](http://kepkezelo.com/images/aibqjcfqarn8j9johgc9.png)
Néhány fontos dolog magadról:
Lacinak hívnak, 15 éves vagyok, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében születtem, azon belül Miskolcon. Születésem után egy Sajó menti településre kerültem, ahol még most is élek. Ide jártam általános iskolába és jelenleg egy miskolci gimnáziumban tanulok. Érdekelnek a gépek és az informatika, szóval valószínűleg ebben az irányban fogok továbbtanulni. Az iskolában általában 4-5 ös tanuló vagyok. Szabadidőmben gépezek vagy kimegyek biciklizni, esetleg elmegyek moziba, segítek a szüleimnek. A gépen általában SGS szervereken játszok, elég rég óta, szóval tapasztaltnak érzem magam, de régen játszottam egyéb steames játékokkal is, például CS:GOval. A moziban általában Marvel filmeket szoktam nézni. Szeretek zenét hallgatni, a Queen együttes a kedvencem. Szeretek csapatban dolgozni, éretten és pozitívan állok a feladatok elé.
Mióta játszol a szerveren?
2017 decemberében regisztráltam a szerverre.
Eddigi elért dolgok:
Többszöri ideiglenes adminsegéd
55.000+ játszott perc.
Több frakció tagja: -Piru
-Nemzeti Adó és Vámhivatal
-See City Car Service
-Nemzeti Nyomozó Iroda
-Fix and Drive
-Sacra Corona Unita ( jelenleg )
Sok IC és OOC barát a szerveren
Miért szeretnél a See Game Helpdesk tagja lenni?
Alkalmasnak érzem magam a feladatra, mert szerintem kitartó és figyelmes vagyok az emberekre nézve. Többször tapasztaltam már, hogy a szerveren nagyon sok kezdő játékos van, az adminok munkáját megkönnyebbítve szeretnék nekik segíteni, útbaigazítani őket a szerveren, esetleg betanítást nyújtani számukra. Amikor ideiglenes adminsegéd voltam, megtetszett számomra ez a közösség, szeretnék tagja lenni ennek a csapatnak!
Miért téged válasszunk?
Mert viszonylag régóta játszok a szerveren és szerintem tapasztalt vagyok, tekintettel vagyok minden emberre. Nehezen leszek ideges, a problémáimat másról szeretem megbeszélni, nem szeretem kibeszélni a másikat, kerülöm a veszekedéseket. Emellett elég aktív is vagyok és segítőkész. Szeretek csapatban dolgozni.
Mennyi időt tudnál szánni a feladataidra?
Mivel nyári szünet van, ezért rengeteg időm van aminek nagy részét a szerverre tudnám fordítani.
Naponta hány órát tudsz online lenni?
Naponta akár 8 órát is aktív tudnék lenni a szerveren.
Mit teszel,ha egy játékos nem akarja megérteni,hogy nem javítod meg az autóját?
Leírom neki, hogy én nem tudok kocsikat javítani és azt is leírom neki, hogy értesítsen egy admint amennyiben bug miatt tört el a kocsija és van róla képes bizonyítéka. Ha leírja, hogy nem bug miatt tört el a kocsija, akkor leírom neki hogy értesítse a szerelőket, See City Car Service ( Los Santos, /call 222-222) vagy Fix and Drive (San Fiero, /call 444-444), akik be tudják vontatni a kocsiját és meg is tudják szerelni. Leírom neki, hogy esetleg azért totálkáros a kocsija, mert olajcserés volt.
Hogyan mutatnád be egy kezdő játékosnak a szerelő rendszert?
A szerveren kettő szerelőtelep van: Az SCCS ( Los Santosban ) és a Fix and Drive ( San Fierroban). A Los Santosi szerelőtelepet a 222-222 számon lehet elérni(/call 222-222), a San Fieroi szerelőket pedig a 444-444 számon(/call 444-444). Mind a kettő telepen 2 sáv van. Ha szembeállunk a sávokkal, akkor a bal oldali a gyors sáv ( ami mindig 700.000 forint, Cascos kocsiknál kivétel.), ezt általában a cascos kocsik szokták használni. A jobb oldali pedig a lassú sáv, ahol a jármű típusa szerint vannak az árak. Amennyiben bemegy a lassú sávon, a szerelő bemutatkozik és megkérdezi tőle, hogy teljes szerelést kér, vagy esetleg esetleg motort, de itt lehet forgalmi engedélyt is készíteni(100.000 Ft), amit később városházán lehet kiváltani, ezt a rendőröknek igazoltatás során fel kell mutatni. Ha csak szereltetést kér, akkor a leirja neki, hogy teljes szerelést szeretne igénybe venni, vagy csak motor szerelést. A jármű állapotát a "Home" gomb lenyomásával a "PageUp" vagy a "PageDown" al a "Vagyon" panelt kikeresve tudja megnézni. Miután leírta, hogy teljes szerelés e, vagy nem, akkor a szerelő kiszámolja neki és leirja az összeget(most xyz). A játékos ezt az összeget a /pay parancsal tudja átadni( /pay [A szerelő azonosítója] xyz.)
![](http://kepkezelo.com/images/vq7k5hw6f9j2erzougek.png)
![](http://kepkezelo.com/images/5z6fjykv9hhuion00a5d.png)
Mi a 3 legfontosabb helyszín, amit megmutatnál egy kezdő játékosnak? Miért pont az?
1. Városháza: Amint regisztrált a játékos, ez a legfontosabb helyszín, ahová el kell jutnia. A városházával szemben kettő épület van:
A bal oldali épületben "Marco Shirt" NPCnél a kurzorral rákattintva("M" betű) munkát felvenni. Itt lehet választani több munka közül, illetve az előbb említett forgalmi engedélyt is itt lehet kiváltani.
A jobb oldali épületben lehet az "Okmányirodai Dolgozó" NPC től a kurzorral rákattintva lehet személyi igazolványt, ADR vizsgát és horgászengedélyt igényelni.
2. Kórház: Amennyiben meghal, itt fog újraéledni. Ezen a helyen tudják meggyógyítani őt a mentősök ( Amennyiben nincs online mentős akkor a jobb oldali zöld markerben tudja. ) Ha úgy sérült meg a játékos, hogy nem tud mozogni vagy más embert látott megsérülni, akkor a "T" gomb lenyomásával a "/call 104" parancsal tudja értesíteni a mentősöket.
3. Pláza: A játékos itt tud elsősorban vásárolni az elektronikai boltban ( az 1. emeleten) telefont, rádiót és hifit. Ezek mellett, ha sok pénze van az embernek, akkor itt tud tetszése szerint kiegészítőket venni pl: Napszemüveget vagy táskát a karakterére. Ezt a térképen egy fehér P betűvel találhatja.
Mit teszel ha éppen egy RP közepén vagy, de egy kezdő játékosnak segítség kell?
Ha például egy kezdő játékost kell betanítani, akkor megnézem, hogy van e fent másik adminsegéd. Amennyiben van, megkérdezem, hogy nem e tudná megcsinálni helyettem. Ha nem tudja ő se megcsinálni vagy nincs fent más adminsegéd és sokan csináljuk az RPt, akkor megkérdezem, hogy nem e baj, hogy elmegyek.
Ha PM re kell válaszolni chaten, arra szerintem tudok válaszolni, mert viszonylag gyorsan írok.
Látsz egy NONRP-s hirdetést. Mi az első dolog amit teszel?
Először is kimásolom konzolból a hirdetést, majd értesítek egy admint adminsegédchaten vagy TeamSpeak3 szerveren. Ha nincs fent admin, akkor ráírok, hogy nem lehet ilyet csinálni. Ha azért tett ki ilyen hirdetést, mert kezdő és nem érti a szerverszabályzatot, akkor elmagyarázom neki.
Voltál már jailbe? [UCP-s képet csatolj]
Sajnos voltam, amit nagyon sajnálok, egy ideje próbálom elkerülni a jaileket. Igazából a közelmultban 2 adminjailt kaptam, figyelmetlenség miatt. Az utolsó jailem emberrablásnál kaptam, ahol ajtónál lőttem. Azt hittem, hogy ajtónál nincs jobbkéz.
![](http://kepkezelo.com/images/4ywvbv5antixbhkhp6t6.png)
Voltál már bannolva? [UCP-s képet csatolj]
Szerencsére még nem voltam.
![](http://kepkezelo.com/images/x73pi5nlm3pscy5gaowz.png)
Utoljára szerkesztve: