Előállított személy által használt gépjármű: ~
AE-CJ-62 frsz. Bobcat
QAN-25 frsz. Subaru Impreza
~
Nyomozás részletes leírása: ~ D-61 egységgel készenléti nyomozati szolgálatot teljesítettünk Whetstone partjánál, amikor szemtanúi voltunk egy rablásnak. A helyszínen kiszállva a járműből, a gyanúsított tüzet nyitott ránk, azonban lábon lőttük, így sikerült megállítani. A férfi elsődleges ellátása után bilincsbe helyeztük és beültettük a járműbe. Állítása szerint a tervezett rablás célpontjánál is volt fegyver, ezért átvizsgáltuk a másik személyt is, akinél valóban találtunk egy fegyvert és néhány lőszert. A gyanúsítottak gépjárműveit átkutattuk, majd mindkét személyt bilincselve előállítottuk. A kihallgatás során nem szolgáltak érdemi információval. Raffael számára a büntetéseinek listáját egy további GYKH (gyilkosság hivatalos személy ellen) vád is bővítette, mivel elkapása előtt több alkalommal gyilkolt meg hivatalos személyeket. A kihallgatás során azonban erről nem árult el túl sok információt így rabosításuk, valamint az illegális tárgyak lefoglalása és leadása következett. ~
Nyomozásban résztvevő személyek: ~ Federico L Mambolza r. Törzszászlós ~
Előállított személy neve: ~ Smith K Mike, Bryan R Black, Carlo Feruccio ~
Vádak: ~
Bryan R Black, Carlo Feruccio - Rablás - Fegyveresen (RBF) (bünr.)
Smith K Mike - Rablás - Fegyveresen (RBF), Illegális töltény birtoklás - 9×19mm, .45 ACP töltény (ITBK)
~
Előállított személy által használt gépjármű: ~ - ~
Nyomozás részletes leírása: ~ Érkezett egy bejelentés, miszerint egy személyt kiraboltak, majd az elkövetők balesetet szenvedtek, melynek következtében a három rabló súlyosan megsérült. A D-61-es egységgel azonnal elindultunk a helyszínre, ahol érkezésünkkor már láthattuk, hogy az A-44-es egység, Cortez Parancsnok és Walker Dandártábornok vezetésével, megkezdte az intézkedést. A helyszínen az elkövetőket és a járművüket átkutattuk, időközben egy másik egység is csatlakozott a helyszínhez. Az egyik személy ruházatának átvizsgálása során illegálisan tartott fegyvert és lőszereket találtunk, melyeket azonnal lefoglaltunk. Az elkövetők elsődleges ellátását követően megbilincseltük őket, majd beszállítottuk a központba kihallgatás céljából. A kihallgatás során nem derült ki érdemi információ, így rabosításukat követően az illegális tárgyak lefoglalása és leadása után mindhárman megkapták a megfelelő büntetésüket. ~
Nyomozásban résztvevő személyek: ~ Brian Doung r. Törzszászlós
Christopher Tremblay r. Zászlós ~
Előállított személy neve: ~ Wesley Caleb ~
Vádak: ~ Katonai felszerelés - Árusítása (KAFÁ)
Katonai felszerelés - Birtoklása (KAFB)
Kábítószer termesztés (IKT) ~
Előállított személy által használt gépjármű: ~ JHF-36 frsz. BMW 7 series e65 ~
Nyomozás részletes leírása: ~ Doung nyomozóval elvegyülést folytattunk a zálogház környékén, és rövid időn belül kapcsolatba kerültünk egy fiatalemberrel. Később egy másik férfi is csatlakozott, aki felvetette, hogy érdekelnek-e minket bizonyos ládák. Elmondta, hogy drogot és alkatrészeket tartalmazó katonai ládákat értékesít, amelyeket folyamatosan a szigetről szerez be, viszont akkor éppen nem volt nála áru, mert a hajójában hagyta. Telefonszámot cseréltünk, és megegyeztünk, hogy visszatér a ládákért, majd értesít minket. Kis idő múlva jelezte, hogy megérkezett, így a világítótorony mellett találkoztunk vele. Elfogása után átkutattuk a ruházatát és a járművét, majd előállítottuk a központba. Az adatainak lekérése közben derült ki, hogy a férfinak egy farmja is van, ezért oda is kimentünk. A helyszínen kenderültetvényre bukkantunk, így lezártuk a farmot, és visszaszállítottuk a férfit a kihallgatásra. Érdemi információval nem szolgált, így rabosítása és az illegális tárgyak lefoglalása után megkapta a büntetését. ~
Előállított személy által használt gépjármű: ~ AB-BF-62 frsz. ~
Nyomozás részletes leírása: ~ A D-61 egység tagjaként, Nieves Vezérőrnagy vezetésével készenléti nyomozói feladatokat láttunk el a Palisades farmok területén, amikor észrevettünk egy férfit, aki fegyveralkatrésznek tűnő tárgyakat mutogatott a körülötte lévőknek. Amint közeledtünk, a férfi hirtelen a hajója felé futott, matatott valamit, majd visszatért a társaihoz.
Felszólításunkra félrevonult velünk, és kipakoltatta a zsebeit, de semmi gyanúsat nem találtunk. A kérdéseinkre nem adott egyértelmű válaszokat, tagadta a látottakat és folyamatosan félrebeszélt. Rádión értesítettünk két további egységet, akik segítségével átkutattuk a férfi hajóját. A keresés során fegyveralkatrészeket és ismeretlen eredetű növényeket találtunk. Miután a férfit a központba szállítottuk, a növényeket bevizsgáltattuk, és kiderült, hogy gombaszármazékokról van szó.
A férfi azt állította, hogy a fegyveralkatrészeket pusztán gyűjtögető szenvedélye miatt tartotta, a gombaszármazékok jelenlétéről pedig nem tudott, és fogalma sem volt, hogyan kerültek a hajóra.
A vádak és a hozzájuk tartozó büntetések felsorolása után az illegális tárgyakat lefoglaltuk, a férfit rabosítottuk, majd cellájába kísértük. ~