
Armin Wehner Története
Armin Wehner 2004 szeptember 21-én látta meg a napvilágot, Köln-ben, mint második gyermek a családban. Arminnal a fiatalkorában semmi baj nem volt. Jó tanuló volt, szerény, kedves srác volt. Armin mindenkivel jóba volt, próbált tanulmányaira figyelni jobban, így nem volt nagyon sok barátja sem, viszont nővérével, Vanessa Wehnerrel nagyon jó kapcsolatot ápolt, szinte ő volt a legjobb barátja. Azonban egyszer, egy téli, sötét napon Armin nővérét elrabolták, megerőszakolták, meggyilkolták. Ettől a pillanattól fogva Armin teljes mértékben megváltozott. Tanulmányait elhanyagolta, mindenféle "bandákba", társaságokba csapódott, ahol hamar cigi és alkohol függő lett mindössze 14 évesen. Armin ekkor ismerkedett meg a drogokkal is, először még csak kisebb mértékű, nagyon rossz drogokat kezdett el árulni, amiért egyszer meg is cipőzték. Ezek után Armin nagyon rossz kapcsolatba került szüleivel, az iskolát teljesen otthagyta, csavargóvá vált. Az egyik haverjánál húzta meg magát, ahol egészen 18 éves koráig maradt. Mindenféle pitiáner munkát elvállalt, amikből később alkoholt és cigit vásárolt. Mikor meglett 18 éves armin, sikerült összegyűjtenie elegendő pénzt arra, hogy vegyen egy kisebb, lepukkadt házat, illetve letette a jogosítványt. Armin az apja eszét örökölte. Ezek után Armin belefogott nagyobb bizniszekbe is, ahol már fegyvereket, töltényeket vett, s adott el. Armin apja elképesztően okos volt, és mivel az alma nem esett messze a fájától, így Armin se egy hülyegyerek. Minden mozdulatát, bizniszét, lépéseit előre megtervezte, magához hasonló emberekkel barátkozott csak. Egy biznisz közben 2 társát is elkapták, Armint pedig körözni kezdték a rendőrök. Armin annyira megrémült, hogy nemtudta mitévő legyen, ezért gyorsan összepakolt pár fontos dolgot, és illegálisan átjött Los Santosba. Itt ismerkedett meg a jelenlegi bűntársaival is, később a köreikbe lépett, ahol jelenleg is folytatja a mindennapi tevékenységeit.