A nyomozó iroda ellenőrzése már-már baszogatásnak minősült

[pogchampus]

See City vidéki farmerei idén egy meglehetősen szokatlan ajándékot kaptak Zane Corteztől, a Nemzeti Nyomozó Iroda vezetőjétől. December 28. és január 5. között az iroda teljes erőbedobással indította el fokozott farmellenőrzési akcióját, amelynek célja a kábítószer-termesztés visszaszorítása volt. Hivatalosan legalábbis. A gyakorlatban az akció inkább emlékeztetett egy farmereket célzó bosszúhadjáratra, mint egy átgondolt bűnüldözési stratégiára.

Az akció előírásai szerint „az intézkedés területén a Nemzeti Nyomozó Iroda az ott tartózkodókat igazoltathatja, épületet, helyszínt, létesítményt, csomagot és járművet vizsgálhat át”. Ez első ránézésre korrektnek tűnik, ám egy jelentős rész hiányzik belőle: a rendelkezések nem engedélyezik a ruházat átvizsgálását. Ennek ellenére az NNI emberei nyakig ganéba fürdőző farmerekkel szemben is első lépésként a zsebkutatást tartották megfelelő eljárásnak.

Az ötlet, hogy visszaszorítsák a kábítószer-termesztést, természetesen helyénvaló. Azonban amikor az iroda munkatársai olyan gazdákat zaklatnak, akik legnagyobb bűne az, hogy túlságosan szeretik a kecskéiket és birkáikat, a szándék hitelessége igencsak megkérdőjelezhető.

Vegyük például azt az abszurd esetet, amikor egy bizonyos állatfarmot három nap alatt ötször ellenőriztek le. Ez nem fikció, hanem a saját tapasztalatom - igen, az én farmomról beszélünk. Aki ismer valamennyire, az tudja, hogy szeretem az állatokat, úgy alapvetően is, meg hát nem vagyok vegetáriánus sem. Január 2-án, 3-án, 4-én és 5-én is meglátogattak a hatóság emberei, akik minden alkalommal csalódottan távoztak, miután rájöttek, hogy a birka gyapjújába még mindig nem tudok illegális növényi maradványokat rejteni.

Az ellenőrzések során az ügynökök rendíthetetlen lelkesedéssel kértek fel arra, hogy ürítsem ki a zsebeimet, mintha a kantáros nadrágomba rejtett volna valaki egy komplett kenderültetvényt. A saras gumicsizmám és a szénaportól foltos kabátom sem védett meg attól, hogy minden egyes zsebet átkutassanak. Mindezt annak ellenére, hogy a hivatalos eljárás ezt nem engedélyezte.

Ez persze nem jelenti azt, hogy Cortezék teljesen sikertelenek voltak. Akadtak valódi termesztők is, akiket sikerült elkapniuk, és jónéhány kilónyi illegális növény valóban elkobzásra került. De miért kellett ehhez ártatlan farmereket ötször is megvizsgálni? A hatóságok cinikus hozzáállása a helyzethez – miszerint minden farm gyanús, amíg az ellenkezője be nem bizonyosodik – nemcsak bosszantó, hanem mélységesen káros is.

Egyes gazdák már fontolgatják, hogy panaszt tesznek az eljárások miatt. És mi lesz a következő lépés? Talán megpróbálják leellenőrizni a vidéki háziállatok e-mail fiókjait is, hátha titkos üzeneteket küldenek a kartelleknek.

Miközben Cortez és csapata kávéjukat kortyolgatva elégedetten nézegetik a „sikeres” razziákról készült jelentéseket, a vidéki közösség azon gondolkodik, vajon a következő ellenőrzés alkalmával nem állítják-e meg őket már a farm bejáratánál is. Ha pedig így haladunk, nem sokáig tart, hogy a farmerek GPS-szel jelöljék ki, hova temessék az időveszteséget.

Ahogy a hétnapos razzia véget ért, egy dolog világossá vált: a Nemzeti Nyomozó Iroda kreativitása és lelkesedése határtalan, ha a gazdák bosszantásáról van szó. Vajon milyen új módszerekkel rukkolnak elő legközelebb, hogy biztosítsák a vidéki élet maximális ellehetetlenítését? Ezt már csak Cortez és társainak képzelete szabhatja meg.