- IC -
I. SZEMÉLYES ADATOK
Vezetéknév:
<Weissinger>
Középső név:
<->
Keresztnév:
<Ray>
Születési hely és idő:
<Németország, 1991.05.12.>
Anyja neve:
<Wagner Emma>
Nem:
Férfi [ X ]
Nő [ - ]
Állampolgárság(ok):
<Német/Amerikai>
Beszélt idegen nyelv(ek):
<Német, Magyar, Angol>
Önéletrajz (minimum 8-10 mondat):
<Ray Weissinger a becsületes nevem. Németországban születtem és ott nevelkedtem tíz éven keresztül amíg egyéb okok miatt el nem költöztünk ide Amerikába. Miután felnőttem kimentem tanulni Magyarországra ahol az orvosi egyetemen végeztem és szereztem meg az orvosi diplomámat, ami négyes átlaggal sikerült. Ezután vissza jöttem Amerikába a családomhoz és úgy gondoltam hogy itthon használom fel az orvosi tudásomat. Ez a szakma de inkább hivatás már gyerekkoromban elkötelezett. Amióta az eszemet tudom azóta szeretnék az embereken segíteni ezért tanultam orvosnak amire nagyon büszke vagyok ahogy a családom is. Ebből kifolyólag szeretnék mentős vagy orvos lenni önöknél.>
Motivációs levél:
<Az eszem tudta óta szeretnék embereken segíteni ezért tanultam orvosnak amit sikeresen végeztem el az orvosi Egyetemen. Ezért úgy gondolom hogy önöknél lenne a mgefelelő helyem ahol tudnék segíteni. Mikor még tanuló voltam sikeresen megmentettem egy embert egy balesetnél akinek combartériás vérzése volt. Amit rólam kell tudni, hogy szeretek embereket meghallgatni és bármi féle bajuk van azon segíteni ha tudok. Ami a hobbim az a bicajozás, sétálás és a családommal külön féle programokra menni.>
II. VÉGZETTSÉG
Legmagasabb iskolai végzettsége, képesítése:
<Orvosi diploma.>
Választott szakirány (amennyiben rendelkezik vele):
<Nincs.>
Képzés helyét biztosító intézmény neve és címe:
<Debreceni Egyetem Klinikai Központ Kenézy Gyula Campus Címe: Debrecen, Bartók Béla út 2-26 4031>
Szakmai gyakorlatot biztosító intézmény neve és címe:
<Honvéd Korház Címe: Budapest, Róbert Károly körút 44, 1134>
Képzés időtartama:
<5 év.>
III. MÚLTBÉLI MUNKAVISZONYAI
Előző munkahelye:
<->
Munkaviszony kezdete és vége:
<->
Munkaköri leírás:
<->
Miért távozott előző munkahelyéről:
<->
IV. ELÉRHETŐSÉGEK
Bejelentett lakcím / tartózkodási hely:
<Las Venturas John Street 51/A>
Telefonszám:
<387612009693>
E-mail cím:
<weissingerray19@gmail.com>
- OOC -
Neved, ahogy szólíthatunk:
<Máté>
Életkorod:
<16>
Mióta játszol a See Game System szerverein?
<4-5 hónapja, kisebb kihagyásal.>
Mesélj a frakciómúltadról. Milyen frakcióknak voltál a tagja, milyen szerepet töltöttél be és mi volt a távozásod oka?
<Nem voltam frakció tagja.>
Rendelkezel egészségügyi RP tapasztalattal?
<Igen.>
Miért gondolod, hogy megfelelő tagja lennél a frakciónak?
<Nem csak IC szeretek segyteni az embereknek hanem IRL is. Szeretek Rp-ni és szeretnék mentősként Rp-ni mivel ez a frakció is jó RP-ek rejt magában és ezt szeretném más játékosoknak is biztosítani.>
Mesélj magadról (8-10 mondat)
<Máténak hívnak és 16 éves vagyok. Jelenleg Rendezvény Technikus ként tanulok de előtte Honvéd Kadét szakon tanultam. Onnan sajnos egyéb okok miatt el kellett jönnöm. Általában a szabadidőmet szeretem RP-vel, sétálásal, sorozat nézéssel és a barátnőmmel tölteni. Szeretek emberek között lenni és róluk gondoskodni vagy segíteni nekik. Szeretem az embereket meghallgatni és ha tudok akkor segítek nekik. Viszont néha zárkózott vagyok vagy nem vagyok bő szavú ami lehet hogy látszani fog.>
Sorolj fel 3-3 jó, illetve rossz tulajdonságodat. (fontos az önkritika)
<Jó tulajdonság: barátságos, segítőkész vicces Rossz tulajdonság: lusta, lobbanékony, nem túl beszédes>
Csatolj egy képet az UCP-dről. (adminjailek, kitiltások, névváltások.)
<https://imgur.com/a/ObkTULz>
EGÉSZSÉGÜGYI KÉRDÉSEK
Milyen fajta kötéseket ismer? Melyiket milyen seb esetén alkalmazná?
<szorítókötés, nyomókötés, fedőkötés, sapkakötés, parittya kötés >
Egy kollégádnak spontán vérezni kezdett az orra. Mi a teendő ez esetben?
<A kollégámat le ültetem, majd parittya kötést allkalmazok. FONTOS hogy tilos az orrát tamponálni!>
Egy páciens jobb szemébe fémszilánk pattant. Mit teszel ilyenkor?
<Egy csipesszel megpróbálom ki szedni a szilánkot de ha ez nem sikerült akkor a szemére fedőkötést helyezek, majd korházba szállítom.>
Egy családtagod elcsúszik a jeges úton. Jobb keze duzzadt, deformált és érintésre érzékeny. Mi a diagnózis?
<Törött jobb kéz.>
Egy baleset helyszínén három sérültet talál. Az egyik gépjárműben a vezető a kormányra van borulva, eszméletét vesztette, míg a mellette lévő utas magánál van és nehézlégzésre panaszkodik. A másik jármű sofőrje erős szédülésre és hányingerre panaszkodik. Milyen sorrendben látod el a sérülteket? Válaszodat részletesen indokold.
<Elősször az eszméletlen sérültet vizsgálom meg. Ha a keringése normális akkor szabad légutat biztisítok. Ez után az utast vizsgálom meg akinek mellkas sérülése van, majd a vállát és felső testét kicsit meg emelve lefektetem és szabad légutat biztosítok neki.. Utóljára a másik jármű soförjét vizsgálom meg akinek agyrázkódása van. Le ültetem és megpróbálom megnyugtatni, majd segítséget/erősítést hívok a helyszínre.>
JELENTKEZÉSEMMEL ELFOGADOM A FRAKCIÓSZABÁLYZAT ÖSSZES PONTJÁT ÉS IGAZOLOM HOGY A LAP AZ ÉN SZELLEMI TERMÉKEM.
Kelt: 2022/02/27
Aláírás: Ray Weissinger
Aláírás: Ray Weissinger