Sziasztok, kezdeném a legelején, kaszinótól jöttünk 3-an Bonita, Melvin és én.
Én és Melvin a motorral mentünk csak kaszinótól elmentünk lerakni a csipát a széfembe ami PigPen-nél van. Bonita megállt aranybank mellett ami zárva volt afkolt egy kis ideig és aranybankból kapta a fejest szó nélkül ahol az autóban ült a semmi ért, DE most jön a jó része ugyan is be volt zárva az autó (Amit drága kis barátotok ellopott minden rp nélkül és úgy hogy ott állunk mellette ketten meg egy hulla) buggolt az ajtója így azt kihasználva tudtad csak ellopni máshogy nem. Gondolom semmi ic nem volt arról hogy ti autót jöttök "lopni" csak megláttátok hogy ott állunk és a srác bepattan a kocsiba majd elhajt vele, mi is így tettük, fel ültünk a motorra majd elkezdtük követni az E60-at amikor is levártatok minket a Fánkos sarkán (aranybanktól nem messze) és megvártátok hogy jövünk-e, jöttünk is majd folyamatosan húztátok ránk az F10-et de még is ti kaptátok el a villanyoszlopot nem XDDDDD Meg az hogy én laggolok fix 50-60 fps-el az vicces, megpróbáltál igen minket el is ütni, azért mentem be a vh mellett található kis lámpák közé ahová nem tudtál bejönni hanem elkaptad az oszlopot és úgy repültetek át a tengerpart oldalára, ahol ugye bár levártuk hogy mit léptek és meg volt az esélyem ki lőni mind a kettőtöket, máskor nem funoltok este és nem lesz ez. Okom megvolt hogy megöljelek, ugyan is veszélybe sodortad az én és a mellettem ülő életét azzal hogy folyamatosan ránk húzod a kormányt hogy leesünk a motorról.
De ha itt tartunk akkor szeretnék én is kérni rád szankciót, halottan bezártad a kocsit + halált buggoltattál azzal hogy 15 percen belül feljöttél.
Képeket csináltam, de sajnos valamiért nem mentette le, de itt vannak helyette a logok:
[2020-02-01 00:59:56] [Output] : Matteo R Jerris mondja: Mr
[2020-02-01 00:59:56] [Output] : Oscar Sanchez mondja: Mit akarsz itt?
[2020-02-01 00:59:58] [Output] : [SeeMTA]: A jármű be van zárva!
Itt lopta el az E60-at és gyorsan jobb klikkeltem hogy be van-e zárva amibe bele szállt.
[2020-02-01 01:00:03] [Output] : *** Oscar Sanchez kinyitotta a jármű ajtaját.
[2020-02-01 01:00:05] [Output] : [SeeMTA]: A rádió bekapcsolásához használd az [R] gombot!
Itt kezdődött az "üldözés"
[2020-02-01 01:00:25] [Output] : *** Oscar Sanchez Előveszi/elrakja ingje alól/alá fegyvereit.
[2020-02-01 01:00:25] [Output] : *Ingje alatt/kezében a fegyverek. ((Oscar Sanchez))
[2020-02-01 01:00:25] [Output] : *** Oscar Sanchez elővett egy fegyvert. (Hangtompítós Colt 45)
[2020-02-01 01:00:27] [Output] : *** Melvin Rodrigez elővett egy fegyvert. (Desert Eagle pisztoly)
[2020-02-01 01:00:28] [Output] : *** Rodrigez V Gustavo elővett egy fegyvert. (AK-47)
[2020-02-01 01:00:30] [Output] : *** Oscar Sanchez Előveszi/elrakja ingje alól/alá fegyvereit.
[2020-02-01 01:00:30] [Output] : *Ingje alatt/kezében a fegyverek. ((Oscar Sanchez))
[2020-02-01 01:00:30] [Output] : *** Oscar Sanchez elrakott egy fegyvert. (Hangtompítós Colt 45)
[2020-02-01 01:00:31] [Output] : *** Rodrigez V Gustavo elrakott egy fegyvert. (AK-47)
Itt már le lettek lőve, és itt száltam be a kocsiba.
[2020-02-01 01:00:31] [Output] : [SeeMTA]: A rádió bekapcsolásához használd az [R] gombot!
[2020-02-01 01:00:33] [Output] : Screenshot készítése sikertelen (CreateOffscreenPlainSurface failed (0x8007000e))
[2020-02-01 01:00:35] [Output] : [ERROR]Amíg az ajtók be vannak zárva, addig nem hagyhatod el a járművet!
[2020-02-01 01:00:35] [Output] : [ERROR]Amíg az ajtók be vannak zárva, addig nem hagyhatod el a járművet!
[2020-02-01 01:00:36] [Output] : Screenshot készítése sikertelen (CreateOffscreenPlainSurface failed (0x8007000e))
[2020-02-01 01:00:38] [Output] : Oscar Sanchez: (( nyisd ki ))
[2020-02-01 01:00:39] [Output] : Oscar Sanchez: (( halo ))
[2020-02-01 01:00:47] [Output] : Di Natale Angelo: (( nem mert dm ))
[2020-02-01 01:00:50] [Output] : [Küldött PM]: Smexy (33): bezárta a srác halottan a verdát, gyere már.
[2020-02-01 01:00:51] [Output] : Oscar Sanchez: (( nem dm ))
[2020-02-01 01:00:53] [Output] : Oscar Sanchez: (( elakarsz ütni ))
[2020-02-01 01:00:54] [Output] : Oscar Sanchez: (( direkt ))
[2020-02-01 01:00:57] [Output] : Oscar Sanchez: (( ellopod a kocsimat ))
[2020-02-01 01:01:08] [Output] : [Segítség] Admin[5] Smexy: nem intézhetem
[2020-02-01 01:01:21] [Output] : [Küldött PM]: Smexy (33): Akkor csak nyisd ki, mert nem tudok belőle kiszállni.
[2020-02-01 01:01:33] [Output] : [ERROR]Amíg az ajtók be vannak zárva, addig nem hagyhatod el a járművet!

[2020-02-01 01:01:33] [Output] : [Segítség] Admin[5] Smexy: oké
[2020-02-01 01:01:34] [Output] : [ERROR]Amíg az ajtók be vannak zárva, addig nem hagyhatod el a járművet!

[2020-02-01 01:01:35] [Output] : [SeeMTA]: Smexy hozzád teleportált.
[2020-02-01 01:01:35] [Output] : Di Natale Angelo: (( nem direkt löktelek le eleve belaggoltál ))
[2020-02-01 01:01:38] [Output] : *** Smexy kinyitotta a jármű ajtaját.
[2020-02-01 01:01:41] [Output] : Oscar Sanchez: (( köszi ))
[2020-02-01 01:01:41] [Output] : *** Smexy bezárta a jármű ajtaját.
[2020-02-01 01:01:43] [Output] : Admin[5] Smexy: (( Pacsi! További jó játékot! ))
[2020-02-01 01:01:45] [Output] : Oscar Sanchez: (( de várj ))
[2020-02-01 01:01:53] [Output] : [Küldött PM]: Smexy (33): Nyitva volt, akkor had csomizzuk ki
[2020-02-01 01:01:55] [Output] : [SeeMTA]: A jármű be van zárva!
[2020-02-01 01:01:56] [Output] : [SeeMTA]: A jármű be van zárva!
[2020-02-01 01:01:56] [Output] : [SeeMTA]: A jármű be van zárva!
[2020-02-01 01:01:56] [Output] : [SeeMTA]: A jármű be van zárva!
[2020-02-01 01:01:57] [Output] : [SeeMTA]: A jármű be van zárva!
[2020-02-01 01:01:57] [Output] : [SeeMTA]: A jármű be van zárva!
[2020-02-01 01:01:57] [Output] : [SeeMTA]: A jármű be van zárva!
[2020-02-01 01:01:58] [Output] : [SeeMTA]: A jármű be van zárva!

[2020-02-01 01:01:59] [Output] : [SeeMTA]: A jármű be van zárva!

[2020-02-01 01:02:00] [Output] : (( Di Natale Angelo lecsatlakozott (Kilépett) Távolság: 11 méter. ))
Itt történt a bizonyos halálbuggoltatás amiből később vissza jött, csak van nálam ész és újra lelőttem pedig elakart menni a kocsival.
[2020-02-01 01:07:48] [Output] : Oscar Sanchez: (( mész vissza halálba szépen. ))
[2020-02-01 01:07:52] [Output] : Di Natale Angelo: (( gg ))
Itt van még pár log hogy csináltam képet csak nem mentte el.
[2020-02-01 01:02:02] [Output] : Screenshot készítése sikertelen (CreateOffscreenPlainSurface failed (0x8007000e))
[2020-02-01 01:07:34] [Output] : Screenshot készítése sikertelen (CreateOffscreenPlainSurface failed (0x8007000e))
[2020-02-01 01:07:44] [Output] : Screenshot készítése sikertelen (CreateOffscreenPlainSurface failed (0x8007000e))
Igazából részemről ennyi, azt kihasználva hogy egy admin van fent és nem intézheti az ügyet, ezért megyünk funolgatni.
Forgalmas hely tudtommal meg nincs mióta bent van a kamera rendszer.